Színház

Legyek a falon

Utazás az éjszakába

Kritika

Rövidke utazással kezdjük mi is. Bár a Stúdió K előterében gyülekezünk, maga az előadás nem ott látható: átkalauzolnak minket egy lakás(színház)ba. Végigsétálni a Ráday utca lassan élettel megtelő teraszai között egészen más most, mint az odaúton.

A lakásba belépve ételszag, evőeszközök csörömpölése fogad: a Tyrone család reggelizik a bérházi lakás konyhájában. Teli szájjal beszélnek, és fel se néznek, amikor elmegyünk mellettük, és helyet foglalunk a nappaliban berendezett piciny nézőtéren. Ez a fajta realisztikus nyerseség, a színházi, illetve valós térrel való játék a későbbiekben már nem olyan intenzív, igaz, mi szinte végig legyek maradunk a falon.

Pedig részletgazdagságban nincs hiány, sőt olyan ez a lakás, hogy simán el tudnám képzelni: az igazi lakók az előadás után visszajönnek, hogy itt térjenek nyugovóra. Mintha valóban laknának abban az oldalsó szobában is, ahova csak bekukkantani tudunk, ahol zsúfolásig van pakolva az íróasztal és nyikorog a szekrény­ajtó. A nappaliban az a típusú kanapé és puff, amelyik már új korában is leharcoltnak tűnik, a dohányzóasztal alatt a Szép Házak néhány példánya (gyanús, hogy az „igazi otthonra” vágyó Mary fizetett rá elő), fél csomag tízes zsepi. A gobelinek, a nipp, a lámpák a kilencvenes éveket idézik, esetleg egy mai Kádár-kocka vagy a nagyi lehasznált bútoraival telezsúfolt nyaraló lakberendezési stílusát (díszlet és jelmez: Devich Botond).

Ezek után ferencvárosi, esetleg vidéki kisreált várnék, az ezredforduló környékére átültetett (magyar) családi drámát. Ám Fehér Balázs Benő rendező és a Vas István fordítását átdolgozó Laboda Kornél nem ezt a megoldást választotta, nem csontozta ki a több mint nyolcvanéves O’Neill-darabot, amely egy morfinista anya (Mary), egy smucig, ünnepelt hakniszínész apa (Tyrone), egy semmirekellő (James) és egy tüdőbajban szenvedő fiú (Edmund) családi poklába pillant bele. Ja, a férfiak kábé mind alkoholisták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.