Film

Lemaradásban

Til Schweiger: Manta, Manta: Padlógáz!

Kritika

Vannak filmek, zömmel B kategóriásak, amelyeket nem azért szeretünk, mert olyan jók lennének. Az 1991-es Manta, manta például a 80-as évek Németországának filmje, s a híven megjelenített korszellem tette népszerűvé. De mit lehet mindezzel kezdeni 2023-ban?

Az első Opel Manta az amerikai Ford kupék mintájára készült 1970-ben. Az Opel olyan autót akart építeni, amely versenyre kelhet a sportos Ford Caprival, de mégis megfizethető. A kísérlet felemás eredményt hozott, a Manta a gyengébb motorjával a hátsókerék-hajtás és a sportos megjelenés ellenére sem tudott felnőni szakirányú kortársaihoz. De a látvány tényleg menő volt, a Manta B-re már „szárnyak” és spoilerek kerültek, s a komplexusokkal teli, szegényebb kisvárosi fenegyerekeknek nem is kellett több ennél.

Olyan kultusz épült e középszerű autó köré, amelyet talán azok érthetnek igazán, akik 1960 és 1980 között születtek. Egy apró darabkája a sokszínű német kultúrának, viccek tömege is szól róla. Jó, csak egyet mesélek el; „Mi marad egy halálos Manta-baleset után? Egy hódfarok az antennáról és egy gyászoló fodrász.”

Nem véletlen, hogy mindez a filmkészítőket is inspirálta; jöttek a Mantafahrer-filmek, amelyek kifejezetten azokról az utcai versenyzőkről, ámokfutókról szólnak, akik otthon tuningolt verdáikkal nyomultak az utakon. A leghíresebb darab épp a Manta, Manta volt, talán a maga idejében meggyőző versenyjelenetei miatt.

A rendező, Wolfgang Büld ezenkívül alacsony költségvetésű, amatőr szereplőket mozgató, rövid mozis pályafutásra számot tartó rétegdarabokat forgatott, mint a Penetration Angst 2003-ból, vagy épp a Hazugságok tengere 2018-ból. Viszont rendezett a mai napig érvényes és sikeres zenei dokumentumfilmeket is, mint az 1977-es Punk in London, vagy ’80-ból a Women in Rock.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)