Film

Lemaradásban

Til Schweiger: Manta, Manta: Padlógáz!

Kritika

Vannak filmek, zömmel B kategóriásak, amelyeket nem azért szeretünk, mert olyan jók lennének. Az 1991-es Manta, manta például a 80-as évek Németországának filmje, s a híven megjelenített korszellem tette népszerűvé. De mit lehet mindezzel kezdeni 2023-ban?

Az első Opel Manta az amerikai Ford kupék mintájára készült 1970-ben. Az Opel olyan autót akart építeni, amely versenyre kelhet a sportos Ford Caprival, de mégis megfizethető. A kísérlet felemás eredményt hozott, a Manta a gyengébb motorjával a hátsókerék-hajtás és a sportos megjelenés ellenére sem tudott felnőni szakirányú kortársaihoz. De a látvány tényleg menő volt, a Manta B-re már „szárnyak” és spoilerek kerültek, s a komplexusokkal teli, szegényebb kisvárosi fenegyerekeknek nem is kellett több ennél.

Olyan kultusz épült e középszerű autó köré, amelyet talán azok érthetnek igazán, akik 1960 és 1980 között születtek. Egy apró darabkája a sokszínű német kultúrának, viccek tömege is szól róla. Jó, csak egyet mesélek el; „Mi marad egy halálos Manta-baleset után? Egy hódfarok az antennáról és egy gyászoló fodrász.”

Nem véletlen, hogy mindez a filmkészítőket is inspirálta; jöttek a Mantafahrer-filmek, amelyek kifejezetten azokról az utcai versenyzőkről, ámokfutókról szólnak, akik otthon tuningolt verdáikkal nyomultak az utakon. A leghíresebb darab épp a Manta, Manta volt, talán a maga idejében meggyőző versenyjelenetei miatt.

A rendező, Wolfgang Büld ezenkívül alacsony költségvetésű, amatőr szereplőket mozgató, rövid mozis pályafutásra számot tartó rétegdarabokat forgatott, mint a Penetration Angst 2003-ból, vagy épp a Hazugságok tengere 2018-ból. Viszont rendezett a mai napig érvényes és sikeres zenei dokumentumfilmeket is, mint az 1977-es Punk in London, vagy ’80-ból a Women in Rock.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.