Könyv

Lenyúzni az ént

Garaczi László: Weszteg

Kritika

Első ránézésre járványregény, másodikra többnek tűnik, harmadikra tényleg több. A terjedelmében kis-, intenzitásában nagyregény a karantén idejének Magyarországán játszódik. Kész kordokumentum a 2020-as évtized elejéről, megjelenik benne az időszak mindennapokat meghatározó megannyi eleme: az érintésfóbia, a megszállott fertőtlenítés, az áruk felhalmozása a lakásban, a távoktatás, a digitális kapcsolattartás, maszktípusok és vírusvariánsok, könyökpacsi, az időérzékelés és a képzelet átrendeződése.

Mindemellett ott vannak a hatóságok bornírt tájékoztatásai, illetve olyasmik is, amiket sokan talán már el is felejtettek (ki emlékszik például a nyugdíjas idősávra a boltokban?). Szerencsére Garaczi könyve nem merül ki ennyiben – amúgy is kérdéses, meg lehet-e írni a közösségi járványregényt, ha egyszer a járvány tapasztalata sem közös: akik elvesztették a szeretteiket vagy felborult az életük, többnyire indulatosan hallgatják a karanténélményeikről panaszkodókat. Ehelyett olyan regényt olvashatunk, amelyben a járvány és a karantén sem nem kulissza, sem nem allegória – inkább a mindenkire kiterjedő összekuszálódott valóság.

A Weszteg három szereplő egyes szám első személyű szólamaiból tevődik össze. Hajni középkorú gimnáziumi tanár, aki kénytelen Budapestről Sopronba utazni, hogy rendet tegyen a lakásából kiköltöző albérlő után. Nemrég szakított a fővárosban élő informatikus Brúnóval, akivel videóüzenetekben és chaten továbbra is tartják a kapcsolatot, és próbálnak számot vetni a kapcsolatuk zátonyra futásával. A regény harmadik főszereplője Brúnó Hajni utáni barátnőjének az új barátnője, a Berlinben élő német ökofeminista írónő, Sybille, aki épp befejezte disztópikus könyvét, egy úgynevezett esszépróza-versdrámát. Elég szövevényes. A járványra és a karanténra a három szereplő különbözőképpen reagál. A szakítást nehezen megélő Hajni lába alól még inkább kicsúszik a talaj, a szocio- és agorafóbiás, évek óta home office-ban dolgozó, introvertált Brúnó életkörülményei alig változnak, Sybille pedig nagy vehemenciával áll neki a járvány által felerősített politikai válságfolyamatok irodalmi-filozofikus feldolgozásának. A három szólam az új helyzetre adott eltérő reakciókat viszi tehát színre, magánéleti (Hajni és Brúnó) és közéleti (Sybille) szinten egyaránt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.