Mindemellett ott vannak a hatóságok bornírt tájékoztatásai, illetve olyasmik is, amiket sokan talán már el is felejtettek (ki emlékszik például a nyugdíjas idősávra a boltokban?). Szerencsére Garaczi könyve nem merül ki ennyiben – amúgy is kérdéses, meg lehet-e írni a közösségi járványregényt, ha egyszer a járvány tapasztalata sem közös: akik elvesztették a szeretteiket vagy felborult az életük, többnyire indulatosan hallgatják a karanténélményeikről panaszkodókat. Ehelyett olyan regényt olvashatunk, amelyben a járvány és a karantén sem nem kulissza, sem nem allegória – inkább a mindenkire kiterjedő összekuszálódott valóság.
A Weszteg három szereplő egyes szám első személyű szólamaiból tevődik össze. Hajni középkorú gimnáziumi tanár, aki kénytelen Budapestről Sopronba utazni, hogy rendet tegyen a lakásából kiköltöző albérlő után. Nemrég szakított a fővárosban élő informatikus Brúnóval, akivel videóüzenetekben és chaten továbbra is tartják a kapcsolatot, és próbálnak számot vetni a kapcsolatuk zátonyra futásával. A regény harmadik főszereplője Brúnó Hajni utáni barátnőjének az új barátnője, a Berlinben élő német ökofeminista írónő, Sybille, aki épp befejezte disztópikus könyvét, egy úgynevezett esszépróza-versdrámát. Elég szövevényes. A járványra és a karanténra a három szereplő különbözőképpen reagál. A szakítást nehezen megélő Hajni lába alól még inkább kicsúszik a talaj, a szocio- és agorafóbiás, évek óta home office-ban dolgozó, introvertált Brúnó életkörülményei alig változnak, Sybille pedig nagy vehemenciával áll neki a járvány által felerősített politikai válságfolyamatok irodalmi-filozofikus feldolgozásának. A három szólam az új helyzetre adott eltérő reakciókat viszi tehát színre, magánéleti (Hajni és Brúnó) és közéleti (Sybille) szinten egyaránt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
