Könyv

Lobotómia a vakbélre

Elinor Cleghorn: Szenvedő nők. Mítosz és gyógyítás egy férfiközpontú világban

Kritika

„Eltúlozza!” „Beképzeli!” „Fel akarja hívni magára a figyelmet!” Aki valamilyen, a medicina által kevéssé felderített krónikus betegségben szenved, nagy eséllyel találkozott már e lekicsinylő hozzáállások valamelyikével. Nőként szinte biztosan. 

A szerző brit művelődéstörténészként interdiszciplináris orvostörténeti kutatásokat végez. Részben személyes indíttatásból: sokáig eredménytelenül bolyongott az egészségügy útvesztőiben, számos megalázó élményt szerzett, és csak rendellenes terhessége alkalmával derült fény fájdalmas tünetei okozójára, a lupus nevű autoimmun betegségre, amely a szív gyulladásához vezetve akár halált is okozhat. Cleghorn azóta kezelést kap, szinten tudja tartani betegségét, de vizsgálódásai során talált olyan esetleírásokat, ahol a betegek sajnos nem voltak ilyen szerencsések. Ezek a tragédiák inspirálták, hogy megírja az orvostudományban elburjánzó, számos páciens életét megkeserítő szexista előítéletek történetét.

A könyv tizennyolc fejezete átfogja a nyugati világ történelmét az ókortól napjainkig, középpontban a kipusztíthatatlannak tűnő káros nemi sztereotípiával, miszerint a nők ingatagok, érzelemvezéreltek, irracionálisak, szeszélyesek, ezért tüneteiket, fájdalmaikat nem is kell annyira komolyan venni. „Az orvos mint hős” patriarchális kultusza nem tette lehetővé, hogy a gyógyító szakember, ha már segíteni nem tud, beismerje a tudása végességét, hol­ott a tünetek bagatellizálásánál még az is jobb lett volna. Nem beszélve az álkezelések hosszú soráról, amelyek szerencsés esetben legalább nem ártottak.

A tudomány fejlődése felemás eredményeket hozott: a sokakon segítő vívmányok egyben a patriarchális kontrollt is fokozták. Fontos hangsúlyozni, hogy Cleghorn nem általánosít: mindig szóba hozza az éppen tárgyalt korszak felvilágosult férfi szakembereit is, akik saját kollégáikkal is szembefordultak – így találkozunk Semmelweis Ignáccal is. És a szerző nem idealizálja a nőket sem, nem hallgatja el egyes nőjogi harcosok, például Margaret Sanger rasszista vagy éppen szociáldarwinista nézeteit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.