Film

Petőfi Zoltánka nyaral

Brandon Cronenberg: Végtelen víztükör

Kritika

Ahogy Stephen King egyik legsikeresebb követője Joe Hill álnéven alkotó fia, úgy David Cronenberg testhorror iránti affinitását is gyermeke, Brandon hordozza.

A papa legutóbbi múltidézése (A jövő bűnei) inkább kellemes önismétlésnek hatott, és elszalasztotta az alkalmat, hogy igazán időszerű témákat boncolgasson (pl. a műanyagfogyasztó mutánsok kapcsán a fejünk felett lebegő ökológiai katasztrófát), ám Brandon nagyon is érzi a közönségét foglalkoztató társadalmi feszültségeket. A Végtelen víztükör kapcsán a legtöbb kritika nem mulasztja el megemlíteni az obszcén gazdagság felett dühöngő, azon gúnyolódó filmek és sorozatok hullámát (Fehér Lótusz, A szomorúság háromszöge, Élősködők, Utódlás); Cronenberg nagyon tudatosan él e trend jól felismerhető sémáival.

Az évek óta írói válságban szenvedő James (Alexander Skarsgård) privilegizált szenvedését enyhítendő egy luxusszállodába érkezik feleségével. A férfi érzékeny egóját több dolog is sebzi: írói terméketlensége miatt a felesége tartja el, első regénye pedig csak befolyásos apósa közbenjárására jelenhetett meg. Egyre nyomasztja a tudat, hogy nemcsak szorongó, hanem rossz író is. Az idillinek tetsző úti cél, Li Tolqa szigete pedig nem sok nyugalmat tartogat számára. A szögesdróttal elzárt hotel előtt rendszeresek az erőszakos tüntetések, a helyiek posztszocialista nyomort idéző körülmények között, bizarr szokásaik, hiedelmeik és törvénykezésük irányítása alatt élnek. Cronenberg szándékosan épít egy ömlesztett, meghatározhatatlan kulturális közeget; valahogy úgy, ahogy a kiváltságos látogatók látják azt (a film a horvát tengerparton és Magyarországon is forgott; néhány jelenetben a baljóslatú Kelenföldi Erőmű is feltűnik). Az író zsibbadt hétköznapjait felforgatja, amikor találkozik a titokzatos Gabival (Mia Goth), aki éjszakai kalandra csábítja, áthágva a szigeten érvényben lévő kijárási tilalmat. A kiruccanás tragédiával végződik: James elüt egy helyi férfit, másnap pedig megjelenik nála rendőrség, s azonnali halálbüntetésre ítéli. Csakhogy a gazdagok kivásárolhatják magukat a büntetésből; vagyonokért cserébe tökéletes klónt készítenek a bűnösről, akit rituális körülmények között lemészárolnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.