Tévésorozat

Madarak és angyalok

Sugar

  • - turcsányi -
  • 2024. május 22.

Kritika

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.

Pilóták, stewardessek, navigátorok, az ég minden rendű és rangú madara, bárányfelhők pályáztak jogosan a helyükre, alig győzött néző és alkotó válogatni. S persze simán L. A. angyalai közé sorolható Raymond Chandler vagy James Ellroy is, illetve a kíséretükben röpködő Philip Marlowe vagy Dudley Smith. S minden valahai híres filmrendezője és -csillaga Hollywoodnak… S ez már csak így marad örökké. Ha tehát valaki a 21. század jelen szakaszában kíván összehordani valamit a napfényes metropoliszról, mindezzel számolnia kell – régi dicsőségén merengő díva, dohányzó magándetektív, nyitott tetejű sportkocsi és angyalnak kinevezhető alakzat nélkül nem megy semmire.

Mark Protosevich (akkor láttuk utoljára, amikor átírta Spike Lee-nek az Oldboyt) pedig megadja a császárnak, ami a császáré: napjaink Los Angelesében járunk, egy babakék (majdnem olyan jó név, mint az obszidián-fekete vagy a kalahári-arany) Chevrolet Corvette anyósülésén, s nézzük, ahogy a kemény magándetektívet adó Colin Farrell zord, ám merengő pofával közlekedik ide-oda a megbízója, a gyanúsítottai és egyéb üzletfelei viszonylatában. Protosevich nem csak megadja, de nem is bíz semmit a véletlenre: a csilivili műremek Mike Hammert idézi (ugyancsak híres magándetektív). Az őt megformáló Ralph Meeker furikázott ilyennel az 1955-ös Csókolj halálosan című noirban. Van az amerikai filmeknek egy alosztályuk, amelyikben gépkocsimárkák, -típusok és -évjáratok forgatják előre a dramaturgia kerekét, a folyosón rögtön balra az első ajtó mögött találjuk ezeket, a második ajtóban pedig a lőtt sebek kezelésére szakosodott osztály van – Protosevich mindkettőben otthonos, bonbont visz a gépíró kisasszonyoknak, együtt golfozik az osztályvezetőkkel. A történelmi filmet ezekből az irodákból nézve nemcsak a lovak és pick-upok különböztetik meg a napjainkban játszódótól, de az is, hogy valaha még tölténnyel kezelték magukat az öngyógyító páciensek; fogta, a fogával lekapta a végit, a puskaport rászórta a sebre, majd meggyújtotta, a szeme ekkor egy kicsit összeszűkült, de hamarosan felállt, s lelőtte az összes indiánt. Ma, amikor a hős épp whiskyt locsol a sebre, az el-elbólintó szomszédod a zsöllyében simán megkérdezi tőled, hogy a pillanatragasztó volt már?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk