Színház

Majd legközelebb

ProTest – Út a forradalomhoz

Kritika

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Annak fényében is ezt mondom, hogy bőven van bogoznivaló még ezen a kissé kócos, a nyitott és a zárt struktúrákat váltogató előadáson, amelynek premierje még a nyáron volt a szegedi Thealter Fesztiválon. Azóta nem játszották sokat, talán ezért is van a mostani előadásnak kissé munkabemutató jellege.

Bármennyire hihetetlen, a rendező Kabdebon Dominik és az alkotók még a Free­SZFE mozgalom előtt kezdtek gondolkodni a produkción, Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című könyve által inspirálódva. A kötet az erőszakmentes mozgalmak sajátosságaiba nyújt betekintést, kreatív, rend­szer­döntőnek bizonyult eszközöket bemutatva. Az előadás azonban nem annyira ezekkel a frappáns megoldásokkal, hanem inkább egy mozgalom életútjának előre megjósolható mérföldköveivel, dilemmáival foglalkozik.

 
Fotó: Torják Orsi

E mozgalmat négy aktivista történetén keresztül ismerjük meg: a kocsmatulajdonos, a jogász, az újságíró és a melós (Bajor Lili, Martinkovics Máté, Milovits Hanna, Szécsi Bence) mindannyian másfajta érintettséget és eszköztárat hoznak magukkal. Közös jeleneteikből egy-egy dilemma, megoldandó kérdés bomlik ki. Ezeken a pontokon lép be a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, Hegyi Szabolcs, aki szakértői szemmel összefoglalja és elemzi az adott helyzetet, hogy aztán felvázolja a választási lehetőségeket is. Abbahagyjuk-e gerillaakciónkat rendőri felszólításra vagy sem? Elfogadjuk-e egy párt anyagi támogatását cserébe azért, hogy vezetőjük felszólalhasson az általunk szervezett tüntetésen? Eztán a mozgalom tagjaiként (Hegyi moderátori közreműködésével) megvitatjuk, hogy mit is kellene lépnünk, majd szavazunk. (Minél jobban egyetértünk, annál több egységpontot kapunk, a különböző megoldások pedig különböző támogatottságpontokat érnek. A kormány megdöntéséhez, azaz a győzelemhez bizonyos számú pontszám szükséges.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.