Film

Megetetett értékítélet

Darren Aronofsky: A bálna

Kritika

Vannak olyan alakok Hollywoodban, akiktől a néző a korábban átélt extrém magasságokat (és mélységeket) várja. Ilyen alak, sőt az egyik legilyenebb Darren Aronofsky, azon kevés rendezők egyike, akinél a filmjeire adott „soha többet nem nézném meg” nem negatív kritika, hanem dicséret. Nem csoda tehát, ha minden megmozdulására ugrik a közönség, rá­adásul a függők öt éve kapták legutóbbi adagjukat – igaz, az Anyám! kis híján aranylövés lett. Az elvárások tehát az egekben, ami sok rendező számára a bukásnak ágyazna meg, Aronofskynak azonban nem szokott gondot okozni a túlzott PR. És A bálnával sem ez volt a gond. Hanem az, hogy a tőle megszokott dolgok helyett ezúttal egy giccsel felütött drámát kapunk, amely sokak számára ugyan még így is óriási élmény, de akadnak páran, akik a film után másnap megmagyarázhatatlan fenéktáji fájdalommal ébrednek.

Charlie egyedül él idahói otthonában, tanárként dolgozik, és 270 kilogramm. Tinédzser lányával azóta nem találkozott, hogy elhagyta családját egy fiatal férfiért, aki évekkel ezelőtt elhunyt. Egyetlen támasza a járókeret, illetve a nővérként dolgozó barátja, aki intézi az ügyes-bajos dolgait, ételt hoz és próbálja életben tartani a haldokló Charlie-t, aki viszont semmit nem hajlandó tenni a gyógyulásért, ezért a napjai meg vannak számlálva. A hátralévő rövidke időben csupán abból igyekszik törleszteni, amit évek restségével felhalmozott, főként a lányával megszakadt kapcsolat terén. Ellie, a lázadó kamasz viszont érthetően nem kíváncsi az apjára, bár némi pénzért hajlandó időt tölteni vele. Hogy kinek mennyire tesz jót ez a reunion, arról megoszlanak a vélemények.

A film bibliai tételmondata a hús vágyáról beszél, e vágy megtagadása állítólag elhozhatná a megváltást. Nos, ha valaki, Aronofsky sokat tudna mesélni a hús vágyáról, munkásságának nagy részét építette ugyanis annak felfedezésére. Az említett Anyám!, a Fekete hattyú, a Requiem egy álomért stb. mind olyan alkotások, ahol a test mint az elfajzott mentalitás manifesztálódása kitekeredik, kicsavarja magát, hogy a mélypontot keresve minél többet habzsoljon be saját drogjából, legyen az a tudatmódosító, a siker – ezúttal pedig az étel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.