Charlie egyedül él idahói otthonában, tanárként dolgozik, és 270 kilogramm. Tinédzser lányával azóta nem találkozott, hogy elhagyta családját egy fiatal férfiért, aki évekkel ezelőtt elhunyt. Egyetlen támasza a járókeret, illetve a nővérként dolgozó barátja, aki intézi az ügyes-bajos dolgait, ételt hoz és próbálja életben tartani a haldokló Charlie-t, aki viszont semmit nem hajlandó tenni a gyógyulásért, ezért a napjai meg vannak számlálva. A hátralévő rövidke időben csupán abból igyekszik törleszteni, amit évek restségével felhalmozott, főként a lányával megszakadt kapcsolat terén. Ellie, a lázadó kamasz viszont érthetően nem kíváncsi az apjára, bár némi pénzért hajlandó időt tölteni vele. Hogy kinek mennyire tesz jót ez a reunion, arról megoszlanak a vélemények.
A film bibliai tételmondata a hús vágyáról beszél, e vágy megtagadása állítólag elhozhatná a megváltást. Nos, ha valaki, Aronofsky sokat tudna mesélni a hús vágyáról, munkásságának nagy részét építette ugyanis annak felfedezésére. Az említett Anyám!, a Fekete hattyú, a Requiem egy álomért stb. mind olyan alkotások, ahol a test mint az elfajzott mentalitás manifesztálódása kitekeredik, kicsavarja magát, hogy a mélypontot keresve minél többet habzsoljon be saját drogjából, legyen az a tudatmódosító, a siker – ezúttal pedig az étel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
