Film

Megetetett értékítélet

Darren Aronofsky: A bálna

Kritika

Vannak olyan alakok Hollywoodban, akiktől a néző a korábban átélt extrém magasságokat (és mélységeket) várja. Ilyen alak, sőt az egyik legilyenebb Darren Aronofsky, azon kevés rendezők egyike, akinél a filmjeire adott „soha többet nem nézném meg” nem negatív kritika, hanem dicséret. Nem csoda tehát, ha minden megmozdulására ugrik a közönség, rá­adásul a függők öt éve kapták legutóbbi adagjukat – igaz, az Anyám! kis híján aranylövés lett. Az elvárások tehát az egekben, ami sok rendező számára a bukásnak ágyazna meg, Aronofskynak azonban nem szokott gondot okozni a túlzott PR. És A bálnával sem ez volt a gond. Hanem az, hogy a tőle megszokott dolgok helyett ezúttal egy giccsel felütött drámát kapunk, amely sokak számára ugyan még így is óriási élmény, de akadnak páran, akik a film után másnap megmagyarázhatatlan fenéktáji fájdalommal ébrednek.

Charlie egyedül él idahói otthonában, tanárként dolgozik, és 270 kilogramm. Tinédzser lányával azóta nem találkozott, hogy elhagyta családját egy fiatal férfiért, aki évekkel ezelőtt elhunyt. Egyetlen támasza a járókeret, illetve a nővérként dolgozó barátja, aki intézi az ügyes-bajos dolgait, ételt hoz és próbálja életben tartani a haldokló Charlie-t, aki viszont semmit nem hajlandó tenni a gyógyulásért, ezért a napjai meg vannak számlálva. A hátralévő rövidke időben csupán abból igyekszik törleszteni, amit évek restségével felhalmozott, főként a lányával megszakadt kapcsolat terén. Ellie, a lázadó kamasz viszont érthetően nem kíváncsi az apjára, bár némi pénzért hajlandó időt tölteni vele. Hogy kinek mennyire tesz jót ez a reunion, arról megoszlanak a vélemények.

A film bibliai tételmondata a hús vágyáról beszél, e vágy megtagadása állítólag elhozhatná a megváltást. Nos, ha valaki, Aronofsky sokat tudna mesélni a hús vágyáról, munkásságának nagy részét építette ugyanis annak felfedezésére. Az említett Anyám!, a Fekete hattyú, a Requiem egy álomért stb. mind olyan alkotások, ahol a test mint az elfajzott mentalitás manifesztálódása kitekeredik, kicsavarja magát, hogy a mélypontot keresve minél többet habzsoljon be saját drogjából, legyen az a tudatmódosító, a siker – ezúttal pedig az étel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.