Film

Megetetett értékítélet

Darren Aronofsky: A bálna

Kritika

Vannak olyan alakok Hollywoodban, akiktől a néző a korábban átélt extrém magasságokat (és mélységeket) várja. Ilyen alak, sőt az egyik legilyenebb Darren Aronofsky, azon kevés rendezők egyike, akinél a filmjeire adott „soha többet nem nézném meg” nem negatív kritika, hanem dicséret. Nem csoda tehát, ha minden megmozdulására ugrik a közönség, rá­adásul a függők öt éve kapták legutóbbi adagjukat – igaz, az Anyám! kis híján aranylövés lett. Az elvárások tehát az egekben, ami sok rendező számára a bukásnak ágyazna meg, Aronofskynak azonban nem szokott gondot okozni a túlzott PR. És A bálnával sem ez volt a gond. Hanem az, hogy a tőle megszokott dolgok helyett ezúttal egy giccsel felütött drámát kapunk, amely sokak számára ugyan még így is óriási élmény, de akadnak páran, akik a film után másnap megmagyarázhatatlan fenéktáji fájdalommal ébrednek.

Charlie egyedül él idahói otthonában, tanárként dolgozik, és 270 kilogramm. Tinédzser lányával azóta nem találkozott, hogy elhagyta családját egy fiatal férfiért, aki évekkel ezelőtt elhunyt. Egyetlen támasza a járókeret, illetve a nővérként dolgozó barátja, aki intézi az ügyes-bajos dolgait, ételt hoz és próbálja életben tartani a haldokló Charlie-t, aki viszont semmit nem hajlandó tenni a gyógyulásért, ezért a napjai meg vannak számlálva. A hátralévő rövidke időben csupán abból igyekszik törleszteni, amit évek restségével felhalmozott, főként a lányával megszakadt kapcsolat terén. Ellie, a lázadó kamasz viszont érthetően nem kíváncsi az apjára, bár némi pénzért hajlandó időt tölteni vele. Hogy kinek mennyire tesz jót ez a reunion, arról megoszlanak a vélemények.

A film bibliai tételmondata a hús vágyáról beszél, e vágy megtagadása állítólag elhozhatná a megváltást. Nos, ha valaki, Aronofsky sokat tudna mesélni a hús vágyáról, munkásságának nagy részét építette ugyanis annak felfedezésére. Az említett Anyám!, a Fekete hattyú, a Requiem egy álomért stb. mind olyan alkotások, ahol a test mint az elfajzott mentalitás manifesztálódása kitekeredik, kicsavarja magát, hogy a mélypontot keresve minél többet habzsoljon be saját drogjából, legyen az a tudatmódosító, a siker – ezúttal pedig az étel.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.