Könyv

Nagy levegőt vesz

Miranda Cowley Heller: Papírpalota

Kritika

A Papírpalota olyan, mint mifelénk egy örökölt mártélyi nyaraló. El lehetett tölteni benne a nyár néhány hetét, aztán lezárták tavaszig. Mihelyt elkészült, már pusztulni kezdett: a papírból préselt elemekbe egerek fészkeltek, de ez az enyészet kiszámítható, szerethető.

A házikóban töltött nyári napok képviselik az állandóságot Elle életében, miután a szülei elváltak, és aztán se az anyja, se az apja sem tudott új választottja mellett kitartani. Idegen férfiak és nők, gyerekek, áldott lelkek, undokok és szörnyetegek időztek a családban, majd tűntek el. Idővel jött egy rendes férfi meg három közös gyerek, és a nyaraló egy erős, megállapodott család életének díszletévé lett. Évekkel később aztán be lehetett nyitni oda télen a régen látott nővérrel együtt, bekapcsolni a fűtést, és hallgatni, ahogy a másik magáról beszél, a petefészekrákról.

A szerző korábban az HBO-nál dolgozott, „vezetésével fejlesztették többek között” a Maffiózók, a Sírhant művek, a Drót, a Deadwood és a Hármastársak című tévésorozatot. A Papírpalota az első regénye. Meglehet, ez a regény a saját történetből fejlődött (Cowley Heller gyerekkorában minden nyarat Cape Codon töltött), a hangsúly mégsem az önéletrajziságon van. A könyv nem hollywoodi mondatokból áll. Az első pillanattól csak Elle létezik: a muszájból korán önállóvá vált, tizennégy éves forma lélek, aki ilyen marad még háromgyermekes anyaként, ötvenévesen is. Amikor nyugalomra vágyik, úszni megy, a víznek köszönheti a szerelmét, víz alatt csókolózik először, a víz nyeli el azt, aki bántotta, aztán Nagy-Britanniában egy tóból kihúz egy fuldokló öregembert. Szexről, hazugságról, megcsalásról úgy beszél, ahogyan a fürge cselléről és a pisztrángsügérről. Jórészt arról hallunk, ami a felszín alatt mozdul vagy szorong, de a látható élet a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek Amerikájában is otthonosan szomorú ennyire közelről nézve: szúnyogok a parton, csótányok a városi lakásban, egyszerű, gyors ételek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.