Könyv

Nagy levegőt vesz

Miranda Cowley Heller: Papírpalota

Kritika

A Papírpalota olyan, mint mifelénk egy örökölt mártélyi nyaraló. El lehetett tölteni benne a nyár néhány hetét, aztán lezárták tavaszig. Mihelyt elkészült, már pusztulni kezdett: a papírból préselt elemekbe egerek fészkeltek, de ez az enyészet kiszámítható, szerethető.

A házikóban töltött nyári napok képviselik az állandóságot Elle életében, miután a szülei elváltak, és aztán se az anyja, se az apja sem tudott új választottja mellett kitartani. Idegen férfiak és nők, gyerekek, áldott lelkek, undokok és szörnyetegek időztek a családban, majd tűntek el. Idővel jött egy rendes férfi meg három közös gyerek, és a nyaraló egy erős, megállapodott család életének díszletévé lett. Évekkel később aztán be lehetett nyitni oda télen a régen látott nővérrel együtt, bekapcsolni a fűtést, és hallgatni, ahogy a másik magáról beszél, a petefészekrákról.

A szerző korábban az HBO-nál dolgozott, „vezetésével fejlesztették többek között” a Maffiózók, a Sírhant művek, a Drót, a Deadwood és a Hármastársak című tévésorozatot. A Papírpalota az első regénye. Meglehet, ez a regény a saját történetből fejlődött (Cowley Heller gyerekkorában minden nyarat Cape Codon töltött), a hangsúly mégsem az önéletrajziságon van. A könyv nem hollywoodi mondatokból áll. Az első pillanattól csak Elle létezik: a muszájból korán önállóvá vált, tizennégy éves forma lélek, aki ilyen marad még háromgyermekes anyaként, ötvenévesen is. Amikor nyugalomra vágyik, úszni megy, a víznek köszönheti a szerelmét, víz alatt csókolózik először, a víz nyeli el azt, aki bántotta, aztán Nagy-Britanniában egy tóból kihúz egy fuldokló öregembert. Szexről, hazugságról, megcsalásról úgy beszél, ahogyan a fürge cselléről és a pisztrángsügérről. Jórészt arról hallunk, ami a felszín alatt mozdul vagy szorong, de a látható élet a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek Amerikájában is otthonosan szomorú ennyire közelről nézve: szúnyogok a parton, csótányok a városi lakásban, egyszerű, gyors ételek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.