Könyv

Nagy levegőt vesz

Miranda Cowley Heller: Papírpalota

Kritika

A Papírpalota olyan, mint mifelénk egy örökölt mártélyi nyaraló. El lehetett tölteni benne a nyár néhány hetét, aztán lezárták tavaszig. Mihelyt elkészült, már pusztulni kezdett: a papírból préselt elemekbe egerek fészkeltek, de ez az enyészet kiszámítható, szerethető.

A házikóban töltött nyári napok képviselik az állandóságot Elle életében, miután a szülei elváltak, és aztán se az anyja, se az apja sem tudott új választottja mellett kitartani. Idegen férfiak és nők, gyerekek, áldott lelkek, undokok és szörnyetegek időztek a családban, majd tűntek el. Idővel jött egy rendes férfi meg három közös gyerek, és a nyaraló egy erős, megállapodott család életének díszletévé lett. Évekkel később aztán be lehetett nyitni oda télen a régen látott nővérrel együtt, bekapcsolni a fűtést, és hallgatni, ahogy a másik magáról beszél, a petefészekrákról.

A szerző korábban az HBO-nál dolgozott, „vezetésével fejlesztették többek között” a Maffiózók, a Sírhant művek, a Drót, a Deadwood és a Hármastársak című tévésorozatot. A Papírpalota az első regénye. Meglehet, ez a regény a saját történetből fejlődött (Cowley Heller gyerekkorában minden nyarat Cape Codon töltött), a hangsúly mégsem az önéletrajziságon van. A könyv nem hollywoodi mondatokból áll. Az első pillanattól csak Elle létezik: a muszájból korán önállóvá vált, tizennégy éves forma lélek, aki ilyen marad még háromgyermekes anyaként, ötvenévesen is. Amikor nyugalomra vágyik, úszni megy, a víznek köszönheti a szerelmét, víz alatt csókolózik először, a víz nyeli el azt, aki bántotta, aztán Nagy-Britanniában egy tóból kihúz egy fuldokló öregembert. Szexről, hazugságról, megcsalásról úgy beszél, ahogyan a fürge cselléről és a pisztrángsügérről. Jórészt arról hallunk, ami a felszín alatt mozdul vagy szorong, de a látható élet a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek Amerikájában is otthonosan szomorú ennyire közelről nézve: szúnyogok a parton, csótányok a városi lakásban, egyszerű, gyors ételek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.