Könyv

Nagy levegőt vesz

Miranda Cowley Heller: Papírpalota

Kritika

A Papírpalota olyan, mint mifelénk egy örökölt mártélyi nyaraló. El lehetett tölteni benne a nyár néhány hetét, aztán lezárták tavaszig. Mihelyt elkészült, már pusztulni kezdett: a papírból préselt elemekbe egerek fészkeltek, de ez az enyészet kiszámítható, szerethető.

A házikóban töltött nyári napok képviselik az állandóságot Elle életében, miután a szülei elváltak, és aztán se az anyja, se az apja sem tudott új választottja mellett kitartani. Idegen férfiak és nők, gyerekek, áldott lelkek, undokok és szörnyetegek időztek a családban, majd tűntek el. Idővel jött egy rendes férfi meg három közös gyerek, és a nyaraló egy erős, megállapodott család életének díszletévé lett. Évekkel később aztán be lehetett nyitni oda télen a régen látott nővérrel együtt, bekapcsolni a fűtést, és hallgatni, ahogy a másik magáról beszél, a petefészekrákról.

A szerző korábban az HBO-nál dolgozott, „vezetésével fejlesztették többek között” a Maffiózók, a Sírhant művek, a Drót, a Deadwood és a Hármastársak című tévésorozatot. A Papírpalota az első regénye. Meglehet, ez a regény a saját történetből fejlődött (Cowley Heller gyerekkorában minden nyarat Cape Codon töltött), a hangsúly mégsem az önéletrajziságon van. A könyv nem hollywoodi mondatokból áll. Az első pillanattól csak Elle létezik: a muszájból korán önállóvá vált, tizennégy éves forma lélek, aki ilyen marad még háromgyermekes anyaként, ötvenévesen is. Amikor nyugalomra vágyik, úszni megy, a víznek köszönheti a szerelmét, víz alatt csókolózik először, a víz nyeli el azt, aki bántotta, aztán Nagy-Britanniában egy tóból kihúz egy fuldokló öregembert. Szexről, hazugságról, megcsalásról úgy beszél, ahogyan a fürge cselléről és a pisztrángsügérről. Jórészt arról hallunk, ami a felszín alatt mozdul vagy szorong, de a látható élet a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek Amerikájában is otthonosan szomorú ennyire közelről nézve: szúnyogok a parton, csótányok a városi lakásban, egyszerű, gyors ételek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.