Tévésorozat

Nem dalol

Az idol

Kritika

Nehéz Az idol című tévésorozatról írni a nagy médiazaj közepette.

Egyesek a tárgyiasító férfi tekintet förtelmes reneszánszát látják benne, mások Sam Levinson az Eufória második évada óta töretlen kegyvesztésének újabb állomását, megint mások pedig egy elvesztegetett lehetőséget a sekélyes sztárkultusz kritizálására. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a széria oly szörnyen kényelmetlen és taszító élmény, de talán a legfontosabb az, hogy Levinson és a főszerepet is magára vállaló, énekesként ismert Abel Tesfaye (The Weeknd) nem igazán érzik a szatírát. Márpedig egy magát a felszíni csillámréteg alatt mélynek gondoló alkotás esetében jobb, ha vele és nem rajta nevetünk.

Ahogy azt már többen is megjegyezték, Az idol tulajdonképpen két sorozat. Egy a hollywoodi sztárkultúra felszínességéről és a tehetségen élősködő piócák mohóságáról, a másik pedig egy Joe Eszterhas – Paul Verhoeven vonalon mozgó, A szürke ötven árnyalata ihlette fantáziátlan, softcore BDSM-pornó. Jocelyn (Lily-Rose Depp), a világhírű popénekes egy idegösszeomlás után térne vissza az arénákba és a toplistákra, de a menedzserei kreálta hangzás nem igazán egyezik művészi elképzeléseivel. Ő rosszabb, romlottabb és szabadabb akar lenni, és amikor találkozik a tenyérbe mászó klubtulaj/underground producer/szektavezér Tedrosszal (Abel Tesfaye), a férfi kihozza belőle a vágyott állatot.

Bár a szexualitás ábrázolása a széria leggyengébb és leginkább kifogásolható pontja, egészen messzire lehetett volna jutni a „szex mint a rejtett művészi potenciál felszínre hozásának eszköze” ötletéből. Ám ezt meggátolják a színészek közötti képességbeli különbségek és az erotika teljes hiánya. Sokszor lehetetlen eldönteni, hogy a zavarba ejtő megkötözős-megalázós jeleneteket paródiának nézzük vagy komolyan vegyük, ráadásul Depp szándékoltan üres és kába játéka zavaróan ütközik Tesfaye kiforratlan és korlátos színészi eszközeivel. Mindkét figura múltjába és hátterébe beleás kicsit a sorozat, mégis nyomasztóan idegenek és üresek maradnak; rá­adásul az is rejtély, hogyan vonzódhat egymáshoz ez a két bizarr alak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.