Tévésorozat

Nem dalol

Az idol

Kritika

Nehéz Az idol című tévésorozatról írni a nagy médiazaj közepette.

Egyesek a tárgyiasító férfi tekintet förtelmes reneszánszát látják benne, mások Sam Levinson az Eufória második évada óta töretlen kegyvesztésének újabb állomását, megint mások pedig egy elvesztegetett lehetőséget a sekélyes sztárkultusz kritizálására. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a széria oly szörnyen kényelmetlen és taszító élmény, de talán a legfontosabb az, hogy Levinson és a főszerepet is magára vállaló, énekesként ismert Abel Tesfaye (The Weeknd) nem igazán érzik a szatírát. Márpedig egy magát a felszíni csillámréteg alatt mélynek gondoló alkotás esetében jobb, ha vele és nem rajta nevetünk.

Ahogy azt már többen is megjegyezték, Az idol tulajdonképpen két sorozat. Egy a hollywoodi sztárkultúra felszínességéről és a tehetségen élősködő piócák mohóságáról, a másik pedig egy Joe Eszterhas – Paul Verhoeven vonalon mozgó, A szürke ötven árnyalata ihlette fantáziátlan, softcore BDSM-pornó. Jocelyn (Lily-Rose Depp), a világhírű popénekes egy idegösszeomlás után térne vissza az arénákba és a toplistákra, de a menedzserei kreálta hangzás nem igazán egyezik művészi elképzeléseivel. Ő rosszabb, romlottabb és szabadabb akar lenni, és amikor találkozik a tenyérbe mászó klubtulaj/underground producer/szektavezér Tedrosszal (Abel Tesfaye), a férfi kihozza belőle a vágyott állatot.

Bár a szexualitás ábrázolása a széria leggyengébb és leginkább kifogásolható pontja, egészen messzire lehetett volna jutni a „szex mint a rejtett művészi potenciál felszínre hozásának eszköze” ötletéből. Ám ezt meggátolják a színészek közötti képességbeli különbségek és az erotika teljes hiánya. Sokszor lehetetlen eldönteni, hogy a zavarba ejtő megkötözős-megalázós jeleneteket paródiának nézzük vagy komolyan vegyük, ráadásul Depp szándékoltan üres és kába játéka zavaróan ütközik Tesfaye kiforratlan és korlátos színészi eszközeivel. Mindkét figura múltjába és hátterébe beleás kicsit a sorozat, mégis nyomasztóan idegenek és üresek maradnak; rá­adásul az is rejtély, hogyan vonzódhat egymáshoz ez a két bizarr alak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.