Tévésorozat

Nem dalol

Az idol

Kritika

Nehéz Az idol című tévésorozatról írni a nagy médiazaj közepette.

Egyesek a tárgyiasító férfi tekintet förtelmes reneszánszát látják benne, mások Sam Levinson az Eufória második évada óta töretlen kegyvesztésének újabb állomását, megint mások pedig egy elvesztegetett lehetőséget a sekélyes sztárkultusz kritizálására. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a széria oly szörnyen kényelmetlen és taszító élmény, de talán a legfontosabb az, hogy Levinson és a főszerepet is magára vállaló, énekesként ismert Abel Tesfaye (The Weeknd) nem igazán érzik a szatírát. Márpedig egy magát a felszíni csillámréteg alatt mélynek gondoló alkotás esetében jobb, ha vele és nem rajta nevetünk.

Ahogy azt már többen is megjegyezték, Az idol tulajdonképpen két sorozat. Egy a hollywoodi sztárkultúra felszínességéről és a tehetségen élősködő piócák mohóságáról, a másik pedig egy Joe Eszterhas – Paul Verhoeven vonalon mozgó, A szürke ötven árnyalata ihlette fantáziátlan, softcore BDSM-pornó. Jocelyn (Lily-Rose Depp), a világhírű popénekes egy idegösszeomlás után térne vissza az arénákba és a toplistákra, de a menedzserei kreálta hangzás nem igazán egyezik művészi elképzeléseivel. Ő rosszabb, romlottabb és szabadabb akar lenni, és amikor találkozik a tenyérbe mászó klubtulaj/underground producer/szektavezér Tedrosszal (Abel Tesfaye), a férfi kihozza belőle a vágyott állatot.

Bár a szexualitás ábrázolása a széria leggyengébb és leginkább kifogásolható pontja, egészen messzire lehetett volna jutni a „szex mint a rejtett művészi potenciál felszínre hozásának eszköze” ötletéből. Ám ezt meggátolják a színészek közötti képességbeli különbségek és az erotika teljes hiánya. Sokszor lehetetlen eldönteni, hogy a zavarba ejtő megkötözős-megalázós jeleneteket paródiának nézzük vagy komolyan vegyük, ráadásul Depp szándékoltan üres és kába játéka zavaróan ütközik Tesfaye kiforratlan és korlátos színészi eszközeivel. Mindkét figura múltjába és hátterébe beleás kicsit a sorozat, mégis nyomasztóan idegenek és üresek maradnak; rá­adásul az is rejtély, hogyan vonzódhat egymáshoz ez a két bizarr alak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.