Tévésorozat

Nem dalol

Az idol

Kritika

Nehéz Az idol című tévésorozatról írni a nagy médiazaj közepette.

Egyesek a tárgyiasító férfi tekintet förtelmes reneszánszát látják benne, mások Sam Levinson az Eufória második évada óta töretlen kegyvesztésének újabb állomását, megint mások pedig egy elvesztegetett lehetőséget a sekélyes sztárkultusz kritizálására. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a széria oly szörnyen kényelmetlen és taszító élmény, de talán a legfontosabb az, hogy Levinson és a főszerepet is magára vállaló, énekesként ismert Abel Tesfaye (The Weeknd) nem igazán érzik a szatírát. Márpedig egy magát a felszíni csillámréteg alatt mélynek gondoló alkotás esetében jobb, ha vele és nem rajta nevetünk.

Ahogy azt már többen is megjegyezték, Az idol tulajdonképpen két sorozat. Egy a hollywoodi sztárkultúra felszínességéről és a tehetségen élősködő piócák mohóságáról, a másik pedig egy Joe Eszterhas – Paul Verhoeven vonalon mozgó, A szürke ötven árnyalata ihlette fantáziátlan, softcore BDSM-pornó. Jocelyn (Lily-Rose Depp), a világhírű popénekes egy idegösszeomlás után térne vissza az arénákba és a toplistákra, de a menedzserei kreálta hangzás nem igazán egyezik művészi elképzeléseivel. Ő rosszabb, romlottabb és szabadabb akar lenni, és amikor találkozik a tenyérbe mászó klubtulaj/underground producer/szektavezér Tedrosszal (Abel Tesfaye), a férfi kihozza belőle a vágyott állatot.

Bár a szexualitás ábrázolása a széria leggyengébb és leginkább kifogásolható pontja, egészen messzire lehetett volna jutni a „szex mint a rejtett művészi potenciál felszínre hozásának eszköze” ötletéből. Ám ezt meggátolják a színészek közötti képességbeli különbségek és az erotika teljes hiánya. Sokszor lehetetlen eldönteni, hogy a zavarba ejtő megkötözős-megalázós jeleneteket paródiának nézzük vagy komolyan vegyük, ráadásul Depp szándékoltan üres és kába játéka zavaróan ütközik Tesfaye kiforratlan és korlátos színészi eszközeivel. Mindkét figura múltjába és hátterébe beleás kicsit a sorozat, mégis nyomasztóan idegenek és üresek maradnak; rá­adásul az is rejtély, hogyan vonzódhat egymáshoz ez a két bizarr alak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.