Könyv

„Nem is ilyennek képzeltem az angyalokat”

Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában

Kritika

Mindannyian ismerünk rémtörténeteket bipoláris zavarban szenvedőkről – hogyan adta át X. egyhavi fizetését a taxisofőrnek, Y. hogyan kergette meg késsel a gyerekeit, mert a hang azt mondta, áldozza fel őket, vagy az agyongyógyszerezett Z. hogyan hirdette magáról, hogy ő egy robot.

Nem ez az első magyar regény, amelyik tematizálja a problémát. Ám míg Vámos Miklós alulméltatott művében, az Anya csak egy van című regényben az író két szereplő szemszögéből tárja fel a mániás depresszió mélységeit, Kácsor Zsolt radikális szövegében a kettősség maga a rejtett főszereplő. Mindkét szerző titáni erőfeszítéssel elhúzta egy-egy pillanatra azt a vastag függönyt, amely mögé a legtöbbünk sosem lát. A két regény első jelenete is hasonló szituációból indul. A szereplők készülődnek az öngyilkosságra, s ezzel a narrátorok megfogalmazzák a lényeget: a bipoláris életről semmire nem asszociál olyan gyorsan az érintett, mint a halálra. Csakhogy aki a pokolban vesz dudaleckéket – Kácsor regényében a legfontosabb költő József Attila –, az szemmel láthatólag nem hozhatja meg ezt a döntést.

A Pokoljárás Bipoláriában narrátorát két dolog tartja itt és össze: az egyik a nyelv, a másik a már említett kettősség. A felnőtt fejjel betért beszélő számára igen fontos héber szavak mintájára mássalhangzókból álló magyar szógyökök tagolják a szerkezetet. Jól­esőn ritmikus, ahogy az alfejezetcímek ránézésre egy-két másodperc alatt kitalálhatók, de persze mind tartogat egyéb megfejtést is. Így lesz a VLSG valóság és válság, a RMLM remélem és rémálom, a KNYR kenyér és kinyír, a PNSZ penész és pénisz. Az utolsó alcím – KTLT, kitelt és kötelet – visszavisz a szöveg elejére, de hol van már ekkor a nyitó jelenet szűkszavú drámaisága! Túl sok mindent megtudtunk útközben. Megelevenedik előttünk a gyerekkorban gyökerező frankofília, a Marseille-ben élt és elhunyt nagyapai nagy-nagybácsi emléke, és a legfényesebb vezérfonal, a Lucy Corazon nevű femme fatale súlyos hiánya. Lucy Seattle-ben lakik és echte bitch, de az is lehet, hogy nem, csak egy átlagos amerikai bombázó, aki néha máshoz akar hozzámenni, néha meg olvas a narrátor titkos gondolataiban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.