Könyv

„Nem is ilyennek képzeltem az angyalokat”

Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában

Kritika

Mindannyian ismerünk rémtörténeteket bipoláris zavarban szenvedőkről – hogyan adta át X. egyhavi fizetését a taxisofőrnek, Y. hogyan kergette meg késsel a gyerekeit, mert a hang azt mondta, áldozza fel őket, vagy az agyongyógyszerezett Z. hogyan hirdette magáról, hogy ő egy robot.

Nem ez az első magyar regény, amelyik tematizálja a problémát. Ám míg Vámos Miklós alulméltatott művében, az Anya csak egy van című regényben az író két szereplő szemszögéből tárja fel a mániás depresszió mélységeit, Kácsor Zsolt radikális szövegében a kettősség maga a rejtett főszereplő. Mindkét szerző titáni erőfeszítéssel elhúzta egy-egy pillanatra azt a vastag függönyt, amely mögé a legtöbbünk sosem lát. A két regény első jelenete is hasonló szituációból indul. A szereplők készülődnek az öngyilkosságra, s ezzel a narrátorok megfogalmazzák a lényeget: a bipoláris életről semmire nem asszociál olyan gyorsan az érintett, mint a halálra. Csakhogy aki a pokolban vesz dudaleckéket – Kácsor regényében a legfontosabb költő József Attila –, az szemmel láthatólag nem hozhatja meg ezt a döntést.

A Pokoljárás Bipoláriában narrátorát két dolog tartja itt és össze: az egyik a nyelv, a másik a már említett kettősség. A felnőtt fejjel betért beszélő számára igen fontos héber szavak mintájára mássalhangzókból álló magyar szógyökök tagolják a szerkezetet. Jól­esőn ritmikus, ahogy az alfejezetcímek ránézésre egy-két másodperc alatt kitalálhatók, de persze mind tartogat egyéb megfejtést is. Így lesz a VLSG valóság és válság, a RMLM remélem és rémálom, a KNYR kenyér és kinyír, a PNSZ penész és pénisz. Az utolsó alcím – KTLT, kitelt és kötelet – visszavisz a szöveg elejére, de hol van már ekkor a nyitó jelenet szűkszavú drámaisága! Túl sok mindent megtudtunk útközben. Megelevenedik előttünk a gyerekkorban gyökerező frankofília, a Marseille-ben élt és elhunyt nagyapai nagy-nagybácsi emléke, és a legfényesebb vezérfonal, a Lucy Corazon nevű femme fatale súlyos hiánya. Lucy Seattle-ben lakik és echte bitch, de az is lehet, hogy nem, csak egy átlagos amerikai bombázó, aki néha máshoz akar hozzámenni, néha meg olvas a narrátor titkos gondolataiban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.