Könyv

„Nem is ilyennek képzeltem az angyalokat”

Kácsor Zsolt: Pokoljárás Bipoláriában

Kritika

Mindannyian ismerünk rémtörténeteket bipoláris zavarban szenvedőkről – hogyan adta át X. egyhavi fizetését a taxisofőrnek, Y. hogyan kergette meg késsel a gyerekeit, mert a hang azt mondta, áldozza fel őket, vagy az agyongyógyszerezett Z. hogyan hirdette magáról, hogy ő egy robot.

Nem ez az első magyar regény, amelyik tematizálja a problémát. Ám míg Vámos Miklós alulméltatott művében, az Anya csak egy van című regényben az író két szereplő szemszögéből tárja fel a mániás depresszió mélységeit, Kácsor Zsolt radikális szövegében a kettősség maga a rejtett főszereplő. Mindkét szerző titáni erőfeszítéssel elhúzta egy-egy pillanatra azt a vastag függönyt, amely mögé a legtöbbünk sosem lát. A két regény első jelenete is hasonló szituációból indul. A szereplők készülődnek az öngyilkosságra, s ezzel a narrátorok megfogalmazzák a lényeget: a bipoláris életről semmire nem asszociál olyan gyorsan az érintett, mint a halálra. Csakhogy aki a pokolban vesz dudaleckéket – Kácsor regényében a legfontosabb költő József Attila –, az szemmel láthatólag nem hozhatja meg ezt a döntést.

A Pokoljárás Bipoláriában narrátorát két dolog tartja itt és össze: az egyik a nyelv, a másik a már említett kettősség. A felnőtt fejjel betért beszélő számára igen fontos héber szavak mintájára mássalhangzókból álló magyar szógyökök tagolják a szerkezetet. Jól­esőn ritmikus, ahogy az alfejezetcímek ránézésre egy-két másodperc alatt kitalálhatók, de persze mind tartogat egyéb megfejtést is. Így lesz a VLSG valóság és válság, a RMLM remélem és rémálom, a KNYR kenyér és kinyír, a PNSZ penész és pénisz. Az utolsó alcím – KTLT, kitelt és kötelet – visszavisz a szöveg elejére, de hol van már ekkor a nyitó jelenet szűkszavú drámaisága! Túl sok mindent megtudtunk útközben. Megelevenedik előttünk a gyerekkorban gyökerező frankofília, a Marseille-ben élt és elhunyt nagyapai nagy-nagybácsi emléke, és a legfényesebb vezérfonal, a Lucy Corazon nevű femme fatale súlyos hiánya. Lucy Seattle-ben lakik és echte bitch, de az is lehet, hogy nem, csak egy átlagos amerikai bombázó, aki néha máshoz akar hozzámenni, néha meg olvas a narrátor titkos gondolataiban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.