Színház

Nem lehet megúszni

Totth Benedek: Holtverseny

  • Sándor Panka
  • 2021. október 13.

Kritika

Az azonos című, 2014-ben megjelent, jelentős szakmai és közönségsikert arató regényt Kovács Máté rendező Nyulassy Attila és Ugrai István segítségével monodráma formájában alkalmazta színpadra.

Katona Péter Dániel egyetemi hallgató játssza a darab összes szereplőjét, az ő vezetésével nyerhetünk betekintést egy meg nem nevezett vidéki város kamasz fiúinak életébe. A regény narrátora maga is tagja a társaságnak, nevét azonban nem tudjuk meg (csupán annyit, hogy nem Gergőnek hívják). Kiábrándultság, perverzió, erőszak: ijesztő világ tárul elénk.

Kacsa, az újgazdag bandavezér a szigorú hierarchia elsődleges fenntartója. E rendszerben a gyengébbeknek a megaláztatás, bántalmazás változatos formáival kell nap mint nap találkozniuk. A srácok céltalanul, mindenfajta önreflexió nélkül lebegnek a jelenben; videójátékok, pornó, drogok töltik ki idejük és gondolataik túlnyomó részét. A fiúk a helyi úszócsapat tagjai, mindennapjaik történései tehát az élsportolónak készülő fiatalok nehézségeit és megpróbáltatásait is reprezentálják. (Különösen megrázó a kisebbek beavatási szertartását plasztikusan ábrázoló jelenet.)

A történetben megjelenő női szereplők minden esetben csupán szexuális objektumok a kamasz fiúk szemében, emberszámba sem veszik őket. Ahogy talán önmagukat sem. A következmények nélküli önpusztítás pedig egyre durvább akciókhoz vezet, egészen a teljesen értelmetlen gyilkosságig. Egy rémisztő lázálomra hasonlít minden. Bárhogyan is próbáljuk, nem tudunk együtt érezni velük, hiszen nagyon kevés támpontot kapunk arra nézve, hogy vajon milyen traumák sodorhatták őket ilyen mélyre, egyáltalán a szüleiknek, a szűkebb és tágabb családi környezetüknek milyen szerepük lehet mindebben. Maga a narrátor – valahol a lúzerek és a menők között ingázva – talán csak annyiban tűnik ki társai közül, hogy érzékeli, verbalizálja az események súlyosságát, de értelmezni már nem képes semmit. A környezetében élőkhöz, egyáltalán, önmagához vagy a történésekhez fűződő érzelmei is homályban maradnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.