Koncert

Nyulak a kottapult alatt

Haydn: Az évszakok

Kritika

Hosszú évek hagyományát megtörve Fischer Ádám az idén nem A teremtést vezényelte el a szokásos újévi koncertjén. A varietas delectat jegyében most Az évszakok, a másik nagy, Gottfried van Swieten-szövegre készült Haydn-mű, a zeneszerző utolsó oratóriuma hangzott el. 

Van Swieten, az érdemdús diplomata amellett, hogy librettót írt a két utolsó Haydn-oratórium számára, azzal is beírta magát a zenetörténetbe, hogy felhívta Haydn és Mozart figyelmét Bach és Händel művészetére.

Közismert, hogy Haydnnak voltak kifogásai Az évszakok szövegével szemben. „Ez az egész rész a békák utánzásával nem az én ötletem volt. Kényszerítettek ennek a franciás kacatnak a megírására” – írta mentegetőzve a zongorakivonat készítőjének. A levél tartalma kiszivárgott, Van Swieten báró halálosan megsértődött, de mindez ma már aligha érdekes. Legfeljebb annyiban, hogy – mint oly sokszor a zenetörténetben – a komponista alkotása kifejezhetetlen mértékben túlszárnyalta a szöveg értékeit. Mert hát Van Swieten korának gyermeke: a pasztorális hagyomány nevében moralizál, naiv és természetközelinek szánt sorai az idillről énekelnek, amelyben a teremtett világ tökéletesen működik: tavasszal a természet megújul, a nyár tikkasztó hevét enyhíti a kiadós eső, a szorgos földműves learathatja fáradságos munkájának gyümölcsét, az okos parasztlány megőrzi erényét, s a mély hóban utat vesztett vándor végül melengető tűzhelyre talál. Mindez hímzett falvédőszöveg maradna, ha Haydn zseniális zenéje nem hitelesítené. Mert Joseph Haydn az utolsók egyike, aki – egy bő évtizeddel a francia forradalom után, és úgyszólván a napóleoni háborúk előszobájában – még hisz ebben az idillben, és képes felmutatni ezt a romlatlan világképet.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk