Film

Őszi legyek ura

Paprika Steen: Apák és anyák

Kritika

Fogjuk mindazt a zabolátlan indulatot, gyűlöletet, haragot és félelemtől vezérelt durvaságot, amelyet gyerekként megélünk, helyezzük be egy túlcivilizált jóléti társadalom lefedett terráriumába, majd figyeljük, amint a felpaprikázott hangyaboly sorba rendeződik, hátukon a saját testsúlyuk többszörösét cipelve elfojtásból. Tulajdonképpen ez a felnőtt lét, amelynek kvintesszenciája Paprika Steen filmjének élethű szülői munkaközössége.

Dánia tehetséges leányá­tól rendezőként nem idegen, hogy idilli élethelyzeteket fordít ki, bemutatandó az azokban megülő valóság mocskát. A kellemesen hangzó Családi karácsonyban például azt meséli el, hogy milyen felbugyogó méreg és hisztéria áll egy-egy piros betűs összezártság mögött, legújabb mozijában azonban, ha lehet, még ennél is jobb terepet talált a muszájból összegyűlő jónépek kínjainak megfestéséhez. A szülői értekezlet jelensége meglepően alábecsült filmes téma, lévén komédia, dráma, de akár horror kiindulópontjának is beillhet az egymásra mosolygó felnőttek hada, akik közösségi nyomásra úgy passzírozzák ki összeszorított foguk közül a kompromisszumokat, mintha nem akasztanák fel kabátjánál fogva bármelyik gyereket röhögve a bordásfalra, csak hogy az övék kapja a frissebb iskolatejet.

Az erről szóló filmhez nem is lehetne gazdagabb táptalajt találni egy dán magánsuli közegénél, ahol a jól ismert problémák listája még olyanokkal is kiegészül, mint a polkorrektség, a vegánság és a feltétel nélküli elfogadás. Hogy mindez kinek mennyire megy, az egy háromnapos csapatépítő táborban derül ki igazán, ahová a hatodikos Hannah új iskolájának szülői közössége minden évben elmegy. A csapat együtt kirándul, úszik és főz, közben minőségi időt töltve a gyerekekkel, de két tollaslabdázás közben azért akad idő némi füvezésre, zugevésre és -dugásra is. És ezek még mindig a felnőttek, akiket láthatóan csak a társadalmi elvárások súlya különböztet meg a gyerekektől, meg az, hogy sokkal rosszabbul bírják a másnapot. Hannah szülei mindent megtesznek, hogy be tudjanak illeszkedni az összeszokott társaságba, az apa például még a feleségét is majdnem megcsalja ügybuzgalmában, persze csak hogy a „menők” befogadják. Az anya azonban már keményebb dió, ő sehogy sem találja a helyét a tettetett jóakarat és összetartás sűrűjében, házasságuk máza pedig – mint sokaké a kiránduláson – az eddigieknél is továbbrepedezik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.