Film

Őszi legyek ura

Paprika Steen: Apák és anyák

Kritika

Fogjuk mindazt a zabolátlan indulatot, gyűlöletet, haragot és félelemtől vezérelt durvaságot, amelyet gyerekként megélünk, helyezzük be egy túlcivilizált jóléti társadalom lefedett terráriumába, majd figyeljük, amint a felpaprikázott hangyaboly sorba rendeződik, hátukon a saját testsúlyuk többszörösét cipelve elfojtásból. Tulajdonképpen ez a felnőtt lét, amelynek kvintesszenciája Paprika Steen filmjének élethű szülői munkaközössége.

Dánia tehetséges leányá­tól rendezőként nem idegen, hogy idilli élethelyzeteket fordít ki, bemutatandó az azokban megülő valóság mocskát. A kellemesen hangzó Családi karácsonyban például azt meséli el, hogy milyen felbugyogó méreg és hisztéria áll egy-egy piros betűs összezártság mögött, legújabb mozijában azonban, ha lehet, még ennél is jobb terepet talált a muszájból összegyűlő jónépek kínjainak megfestéséhez. A szülői értekezlet jelensége meglepően alábecsült filmes téma, lévén komédia, dráma, de akár horror kiindulópontjának is beillhet az egymásra mosolygó felnőttek hada, akik közösségi nyomásra úgy passzírozzák ki összeszorított foguk közül a kompromisszumokat, mintha nem akasztanák fel kabátjánál fogva bármelyik gyereket röhögve a bordásfalra, csak hogy az övék kapja a frissebb iskolatejet.

Az erről szóló filmhez nem is lehetne gazdagabb táptalajt találni egy dán magánsuli közegénél, ahol a jól ismert problémák listája még olyanokkal is kiegészül, mint a polkorrektség, a vegánság és a feltétel nélküli elfogadás. Hogy mindez kinek mennyire megy, az egy háromnapos csapatépítő táborban derül ki igazán, ahová a hatodikos Hannah új iskolájának szülői közössége minden évben elmegy. A csapat együtt kirándul, úszik és főz, közben minőségi időt töltve a gyerekekkel, de két tollaslabdázás közben azért akad idő némi füvezésre, zugevésre és -dugásra is. És ezek még mindig a felnőttek, akiket láthatóan csak a társadalmi elvárások súlya különböztet meg a gyerekektől, meg az, hogy sokkal rosszabbul bírják a másnapot. Hannah szülei mindent megtesznek, hogy be tudjanak illeszkedni az összeszokott társaságba, az apa például még a feleségét is majdnem megcsalja ügybuzgalmában, persze csak hogy a „menők” befogadják. Az anya azonban már keményebb dió, ő sehogy sem találja a helyét a tettetett jóakarat és összetartás sűrűjében, házasságuk máza pedig – mint sokaké a kiránduláson – az eddigieknél is továbbrepedezik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.