Film

Őszi legyek ura

Paprika Steen: Apák és anyák

Kritika

Fogjuk mindazt a zabolátlan indulatot, gyűlöletet, haragot és félelemtől vezérelt durvaságot, amelyet gyerekként megélünk, helyezzük be egy túlcivilizált jóléti társadalom lefedett terráriumába, majd figyeljük, amint a felpaprikázott hangyaboly sorba rendeződik, hátukon a saját testsúlyuk többszörösét cipelve elfojtásból. Tulajdonképpen ez a felnőtt lét, amelynek kvintesszenciája Paprika Steen filmjének élethű szülői munkaközössége.

Dánia tehetséges leányá­tól rendezőként nem idegen, hogy idilli élethelyzeteket fordít ki, bemutatandó az azokban megülő valóság mocskát. A kellemesen hangzó Családi karácsonyban például azt meséli el, hogy milyen felbugyogó méreg és hisztéria áll egy-egy piros betűs összezártság mögött, legújabb mozijában azonban, ha lehet, még ennél is jobb terepet talált a muszájból összegyűlő jónépek kínjainak megfestéséhez. A szülői értekezlet jelensége meglepően alábecsült filmes téma, lévén komédia, dráma, de akár horror kiindulópontjának is beillhet az egymásra mosolygó felnőttek hada, akik közösségi nyomásra úgy passzírozzák ki összeszorított foguk közül a kompromisszumokat, mintha nem akasztanák fel kabátjánál fogva bármelyik gyereket röhögve a bordásfalra, csak hogy az övék kapja a frissebb iskolatejet.

Az erről szóló filmhez nem is lehetne gazdagabb táptalajt találni egy dán magánsuli közegénél, ahol a jól ismert problémák listája még olyanokkal is kiegészül, mint a polkorrektség, a vegánság és a feltétel nélküli elfogadás. Hogy mindez kinek mennyire megy, az egy háromnapos csapatépítő táborban derül ki igazán, ahová a hatodikos Hannah új iskolájának szülői közössége minden évben elmegy. A csapat együtt kirándul, úszik és főz, közben minőségi időt töltve a gyerekekkel, de két tollaslabdázás közben azért akad idő némi füvezésre, zugevésre és -dugásra is. És ezek még mindig a felnőttek, akiket láthatóan csak a társadalmi elvárások súlya különböztet meg a gyerekektől, meg az, hogy sokkal rosszabbul bírják a másnapot. Hannah szülei mindent megtesznek, hogy be tudjanak illeszkedni az összeszokott társaságba, az apa például még a feleségét is majdnem megcsalja ügybuzgalmában, persze csak hogy a „menők” befogadják. Az anya azonban már keményebb dió, ő sehogy sem találja a helyét a tettetett jóakarat és összetartás sűrűjében, házasságuk máza pedig – mint sokaké a kiránduláson – az eddigieknél is továbbrepedezik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.