Őszi legyek ura

Paprika Steen: Apák és anyák

Fogjuk mindazt a zabolátlan indulatot, gyűlöletet, haragot és félelemtől vezérelt durvaságot, amelyet gyerekként megélünk, helyezzük be egy túlcivilizált jóléti társadalom lefedett terráriumába, majd figyeljük, amint a felpaprikázott hangyaboly sorba rendeződik, hátukon a saját testsúlyuk többszörösét cipelve elfojtásból. Tulajdonképpen ez a felnőtt lét, amelynek kvintesszenciája Paprika Steen filmjének élethű szülői munkaközössége.

Dánia tehetséges leányá­tól rendezőként nem idegen, hogy idilli élethelyzeteket fordít ki, bemutatandó az azokban megülő valóság mocskát. A kellemesen hangzó Családi karácsonyban például azt meséli el, hogy milyen felbugyogó méreg és hisztéria áll egy-egy piros betűs összezártság mögött, legújabb mozijában azonban, ha lehet, még ennél is jobb terepet talált a muszájból összegyűlő jónépek kínjainak megfestéséhez. A szülői értekezlet jelensége meglepően alábecsült filmes téma, lévén komédia, dráma, de akár horror kiindulópontjának is beillhet az egymásra mosolygó felnőttek hada, akik közösségi nyomásra úgy passzírozzák ki összeszorított foguk közül a kompromisszumokat, mintha nem akasztanák fel kabátjánál fogva bármelyik gyereket röhögve a bordásfalra, csak hogy az övék kapja a frissebb iskolatejet.

Az erről szóló filmhez nem is lehetne gazdagabb táptalajt találni egy dán magánsuli közegénél, ahol a jól ismert problémák listája még olyanokkal is kiegészül, mint a polkorrektség, a vegánság és a feltétel nélküli elfogadás. Hogy mindez kinek mennyire megy, az egy háromnapos csapatépítő táborban derül ki igazán, ahová a hatodikos Hannah új iskolájának szülői közössége minden évben elmegy. A csapat együtt kirándul, úszik és főz, közben minőségi időt töltve a gyerekekkel, de két tollaslabdázás közben azért akad idő némi füvezésre, zugevésre és -dugásra is. És ezek még mindig a felnőttek, akiket láthatóan csak a társadalmi elvárások súlya különböztet meg a gyerekektől, meg az, hogy sokkal rosszabbul bírják a másnapot. Hannah szülei mindent megtesznek, hogy be tudjanak illeszkedni az összeszokott társaságba, az apa például még a feleségét is majdnem megcsalja ügybuzgalmában, persze csak hogy a „menők” befogadják. Az anya azonban már keményebb dió, ő sehogy sem találja a helyét a tettetett jóakarat és összetartás sűrűjében, házasságuk máza pedig – mint sokaké a kiránduláson – az eddigieknél is továbbrepedezik.