Legújabb kiállítása e téma kiforrott szintézise. A művész praxisában absztrakt, groteszk módon a kép terébe emel síkidomokat és egy-egy harsány tónusú alapszínt jelenít meg digitálisan manipulált munkáin. Ezek a természeti, urbanisztikai és társadalmi jelenségeket rögzítő alkotások nemcsak a modern építészet és design formavilágát idézik meg, hanem a konstruktív és a szuprematista festészeti hagyományt is. A reduktivitás és az urbánus szemlélet elidegenítő, rezignált, rideg és távolságtartó hatást eredményez alkotásain, amit Csizik univerzális harmóniára törekedve ellensúlyoz, hasonlóan Kazimir Malevics munkáihoz. Malevics a szuprematizmus és a fekete négyzet atyja; ontológiai kategóriává fejlődött elképzelése szerint csak az érzékenység fogható fel valóságként, és a lét értelmére és lényegére folyamatosan rá kell kérdezni az absztrakt geometrikus alkotások által. Csizik ezt követve összefeszülő elemeket játszik ki egymás ellen (vagy éppen a befogadó pozíciójával szemben), mégis képes megteremteni az otthonosság érzetét.
A kiállításon egyszerre pillanthatunk meg egy maradék faanyagokból összeeszkábált kopjafát, szürreális, fekete-fehér vagy színes, digitális montázsokat, városi elemekből photoshoppolt székelykapu-fotót, valamint igényes fakeretben álló, néhol dimenziókapukat ábrázoló képeket. Csizik Balázs életének három fontos állomásával vet számot, amikor Székesfehérvár, Budapest és Csíkszereda utcaképeit egy-egy elemre vagy képkivágásra redukálja – áll a kurátori szövegben. Fontos persze a munkákban a fákhoz (elsősorban a fenyőhöz) kapcsolódó hitvilág, a szimbólumok és az évgyűrűk leírása, mégis zavarosnak tűnik a koncepció. Persze, a művek végleteket mixelnek össze, ami nem könnyíti meg a befogadói helyzetünket, de a szemünk előtt kibontakozó univerzális történetre érdemes odafigyelni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!