Színház

Pillanatnyi hatás

33 álom

Kritika

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Ráadásul az előadás, bár saját súlyát is alig bírja el, így is csak egy „fél”, legalábbis azt hirdeti magáról úton-útfélen, hogy a Stúdióban párhuzamosan játszott, Kovács D. Dániel rendezte 33 változat Haydn-koponyára című produkció párja. A stáb nagy része minden­esetre ugyanaz, és nyilván az utalások, áthallások szintjén is hozzáadnak egymáshoz az előadások. A színészek egy része mindkettőben fellép: szó szerint ide-oda szaladgálnak a két helyszín között. (Ha még egy polgári színházi konvenciót fel lehetne rúgni, és ezt a nézők is megtehetnék, még viccesebb lenne a dolog.)

A kezdés még relatíve visszafogott és szerény: belép Znamenák István, aki meglepően hasonlít Bodóra, és egy, az Örkényben eljátszható darabot keres. Hullanak a szövegkönyvek az égből: csehovok és shakespeare-ek, brechtek és molnárferencek, ízlelgetik a színészek a szerepálmokat, de sehogy sincs meg az igazi. Az is kiderül, hogy bár a díszlet a rengeteg ajtóval kissé hasonló, mégsem a Feketeországban vagyunk. Ekkor váratlanul felbukkan Borsi-Balogh Máté mint Angyal, ő sugallja a 33 álom című darabot, bele is nyomja a szövegkönyvet (jó vicc) a rendező kezébe, aztán átsuhan a Stúdióba, ahol hamarosan kezdődik az Esterházy-darab.

Ezután jönnek az álmok (de az is lehet, hogy az előadás álmodik minket), és talán már sejtjük, hogy nem a habos-kakaós-báránykás, hanem a gyilkolászós-hideglelős fajtákból. Konkrétabban: se vége, se hossza jeleneteket, egymásba torlódó képeket, ajtókat nyitogató színészeket látunk. Történet és jellemek nincsenek. Visszatérő alakok és motívumok igen, de ezek nem alkotnak rendszert, nehogy akár csak egy csipetnyi logikával is meg lehessen vádolni az előadást. Orosz nyelven beszélő, mackóruhás pszichopata élveboncolást végez; béna pulóveres, idétlenül vihogó fiúk lógnak a tesióráról, de a szexi tanárnő rajtakapja őket; nő visz a hátán magzati pózba merevedő férfit; fekete csuklyás alakok lefejezni készülnek egy hálóinges nőt, nemhogy felsorolni, de felidézni is tereh, mert a legtöbb színpadi történés nem is igazán követhető. A kiszámíthatatlanságnak köszönhetően mindig van mit nézni, gondolkodni meg nem nagyon kell közben, de nem is lehet (mondjuk van, akinek ez hiányzik). Ennek a Bodó előző örkényes rendezésében, a Kertész utcai Shaxpeare-mosóban is intenzíven jelen levő, hedonista játéknyelvnek persze kikerülhetetlen csapdája az elfáradás, a csömör.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.