Kiállítás

Rejtvényfejtés

Kettős látás. Újmédiaművészet Barta Péter gyűjteményéből

Kritika

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Emlékezzünk csak a Kiscelli Múzeum 1997-es „botrányára”, amikor a látogatók annak adtak hangot, hogy a „kultúrmocsok” megszentségteleníti a templom terét. A Bartók 32 Galéria vezetője, Tatai Erzsébet csaknem egyéves huzavona után 1999-ben állt fel székéből a fenntartó „elvárásai” miatt; ezeknek az is a része volt, hogy egy önkormányzati tisztviselő nyomást gyakorolt, hogy a tervezett helyett egy neki nagyon kedves művészt állítsanak ki.

A kiállítótér további sorsáról nehéz tájékozódni (a Rólunk című rovatból semmi nem derül ki), de az biztos, hogy a B32 Galéria és Kultúrtér 2014 óta van fent a Facebookon, s továbbra is az önkormányzat tulajdonában áll, de egy kft. üzemelteti. Ez a kft. felel az olyan telephelyekért, mint a gazdagréti, a kelenvölgyi és az őrmezei közösségi ház is. Ezek – illetve a B32 Galéria és Kultúrtér – valójában a művelődési házak modernizált változatai, amelyekben a kiállítások helye és szerepe eltörpül a „közművelődési alapszolgáltatások” egyéb formái mellett. Ez sajnos meglátszik a mostani kiállításon is; olybá tűnik, mintha a baba-mama programok vagy a kézimunkaszakkör háttérdíszlete lenne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.