A szerző első prózai munkája erős bemutatkozás, de még lett volna mit alakítani az anyagon. Az egyik legsúlyosabb probléma az elbeszélő figurája. Az írás kiváló terep, hogy azok lehessünk, akik lenni szeretnénk, például jóképűek, izmosak, eszesek, nagy dumások, sőt akár szuperképességeink is lehetnek, amelyek segítségével segíthetünk a bajba jutottakon. De napi szinten embereket mentve piszok nehéz megoldani, hogy az egyes szám első személyű elbeszélő történetei ne hangozzanak nagyképű dicsekvésnek. A nagylelkűség és becsület persze erény, de ha egy novella arról szól, hogy az elbeszélő milyen nagylelkű és becsületes, az témának kissé soványka. Haász elbeszélője jó ember: odaadja utolsó pénzét is a barátainak, amikor azok Prodigy-koncertre akarnak menni. Becsületes: visszaadná a svájci pénzváltó nőnek, amit véletlenül túlfizetett neki. Okos: még csak nagycsoportos, de már nagybetűket olvas. Bátor: az őt meg a haverját terrorizáló idősebb fiúkat is leveri. Ezeket persze mind elhiszi az olvasó Haásznak, akinek az elbeszélője még azt is elárulja, hogy a tanárai kedves, igyekvő, érdeklődő fiúnak tartják. Csak sajnos ez a makulátlan elbeszélő elég unalmassá válik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
