Könyv

Minden változatlan

Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok

  • Balogh Magdolna
  • 2022. május 18.

Kritika

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

Az ironikus hangú elbeszélésből megismerjük a főhős gyerek- és ifjúkorát, felnőtt életét és családalapítása történetét, majd az antikváriusi pályáját az 1977-es indulástól 2002-ig, amikor is tönkrement az árvíz miatt (később Szász Svájc egyik kis településén tudott újra boltot nyitni – szerényebb körülmények között). Az élettörténet azonban a XXXVIII. fejezetben egy mondat közben megszakad; Paulinit épp nyomozók keresik fel, mert szerintük verekedésben vett részt a fia, Julian.

Az első részben megismerjük a különc főhőst, aki kizárólag a könyvekért és a könyvek világában él: már ifjan elhatározza, hogy Olvasó lesz, semmi más. Küldetését abban látja, hogy gyűjteményével megmenti a jövőnek az irodalom, a filozófia és a művészettörténet legjavát. Ugyanakkor nem tiszta tudásvágy, hanem hiúság és gőg is vezérli az ismeretszerzésben. Öntörvényű ember, aki távolságot akar tartani az államtól, a rendszertől, megmozdulásokban még ’89-ben sem vesz részt, újságot nem olvas. Nincsenek barátai, sorsa alakulásában azonban fontos szerepet játszanak az idősebb, érett nők: mindenekelőtt Frau Kate, a panzió tulajdonosa, aki anyja helyett anyja, és Frau Kossakowski, aki nemcsak az antikváriusi szakmába vezeti be, hanem hangversenyre, képtárakba és múzeumokba jár a fiatal „munkásfiúval”. Norbert Paulinit akár rokonszenvesnek is tarthatnánk, ha nem keltene némi gyanút, hogy egy idő után kisöpri a magánkönyvgyűjteményéből a világirodalmat, és csak a német műveket tartja meg, „hogy tisztán tartsa a nyelvérzékét”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.