„Soha többé”

Márton László: A kárpótlás

Az alig kétszáz oldalas kisregény egy, a holokauszt, majd a Rákosi- és a Kádár-korszak által megtépázott család történetét vázolja fel. Diszfunkcionális közösséget látunk, a generációs elhallgatás és a hazugságok világát, de azt a kitörési lehetőséget is, amellyel a főhős kárpótolhatná magát. Egyúttal az elbeszélő azt is megmutatja, hogy az állam utólagosan képtelen kompenzálni az egyént, vagy ha tesz is valamit, az inkább nevetség tárgya lesz.

A kötet váltogatja az idősíkokat, amelyek a jelenből (a Covid-járvány ideje) bontakoznak ki egy kártérítési ügy kapcsán, ide-oda csapongva. A kártérítés a főszereplő Por Zsolt nagybátyjának 1944-es „életvesztéséért” jár(na). A járvány metaforája különösen jól működik a tematika tükrében, hiszen a maszkos létmód az elhallgatásokra, az izoláció a besúgóktól való félelemre, a kényszerű összezártság pedig a szintén kényszerű, megválaszthatatlan családi környezet és sors elviselésére rímel.

A narrátor is izgalmas figura, kellő távolságot tartva, amolyan megfigyelőként részt is vesz az eseményekben, folyton kotnyeleskedik, és legtöbbször parodizálja a mindentudó elbeszélő nézőpontját, már csak azzal a képtelenséggel, hogy „maga is emlékszik” napra pontosan egy-egy negyven–ötven évvel ezelőtti történésre. Az ironizáló hangnem finoman szövi át a cselekményt, s nem nyújt lehetőséget a főszereplőnek az önsajnálatra, de gyakran szarkasztikus humorral fűszerezve tárja elénk a sötét foltjaikkal együtt teljes történeteket. Por Zsolt apja szovjet hadifogoly volt, akinek öccse nem jött vissza a haláltáborból, a nagynénje, Magda egy hadiüzem munkása­ként élte túl a korszakot, az anyja pedig, a nagymamával karöltve „valamilyen módon”, találgatások, elejtett utalások alapján feltehetőleg az aktuálisan kegyetlenkedő férfitársaságot „meggyőzve” maradtak életben.