Könyv

Szemérmes szemérmetlenség  

Bérczes László: Kötőszavak

  • - turcsányi -
  • 2023. december 19.

Kritika

Bérczes László nem valósította meg az álmát. Nem, ő inkább a vállára kanyarította hímzett tarisznyáját, arcára a szakállát, belebújt kétszeresen is alföldi papucsába, s a maga kicsit csodálkozó természetességével egyszerűen belesétált. Az álmába.

Történt mindez közel negyven éve, s azóta ki sem mozdult onnan, decens idő alatt elfészkelt benne, aztán elkezdte szépen alakítgatni, formálni is. Hinni ugyan még ennyi év után is csak óvatosan mer benne, ebben a regényében is úgy tizenöt-húsz oldalanként belecsíp a karjába, hogy vajon álmodom-e, s megnyugodva konstatálja, hogy igen, s ebből fakadóan rögzíti, hogy lám, van még remény. Hát, ha ő mondja, biztos van. Hisz’ Bérczes László a maga sok mindenével együtt is hiteles figura.

A Kötőszavak pedig akkor is énregény, tehát regény, ha a szerző konzekvensen ragaszkodik az utóbbi években feltehetően sikeresnek bizonyult formula – a „beszélgetőkönyv” – újbóli és újbóli használatához. Mintha valami interjúkötet lenne. Csinált ő már beszélgetőkönyvet számos kedvencével (Törőcsik Mari, Cseh Tamás, Mucsi Zoltán), kicsit másmilyent Szarvas Józseffel, most viszont nem enged, saját magára kerít sort, nyilván jól elbeszélgetnek. Ilyenformán a könyv tárgyalásakor is kénytelenek vagyunk a szerző személyéről legalább annyit vagy kicsit többet is beszélni, mint például az itt használatos alkotói módszerről, a stílusról vagy miegyébről. De azért rögzítsük, egy teljesen szabad időkezelésű mű fekszik előttünk, amelyben az egyes szám első személyű elbeszélő tudatja a világgal, hogy milyen volt ő királyfi, király és szenior király korában, ki mindenki egyengette, ki mindenki keresztezte útját, teszi ezt néha szemérmesen elhallgatott részekkel (kit miért nem szeret), néha meg tán a kelleténél is nagyobb részletességgel (bizonyos életszakaszának vizelési gyakoriságát meglehet, lesz, aki átugorná, de úgyis későn fogja észrevenni). Kezdődik az elején, feljöttem Pestre újságírónak, már az első szerkesztőség, melyhez szerencsém volt, tele volt Ady Endrékkel és egyéb nagy formátumú alakokkal, némelyik a mentorom lett, némelyiket csak néztem, s azt tapasztaltam, hogy akkor is van benne valami jóság és szépség, ha amúgy a szeme sem állt jól. A színházi szakíróból, lapszerkesztőből aztán rendes színházi ember lett, rendező, dramaturg, művészeti vezető, fesztiválszervező, afféle alternatív minisztérium, de itt már elhagyjuk az időrendet, Bérczes ugrál, szalad a nagy bömbent lelkülete után. Teszi ezt olvasmányosan, helyenként átgondoltan, máshol felszabadultan, többször pedig a démonaival tusakodva – a Kötőszavak egy izgalmas, jó könyv. Jó olvasni, jó letenni. Még akkor is, ha az emlegetett démonok az olvasót sem mindig hagyják békén.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk