Könyv

Szürke és arany

ÁR&ÁS – Árendás József plakátvilága

Kritika

„A plakátot epigrammának tekinti, mivel általa is egy gondolatot kell rövid, csattanós formában kifejezni. Ő ezt szimbólumok segítségével, a kétdimenziós kép statikusságának megbontásával és a téma »megfeszítésével« éri el.”

Harminchét évvel ezelőtt e szavakkal nyitotta meg Árendás József plakátkiállítását a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház rendezője, Merő Béla, ami újdonságnak számított: akkoriban a plakátok a rövid távot, az „alkalmazotti viszonyt” testesítették meg. Aktualitásukat vesztve szemétként végezték, noha a plakát – és ezt Toulouse-Lautrec óta tudta a világ – nem az igénytelenséget testesíti meg. Persze lehetséges, hogy a zalaegerszegi tárlaton a figyelem elsősorban a meg nem valósult (értsd: utcára nem került) plakátokra irányult, de ugyanúgy lehetett reveláció korábbi hirdető­táblák emlékének a felidézése, ám legfőképp az, hogy egy-egy plakát mennyire másként mutat a szokásostól eltérő környezetben.

A most 75 éves Árendás József 1972, az Iparművészeti Főiskola elvégzése óta dolgozik alkalmazott grafikusként. Egészen másféle ambíciói voltak, mint mondjuk Csontváry-Kosztka Tivadarnak, nem Raffaellónál akart nagyobb lenni. „1967 – végre főiskola. Sebaj. Hosszú haj, szakáll. Beatles. Sárga tengeralattjáró. Heinz Edelmann. Starowieyski plusz pop art. Szerintem az osztálytársaktól – egymástól – tanulhattunk a legtöbbet” – olvasható a születésnapra megjelent reprezentatív albumban, amely a lassan fél évszázados életmű szinte minden állomását sorra veszi, benne a töméntelen mennyiségű plakáttal. E plakátok azon túl, hogy nagyfokú tehetségről, kreativitásról és nem utolsósorban humorról tesznek tanúbizonyságot, egyértelművé teszik a művész szerencséjét is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.