Könyv

Térkép a romokhoz

Magyarország a II. világháborúban

Kritika

A magyar történelem legvitatottabb korszaka a 2. világháborút közvetlenül megelőző és az az alatti időszak.

Mit tehettünk volna másképp, elkerülhette-e volna az ország a pusztítást, tudtuk volna mérsékelni a szörnyű emberveszteséget, a gazdasági károkat, volt-e kényszerpálya, törvényszerű volt-e a belesodródás (mi több, lelkes belépés!) a háborúba, pláne a németek oldalán, és csupán (vagy zömmel) a náci Németország felelőssége-e a magyar zsidóság többségének elpusztítása? Meg úgy általában: tehetett volna mást egy kis méretű, Trianonban megcsonkított, látszatra csak a revízióért élő ország az ébredező náci szuperhatalom árnyékában, pláne annak gazdasági és politikai klienseként? És persze az sem utolsó felvetés, hogy mennyiben voltak az ország tragédiájáért felelősek azok a politikusok, akik vezetni rendeltettek ezt az országot. Mindenekelőtt a korszak névadójaként is számon tartott Horthy Miklós kormányzó, no és egymást váltó miniszterelnökei (1932-től kezdve Gömbös, Darányi, Imrédy, Teleki, Bárdossy, Kállay, hogy a nyíltan kollaboráló Sztójayt már ne is említsük). Pont ezek azok a témák, amelyeket az utóbbi évtizedekben alaposan megkutattak a történelemtudomány művelői. A laikus nagyközönség jó részéhez persze nem jutottak el a frissebb eredmények.

A Napvilág Kiadó nagyszerű Kérdések és válaszok című sorozatának újabb darabja (Ignácz Károly és Paksa Rudolf szerkesztésében) pont ezeket a kérdéseket járja végig, és igazi élményt nyújt, meggyőző válaszokkal. Virtigli világháborús kiskátéról beszélünk, ahol a szerzőként is jeleskedő szerkesztők mellett felkért történészek (Bartha Ákos, Kázmér László, Kerepeszki Róbert, L. Balogh Béni, Pécsi Tibor, Stark Tamás, Szécsényi András és Turbucz Dávid) jegyzik az egyes szócikkeket. A terjedelem engedte keretek között megannyi, a laikus közvéleményt, de még a vitatkozó történészeket is megosztó kérdésre igyekeznek választ adni, nem kerülve régi tabutémákat, vállalva a sarkos, markáns megállapításokat is. Legyen bár szó a szorosan vett harci tevékenységekről, így a keleti fronton, a szovjetek ellen harcoló magyar egységek (pl. a Gyorshadtest, a 2. magyar hadsereg) idővel mind csekélyebb harcértékéről, ami kijelölte tragikus sorsukat is, legismertebben a Don-kanyarban. És persze a megszálló csapataink – az elmúlt években (Ungváry Krisztián könyve kapcsán) ismét előtérbe került – viselkedéséről a frontvonal mögött, ami minden volt, csak nem dicsőséges.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.