A spanyol fotóművész több mint harminc éve járja a világot, Kambodzsába azért utazott, hogy megismerkedjen az ottani tánccal és khmer építészettel, de nemcsak szépséget talált. Ahogy ő írja, a pokollal találkozott ott, ahol a mennyországot kereste: megcsonkított emberekről is készített fotókat, képein pedig a gyermekkereskedelem és rabszolgaság témájával is foglalkozik.
A narancsos képpel szemben függ a Kongói nők, a remény útja című fekete-fehér nagyítás: egy anya óvja gyermekét, aki láthatóan menedéket talál az ölelő karjában. A szereplők arcát itt sem látjuk. A képkeret üvegében vele szemközt lévő, a gyermekkereskedelmet szimbolizáló fénykép tükröződik. Kongó más képeken is visszatér – a többi közt a kiállításon fellelhető egyetlen önarcképen, a Kongói őrület címűn. Muñoz állára letolt maszkkal néz a kamerába, fejét és arcát drótok hálózzák be. A művész szerint Kongó a világ egyik legrosszabb országa, ha nőnek születik az ember. A mentális problémákkal küzdő vagy transznemű nőket egyszerűen őrültnek tartják, törzsük kitagadja és embertelen körülmények közé kényszerítik őket. Hisznek az ördögben, és úgy tartják, hogy a mentális betegségeket is az ördög okozza. Az őrültnek bélyegzett nőket az utcára hajítják. Muñoz szerint az „őrült nők” között sok a hős: összefognak, segítenek egymásnak fennmaradni és megőrizni méltóságukat. Erről tanúskodnak e felvételek is, ahol például fák lombkoronája mögé bújva vagy fejdíszeikben láthatjuk őket – a fejdíszeket a piacokon próbálják értékesíteni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
