Színház

Házhoz menni érte

Színház a város

Kritika

A kényszer szülte ugyan, de vitathatatlan, hogy a százszázalékosan járványbiztos projekt egészen különleges – és remélhetőleg a főváros kulturális életében maradandó nyomot hagyó – élmény, meditatív én-idő.

Az 1500 Ft-os jegy megvásárlása ellenében – az ár az őszi indulás óta egyre csak csökkent – a telefonunk segítségével a város egy-egy adott pontján egy körülbelül negyedórás hangjátékot hallgathatunk meg. Az időpontot mi magunk választhatjuk meg, de nem érdemes a szokványos színházi sávban nekiindulni. Az alkonyatig nyúló napsütéses órákat ajánlanám, és egymás után több hangjáték meghallgatását, minél különbözőbb helyszíneken. Egyszerre pihentető és inspiratív kaland, én például azon kaptam magam, hogy a két helyszín közötti mégoly hosszú villamosúton se nyomkodom a telefonom, csak nézem az előttem kibomló, színházként megélhető valóságot. Persze társaságban is végig lehet hallgatni a hangjátékokat, de alighanem jót tesz az élménynek a magány, az, hogy a mi titkunk marad, ami velünk, bennünk történik általuk. Másrészt éppen a közösségi élmény hiánya miatt lehetne vitatkozni arról, hogy a Színház a város színház-e egyáltalán.

Jelenleg 15 hangjátékból (helyszínből) válogathatunk, és a kínálat folyamatosan bővül, ami a darabok rövidsége ellenére a kortárs magyar dráma szempontjából is jelentős fejlemény. (Több kortárs magyar drámát a színházakba!) A szerzők között van Kovács Dániel Ambrus, Pass Andrea, Tasnádi István, Vinnai András, Szabó Borbála, Péterfy-Novák Éva, Péterfy Gergely, Horváth Kristóf, Kelemen Kristóf, Schwechtje Mihály és Göttinger Pál. A jelenetek színházi anyagként persze változó színvonalúak – vannak köztük mesterien felépített darabok is –, de szövegként egytől egyig erős atmoszférájúak, ami a nagyon élő kulisszának és a jó hangminőségnek is köszönhető. Fülesen keresztül ugyanis egészen borzongató élmény azokat a bársonyos beszédhangokat (például Pallag Mártonét és Jankovics Péterét) és azokat a zörejzenéket hallgatni, amelyeket a technika lehetővé tesz, és amelyeket egy színházteremben így nem hallhatnánk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.