Koncert

A Furcsa Barbie-éra

Billie Eilish

Kritika

Ami az Y generációnak Lady Gaga, az a Z-nek Billie Eilish. Ám azt a fegyvert, amelyet Gaga a férfiak lába közé tesz, Eilish már saját halántékához tartja. Az énekesnő nemcsak felvállalja mentális zavarait, de már-már fetisizálja is azokat, régóta várt frissítést nyomva ezzel a „normális” szó jelentésére.

Senki nem maradt kielégítetlen Billie Eilish első, Szigeten adott koncertjén, az énekesnő óriási hangulatot és némi gondolkodni valót is hagyott maga után. A pop­ikon a túl gyorsan elrepülő két óra alatt a Bury a Friendtől kezdve a When the Party’s Overen át minden közkedveltebb dalát előadta, természetesen a két legütősebbet a végére hagyva, így legkésőbb az utolsó percekben a Happier Than Everre üvöltve mindenki megkapta, amit akart. Az viszont kifejezetten kellemetlen volt, hogy egy ilyen erős csúcspont után semmiféle utógondozást nem kapott a taknyosra ríkatott közönség.

De mindenki meglepetésére a dalok sorát a hetekben debütáló Barbie betétdala is színesítette, amitől végképp úgy érezhették az erre éhezők, hogy itt van Amerika, és végre megelevenedik előttük, amit eddig csak képernyőn nézhettek áhítozva. És valóban, Billie a túlméretezett hokimez+ördögsapka kombóban éppen azt adta, amit mindig: önmagát. Bár biztosan vannak, akiknek ez egy nagyszínpados fesztiválélményhez kevés, hiszen a felejthető effekteket leszámítva valóban csak annyi történt, hogy egy szinte tinédzser lány, furcsa szerelésben, a félszegen mosolygó bátyja mellett – olykor playback rásegítéssel – elalváshoz sem utolsó dalokat énekel. Ám akinek az egészből mindössze ennyi jött le, az valószínűleg inkább a név körüli óriási hype, semmint a valódi Billie miatt érkezett. A többieknek azonban kortól függetlenül életre szóló élmény volt a koncert. Igaz, talán még a légi felvételeken is látható, hogyan oszlott meg generációk szerint a közönség, és tény, hogy a jobbára tinédzserekből álló, órák óta a színpad előtt toporgó kemény mag meglehetősen más amplitúdóval élte meg a szórakozást, mint a külsőbb sorokban riszáló idősebbek. De kifejezetten örömteli volt látni, hogy belőlük is ezrével akad olyan, akinek számára az ízlés nem definiálható csupán az újtól való viszolygásként.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.