Koncert

A Furcsa Barbie-éra

Billie Eilish

Kritika

Ami az Y generációnak Lady Gaga, az a Z-nek Billie Eilish. Ám azt a fegyvert, amelyet Gaga a férfiak lába közé tesz, Eilish már saját halántékához tartja. Az énekesnő nemcsak felvállalja mentális zavarait, de már-már fetisizálja is azokat, régóta várt frissítést nyomva ezzel a „normális” szó jelentésére.

Senki nem maradt kielégítetlen Billie Eilish első, Szigeten adott koncertjén, az énekesnő óriási hangulatot és némi gondolkodni valót is hagyott maga után. A pop­ikon a túl gyorsan elrepülő két óra alatt a Bury a Friendtől kezdve a When the Party’s Overen át minden közkedveltebb dalát előadta, természetesen a két legütősebbet a végére hagyva, így legkésőbb az utolsó percekben a Happier Than Everre üvöltve mindenki megkapta, amit akart. Az viszont kifejezetten kellemetlen volt, hogy egy ilyen erős csúcspont után semmiféle utógondozást nem kapott a taknyosra ríkatott közönség.

De mindenki meglepetésére a dalok sorát a hetekben debütáló Barbie betétdala is színesítette, amitől végképp úgy érezhették az erre éhezők, hogy itt van Amerika, és végre megelevenedik előttük, amit eddig csak képernyőn nézhettek áhítozva. És valóban, Billie a túlméretezett hokimez+ördögsapka kombóban éppen azt adta, amit mindig: önmagát. Bár biztosan vannak, akiknek ez egy nagyszínpados fesztiválélményhez kevés, hiszen a felejthető effekteket leszámítva valóban csak annyi történt, hogy egy szinte tinédzser lány, furcsa szerelésben, a félszegen mosolygó bátyja mellett – olykor playback rásegítéssel – elalváshoz sem utolsó dalokat énekel. Ám akinek az egészből mindössze ennyi jött le, az valószínűleg inkább a név körüli óriási hype, semmint a valódi Billie miatt érkezett. A többieknek azonban kortól függetlenül életre szóló élmény volt a koncert. Igaz, talán még a légi felvételeken is látható, hogyan oszlott meg generációk szerint a közönség, és tény, hogy a jobbára tinédzserekből álló, órák óta a színpad előtt toporgó kemény mag meglehetősen más amplitúdóval élte meg a szórakozást, mint a külsőbb sorokban riszáló idősebbek. De kifejezetten örömteli volt látni, hogy belőlük is ezrével akad olyan, akinek számára az ízlés nem definiálható csupán az újtól való viszolygásként.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.