Rádió

Valódi bűnök

Nyomozó

Kritika

A bűn mibenléte nagyjából az­óta az emberi fantáziavilág egyik sarokpontja, amióta Káin fejbe verte Ábelt. A bűnügyi históriák története az emberiség önképének alakulását is modellezi.

Csak a közelmúltra vetve pillantásunkat, félreérthetetlen az a történelmi-társadalmi fejlődésív, amelynek kezdőpontján a kifinomult, intuitív nyomozó áll (Poirot vagy Sherlock Holmes), a végén pedig egy mikroszkóp fölé hajoló tudós (CSI és társai). Hasonlóképpen a bűnöző is mindig a társadalmi viszonyok szülöttjének tűnik, még ha fellépése sokszor épp e viszonyok szétfeszítésére is irányul.

A bűnözés feldolgozásának legutóbbi divathulláma a valódiságra, életközeliségre, hitelességre épülő true crime vonulatban ölt testet, ami talán a ma emberének valósághiányára utal amellett, hogy a hagyományos bűnelbeszélésekbe vetett bizalom gyengülésének is fokmérője. Mindennek közvetlen előzménye mintha Truman Capote Hidegvérrel című dokumentumregénye lenne. Az 1966-ban megjelent, és egy 1959-es brutális gyilkosságot feldolgozó mű azért válhatott kult- és botránykönyvvé, mert az elkövetők személyiségére koncentrálva először vezetett be egy (két) gyilkos elméjébe.

A kortárs true crime-hullám is azzal hat a befogadóra, hogy lehántja az évszázados bűnnel kapcsolatos közhelyeket a történetekről és a történetek szereplőiről, a helyébe vagy a pőre gonoszságot, vagy a rendszer rossz működését, vagy egy szerencsétlen véletlent – illetve sokszor mindezek titokzatos keverékét állítva.

A Telex nemrégiben útjára indított podcastportfólió egyik érdekes darabja, a cím túlgondolásával nemigen vádolható Nyomozó is efféle ajánlattal áll elő. A tízrészesre tervezett (legalábbis erre az ügyre tíz részt szánó) sorozat ráérősen, részletesen, a mellékszálakra és a kontextusra is aprólékosan kitérve vezet be a „szerepjátékos gyilkosság” néven hírhedtté vált (bár azóta kissé elfelejtett) ügybe. Mint írják: „Nyolc hónapnyi kutatómunka, 50 órányi interjú, 12 ezer oldalnyi irat feldolgozása után 2023 tavaszán folytatásokban mutatjuk be ezt az izgalmas, sok tekintetben nagyon egyedi bűnügyet, ami egyben egy fiatal férfi tragikus halálának története.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.