Rádió

Valódi bűnök

Nyomozó

Kritika

A bűn mibenléte nagyjából az­óta az emberi fantáziavilág egyik sarokpontja, amióta Káin fejbe verte Ábelt. A bűnügyi históriák története az emberiség önképének alakulását is modellezi.

Csak a közelmúltra vetve pillantásunkat, félreérthetetlen az a történelmi-társadalmi fejlődésív, amelynek kezdőpontján a kifinomult, intuitív nyomozó áll (Poirot vagy Sherlock Holmes), a végén pedig egy mikroszkóp fölé hajoló tudós (CSI és társai). Hasonlóképpen a bűnöző is mindig a társadalmi viszonyok szülöttjének tűnik, még ha fellépése sokszor épp e viszonyok szétfeszítésére is irányul.

A bűnözés feldolgozásának legutóbbi divathulláma a valódiságra, életközeliségre, hitelességre épülő true crime vonulatban ölt testet, ami talán a ma emberének valósághiányára utal amellett, hogy a hagyományos bűnelbeszélésekbe vetett bizalom gyengülésének is fokmérője. Mindennek közvetlen előzménye mintha Truman Capote Hidegvérrel című dokumentumregénye lenne. Az 1966-ban megjelent, és egy 1959-es brutális gyilkosságot feldolgozó mű azért válhatott kult- és botránykönyvvé, mert az elkövetők személyiségére koncentrálva először vezetett be egy (két) gyilkos elméjébe.

A kortárs true crime-hullám is azzal hat a befogadóra, hogy lehántja az évszázados bűnnel kapcsolatos közhelyeket a történetekről és a történetek szereplőiről, a helyébe vagy a pőre gonoszságot, vagy a rendszer rossz működését, vagy egy szerencsétlen véletlent – illetve sokszor mindezek titokzatos keverékét állítva.

A Telex nemrégiben útjára indított podcastportfólió egyik érdekes darabja, a cím túlgondolásával nemigen vádolható Nyomozó is efféle ajánlattal áll elő. A tízrészesre tervezett (legalábbis erre az ügyre tíz részt szánó) sorozat ráérősen, részletesen, a mellékszálakra és a kontextusra is aprólékosan kitérve vezet be a „szerepjátékos gyilkosság” néven hírhedtté vált (bár azóta kissé elfelejtett) ügybe. Mint írják: „Nyolc hónapnyi kutatómunka, 50 órányi interjú, 12 ezer oldalnyi irat feldolgozása után 2023 tavaszán folytatásokban mutatjuk be ezt az izgalmas, sok tekintetben nagyon egyedi bűnügyet, ami egyben egy fiatal férfi tragikus halálának története.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.