A képzeletbeli városnézés díszletének alapja egy kör alakú, fehér forgószínpad (Kálmán Eszter munkája), amely metrókocsivá, ringlispíllé vagy akár zsúfolt bárrá változik át, hogy megidézze Budapest tipikus helyszíneit. A színpadon Wágner Puskás Péter, az előadás zenei vezetője DJ-ként kíséri végig az idevágó, jól ismert, nagyrészt múlt századi slágereket, miközben változatos forrásokból összegyűjtött epizódok peregnek a főváros hétköznapjairól.
A rendező Zöldi Gergő dramaturggal együtt válogatott nagyrészt Pereszlényi Erika fotográfus sztorijaiból, Maros András Kávéházi pillanatok és Játszótéri pillanatok című könyveiből, illetve a Száz szóban Budapest nevezetű pályázat novelláiból. S ha ez nem lenne elég, jönnek részletek Török András, Nádasdy Ádám, Háy János, Erdős Virág és Szabó Győző írásaiból, de az alkotók még saját ismeretségi körükből gyűjtött történeteket is felhasználtak.
Az izgalmasnak ígérkező alapkoncepció ellenére a darab valahogy mégsem áll össze kerek, egyben elgondolt egésszé. Nem tudjuk meg, hogy melyik korban járunk, s nagyon hiányzik az a történeti vagy gondolati ív is, amelyet követhetve nem csak véletlenszerűen összeollózott show-műsornak tűnne a produkció. Természetesen jó ráismerni és rácsodálkozni a fővárosi helyszínekre és a közös élményekre, ám ez önmagában nem tűnik elégséges szervező erőnek. Ennyi lendülettel fel is ülhetnénk a négyes-hatosra, ahol, ha éppen megunjunk a körülöttünk lévők bámulását, betehetünk egy, a budapesti dalokból összekalapált tracklistet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
