Könyv

Véradás

Gyurkovics Tamás: Akcentus – Lugosi Amerikában

  • Szekeres Nikoletta
  • 2023. május 3.

Kritika

Gyurkovics Tamás (ahogy Láng Zsolt, Péterfy Gergely és még sok szerző) évek óta következetesen írja újra valós figurák élettörténetét, miközben, mintegy mellékesen felszabadítja a műfajt a fikciós és a valós elvárások korlátai alól.

Új regényében, csakúgy, mint a Mengele bőröndje – Josef M. két halála (2017) és a Migrén – Egy bűntudat története (2019) című könyveiben, egy emigráns életutat ismerhetünk meg. A magyar emigránsok egyik olyan ritka példányának életét, akiből világ­sztár lett. A különböző kivándorlási hullámok következtében rengeteg magyar emigráns él szerte a világban, de arra, hogy valaki egyenesen popkulturális ikonná váljon, nemigen akad példa. Az azonban, hogy valakinek a neve nemzetközi terepen is ismerősen cseng, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a sokszor urban legendként működő pletykákon túl tudunk is valamit az illetőről, és az sem biztos, hogy a brand mögötti személy érdekes lesz számunkra.

Lugosi Béla története egy misztikus, nagyon mélyen magyar, nagyon szomorú, gyorsan felívelő, majd annál mélyebbre zuhanó karrier klisés rajzát ígérné. Gyurkovics Tamás azonban óriási kutatómunkával és dús fantáziával varázsolja többrétegűvé a figurát és a történetét, és ahogy azt már megszokhattuk tőle, mindezt minden színezés, karikírozás ellenére kellő komolysággal, alázattal, nem utolsósorban szépirodalmi igényességgel teszi. Előző regényeihez képest most mintha még otthonosabban mozogna a fikciós térben.

A regény (fiktív) narrátora Zazi, a homoszexuális titkár, az ő hangján szólal meg „Drakula” története. Zazi nemcsak Lugosi Béla jobbkeze, hanem egyben legkitartóbb rajongója is, aki soha nem lankadó, egy sima földi halandó számára talán érthetetlen szerelemmel kíséri végig munkaadóját egészen annak haláláig. A Horthy-érából menekülő Lugosiban már az első oldalakon egy narcisztikus, önfejű, hiú, csélcsap és erősen addiktív (szex-, alkohol- vagy éppen kábítószerfüggő) figurát ismerhetünk meg, akinek házasságai (szám szerint öt), filmes, színházi sikerei és mélyrepülései, illetve örök küzdelme magyarságáért és amerikaiságáért már önmagukban elég témát szolgáltatnak egy vaskos regényhez. A narrátor a leggyakrabban egyes szám második személyű igéket használ, de a megszólítottak nem mi, olvasók vagyunk, hanem maga Lugosi. Az aktuális szituációtól függően olvasható a szöveg monológként, féltékeny vádaskodásként, évődésként, vagy éppen búcsúbeszédként.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.