Könyv

Zöld ágon vergődik

Richard Powers: Rémület

Kritika

Az ökoirodalom leglényegesebb felfedezése talán az, hogy a világ nem csak az emberi tettek miatt érdekes. A fák, a folyók, az évszakok vagy a méhek éppúgy történeteket mesélnek, és ha mi csak a saját szemszögünket látjuk, az élet ezer arcából szem elől tévesztünk kilencszázkilencvenkilencet.

Az utóbbi három-négy évtizedben, amióta az irányzatot számon tartjuk, sokan sokféleképpen próbálták megragadni az emberi és a nem emberi viszonyát, sok mű érintette a kérdést, van-e morálja, van-e erkölcse a természetnek? A válasz, ha van, immár nemleges. A gólya, amely kidobja a gyengébb fiókáit a fészekből, nem aljasságból cselekszik, és az Ophiocordyceps unilateralis nevű parazitagombát sem ítélhetjük el, amiért zombit csinál a hangyákból – legfeljebb szörnyülködhetünk a jelenségen. Arról persze egyetlen jó helyen eltöltött naplemente meggyőzhet, hogy a természet csodálatos, gyakran annál csodálatosabb, minél távolabbról nézzük. Van-e szebb az Éta Carinae-ködnél, amelyet tavaly első alkalommal fényképezett le a James Webb űrteleszkóp? De nem lehet a természet jóságából dogmát csinálni.

Richard Powers a Pulitzer-díjas Égig érő történettel szinte kultikus státuszra tett szert az ökoirodalomban. (Erről lásd: Fogadás a fákra, Magyar Narancs, 2021. augusztus 4.) E polifonikus regényben a történetszálak úgy tapadtak egymásra, miként az évgyűrűk, hogy elmeséljék, miként él a természet velünk párhuzamos, kitartóbb, szebb, nemesebb életet.

A Rémület jóval kevesebbet markol. Narrátora Theo Byrne asztrobiológus, aki a Naprendszeren túl található bolygókról készít számítógépes szimulációkat, hogy kiderüljön, vajon alkalmasak-e az általunk ismert életre. Munkájánál is fontosabb, hogy fiáról, a kilenc­éves, spektrumzavarosként diagnosztizált Robinról gondoskodjon, akit agresszív viselkedése miatt megróttak az iskolában. Apa és fia csillagnézőbe mennek, de hiába pillantanak bele az univerzumba, közvetlen környezetük jobban aggasztja őket. Családjuk harmadik tagját, a feleséget és anyát, Alyssát gyászolják, aki környezetvédő aktivista és lobbista volt, bátor, pionír modern hős. Ő mondta érzékeny fiáról, hogy „széjjelszedi” ez a világ. Robin egyszer ki is mondja: „erőszakos, önző dögök” vagyunk, akik feldúlják az Édenkertet, és most nyakunkon az újabb kihalási hullám, amiért egyedül mi vagyunk felelősek. De Theo is kívülállónak érzi magát a társadalomban, amely az értelmiségellenes rendpártiság és az olcsó populizmus felé gravitál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.