Könyv

Zöld ágon vergődik

Richard Powers: Rémület

Kritika

Az ökoirodalom leglényegesebb felfedezése talán az, hogy a világ nem csak az emberi tettek miatt érdekes. A fák, a folyók, az évszakok vagy a méhek éppúgy történeteket mesélnek, és ha mi csak a saját szemszögünket látjuk, az élet ezer arcából szem elől tévesztünk kilencszázkilencvenkilencet.

Az utóbbi három-négy évtizedben, amióta az irányzatot számon tartjuk, sokan sokféleképpen próbálták megragadni az emberi és a nem emberi viszonyát, sok mű érintette a kérdést, van-e morálja, van-e erkölcse a természetnek? A válasz, ha van, immár nemleges. A gólya, amely kidobja a gyengébb fiókáit a fészekből, nem aljasságból cselekszik, és az Ophiocordyceps unilateralis nevű parazitagombát sem ítélhetjük el, amiért zombit csinál a hangyákból – legfeljebb szörnyülködhetünk a jelenségen. Arról persze egyetlen jó helyen eltöltött naplemente meggyőzhet, hogy a természet csodálatos, gyakran annál csodálatosabb, minél távolabbról nézzük. Van-e szebb az Éta Carinae-ködnél, amelyet tavaly első alkalommal fényképezett le a James Webb űrteleszkóp? De nem lehet a természet jóságából dogmát csinálni.

Richard Powers a Pulitzer-díjas Égig érő történettel szinte kultikus státuszra tett szert az ökoirodalomban. (Erről lásd: Fogadás a fákra, Magyar Narancs, 2021. augusztus 4.) E polifonikus regényben a történetszálak úgy tapadtak egymásra, miként az évgyűrűk, hogy elmeséljék, miként él a természet velünk párhuzamos, kitartóbb, szebb, nemesebb életet.

A Rémület jóval kevesebbet markol. Narrátora Theo Byrne asztrobiológus, aki a Naprendszeren túl található bolygókról készít számítógépes szimulációkat, hogy kiderüljön, vajon alkalmasak-e az általunk ismert életre. Munkájánál is fontosabb, hogy fiáról, a kilenc­éves, spektrumzavarosként diagnosztizált Robinról gondoskodjon, akit agresszív viselkedése miatt megróttak az iskolában. Apa és fia csillagnézőbe mennek, de hiába pillantanak bele az univerzumba, közvetlen környezetük jobban aggasztja őket. Családjuk harmadik tagját, a feleséget és anyát, Alyssát gyászolják, aki környezetvédő aktivista és lobbista volt, bátor, pionír modern hős. Ő mondta érzékeny fiáról, hogy „széjjelszedi” ez a világ. Robin egyszer ki is mondja: „erőszakos, önző dögök” vagyunk, akik feldúlják az Édenkertet, és most nyakunkon az újabb kihalási hullám, amiért egyedül mi vagyunk felelősek. De Theo is kívülállónak érzi magát a társadalomban, amely az értelmiségellenes rendpártiság és az olcsó populizmus felé gravitál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.