A fehérorosz rendőrség őrizetbe vette a Belsat TV hat újságíróját

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 11.

Külpol

A csatornát Lengyelországból sugározzák, 2007-ben a demokratikus ellenzék kérésére jött létre.

A vasárnapi elnökválasztás után őrizetbe vették a Lengyelországból sugárzó, fehérorosz nyelvű Belsat (Bielsat) TV hat újságíróját – közölte kedden a csatorna igazgatója, Agnieszka Romaszewska-Guzy.

Az őrizetbe vettek között van egy operatőr, valamint két újságírónő, akik kollégájukat a minszki kerületi belügyi hivatal környékén keresték – közölte a PAP hírügynökséggel Romaszewska-Guzy.

A Belsattal együttműködő egyik rendezőt előzetes letartóztatásba helyezték, és ismeretlen helyre vitték. Fogva tartják a tévécsatorna egy oknyomozó újságíróját is, egy másik munkatársát pedig tíz napra letartóztatták – közölte a tévéigazgató.

A Belsat tévé második operatőrjével megszűnt a kapcsolat, nem kizárt, hogy bujkál – számolt be Romaszewska-Guzy.

Emellett Grodno városában a helyi börtön előtt súlyosan bántalmaztak egy a kollégáit kereső újságírót, aki a lengyel kisebbségi adás számára dolgozik – mondta el.

A Belsat már vasárnap este közölte: a Minszkben őrizetbe vett több külföldi újságíró között van a két munkatársuk is. Az értesülést megerősítette a BBC News orosz szerkesztősége is.

A Belsat tévécsatornát a lengyel külügyminisztérium hozzájárulásával, a fehéroroszországi demokratikus ellenzék kérésére hozták létre 2007-ben. A műholdas közvetítéssel üzemelő, főleg híreket sugárzó tévét a lengyel közszolgálati televízió működteti. Alapító igazgatója, Agnieszka Romaszewska-Guzy az 1989 előtti lengyelországi antikommunista ellenzék aktív tagja volt, akárcsak a Szolidaritás mozgalom legendás alakjai közé tartozó szülei, Zofia és a 2014-ben elhunyt Zbigniew Romaszewski, aki sokáig szenátor volt.

A fehérorosz állami választási bizottság előzetes eredményei szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő államfő 80,08 százalékot, míg Cihanouszkaja 10,9 százalékot szerzett a vasárnapi elnökválasztáson. Vasárnap és hétfő este országszerte tüntetések robbantak ki. Ezekben legalább egy tiltakozó életét vesztette, és sokan – köztük a biztonsági erők tagjai közül is néhányan – megsebesültek. Vasárnap mintegy háromezer, hétfőn pedig több mint kétezer tüntetőt vettek őrizetbe.

Lukasenka hétfőn azt állította, hogy külföldről – Lengyelországból, Nagy-Britanniából és Csehországból – irányították a vasárnap esti tüntetéseket. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter alaptalannak nevezte a vádat.

Nem magától ment Litvániába a belarusz ellenzéki jelölt

Kampánystábja szerint a hatóságok vitték külföldre Szvjatlana Cihanouszkaját. Litvániában van Szvjatlana Cihanouszkaja, aki Alekszander Lukasenko kihívója volt a belarusz elnökválasztáson. Olga Kovalkova, Cihanouszkaja egyik kampányképviselője a Tut.by hírügynökségnek elmondta, hogy az ellenzéki elnökjelölt külföldre távozását a fehérorosz hatóságok bonyolították le.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.