A Politico címlapjára került az ember, aki megtörte az EU-t és megúszta

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 24.

Külpol

Orbán Viktorról van szó.

"How Orbán broke the EU — and got away with it" címmel a Politico hosszú cikket szentelt annak, hogy Orbán az elmúlt tíz év során hogyan játszotta ki az Európai Unió működését, miközben sorra hozta antidemokratikus intézkedéseit, amihez jelentős segítséget kapott pártcsaládjától, az Európai Néppárttól.

A cikkben megszólal többek között Viviane Reding, az Európai Bizottság volt alelnöke, aki szerint a bizottság minden tőle telhetőt megtett: "Nagyon frusztráló, mert még ez sem elég ahhoz, hogy egy olyan problémát megoldjunk, amit  senki sem látott előre és nem voltak eszközeink a kezelésére” – nyilatkozta Reding.

Az Európai Néppárton belül a vélekedés sokáig az volt, és ezt osztotta Németország is, hogy ha bent tartják Orbánt a pártcsaládban, azzal egyszersmind meg tudják regulázni, de ahogy Reding is rámutat, ez nem történt meg.

A magyar médiatörvényekkel kapcsolatban Neelie Kroes, aki az Európai Bizottság alelnökeként volt felelőse az ügynek, azt nyilatkozta a lapnak, hogy lehetett volna szigorúbb is Magyarországgal szemben, csakhogy Orbánhoz hasonlóan az Európai Bizottság akkori elnöke, José Manuel Barroso is az EPP tagja volt. Kroes is azt mondja, a néppárt célja az volt, hogy Orbánt a pártcsaládon belül tartsák.

Barroso emailben reagált az állításra, szerinte Orbán párttagsága szemernyit sem befolyásolta a bizottságot abban, ahogy a magyar jogállamiságot érintő kérdésekkel foglalkoztak.

A cikk kiemeli, hogy a magyar kormány azzal utasította vissza a folyamatos kritikákat, hogy más tagállamok hasonló eljárására hivatkoztak – ezt a gyakorlatot Navracsics Tibor, Orbán volt igazságügyi minisztere  is elismerte a Politicónak.  Rui Tavares, akit 2012-ben neveztek ki a magyarországi jelentés rapportőrének, Orbán Frankenstein-módszerének nevezte a magyar kormány eljárását.

A cikk emlékeztet arra, hogy a 2015-ös menekültválság ismét helyzetbe hozta Orbánt a néppártban. „Néhány pártvezető nagyon közel érezte magához Orbán migrációval kapcsolatos nézeteit, ez volt az egyik oka, amiért nem volt hangosabb a kritika” – nyilatkozta Jyrki Katainen, volt finn miniszterelnök és uniós biztos. A törés végül csak 2019-nan jött el, a Jean-Claude Juncker  elleni plakátkampánnyal.

A cikk szerint Juncker elnöksége hozott változást Orbánnal szemben: „Rengeteg vitánk volt a Fideszről és Orbánról a Néppártban, az elnökség tagjai gyakran nagyon negatívan viszonyultak Orbánhoz”  - nyilatkozta Katainen.

„Korábban kellett volna lépnünk, most már késő, de ha a tagállamok összefognak, talán még tehetnek valamit” – tette hozzá a jelenlegi helyzet kapcsán Judith Sargentini, volt EP-képviselő.

(forrás: Politico, hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.