Margarita Ljutova: Széles körben elterjedt nézet, hogy Putyin számára a háború vég nélküli folyamat. A Szövetségi Gyűléshez intézett, február végi beszédében ismét mintha megerősítette volna ezt: semmit nem mondott arról, hogy Oroszország hogyan fog győzni, vagy hogy mi fog történni utána. Mit gondol, Putyin terve valóban az örök háború?
Grigorij Jugyin: Igen – háború mindörökké. A háborúnak nincsenek semmiféle céljai, amelyek elérése után véget lehetne neki vetni. Egyszerűen azért folytatódik, mert Putyin felfogása szerint ők az ellenség, és meg akarnak ölni minket, mi meg őket akarjuk megölni. Putyin számára ez egzisztenciális harc, a létért folytatott küzdelem azzal az ellenséggel szemben, amely el akarja pusztítani őt.
Ne legyenek illúzióink: amíg Putyin a Kremlben van, a háború nem ér véget. Csak terebélyesedni fog. Az orosz hadsereg létszámát gyors ütemben növelik, a gazdaság átáll a fegyvergyártásra, az oktatást propaganda- és katonai kiképzési eszközzé alakítják. Az országot nagy és súlyos háborúra készítik fel.
ML: Putyin számára tehát nyilvánvaló, hogy lehetetlen a győzelem?
GJ: Abszolút lehetetlen. Senki nem is tűz ki ilyen célt, a győzelemnek semmilyen definíciója nem született.
ML: Azaz a háború céljának azt tekinthetjük, hogy Vlagyimir Putyin megőrizhesse a hatalmát?
GJ: Ez nagyjából egy és ugyanaz. Úgy gondol a kormányzására, mint állandó háborúra. Putyin és az őt körülvevő emberek már régóta azt mondják nekünk, hogy háború zajlik ellenünk. Sokan inkább meg se akarták hallani ezt, pedig ők komolyan azt hiszik, hogy már régóta háborúban állnak. Most csak annyi történt, hogy a háború olyan agresszív szakaszába lépett, amelyből már végképp nem lehet kiszállni. Ebben a világszemléletben a háború a normális. Felejtsük el, hogy a béke természetes állapot, és máris az ő szemükkel fogjuk látni a helyzetet. Ahogy a Hanti-Manszijszki Autonóm Körzet kormányzója, Natalja Komarova mondta: „A háború – barát.”
ML: 2022. február 22-én, két nappal Ukrajna lerohanása előtt az openDemocracyn közölt cikkében ön megjósolta a közelgő nagy háborút és azt, hogy Putyint nem különösebben fogják felizgatni a nyugati országok által a háborúra válaszul hozott szankciók. A második részben arról beszélt, hogy az Ukrajnával vívott háború „történelmünk egyik legértelmetlenebb háborúja” lesz. Vajon az elmúlt egy évben az orosz társadalom elkezdte-e ezt felismerni?
GJ: Szerintem nem. Sokaknak ez azonnal egyértelmű volt, de az ő számuk azóta aligha nőtt. Ma Oroszországban van egy erős, uralkodó érzelem, és ebben Vlagyimir Putyin rezonál a társadalom nagy részével. A téveszméit távolról sem osztja az egész társadalom, de ebben az érzelemben egymásra találnak – sőt, ezt az érzelmet ő maga állítja elő. Ez az érzelem a sértettség, a szörnyű, végtelen sértettség. Semmi sem képes csillapítani ezt a sértettséget, ami azt is lehetetlenné teszi, hogy akár csak gondolkodni lehessen bármilyen konstruktív kapcsolat kialakításán más országokkal.
Olyan ez, amikor a kisgyerek annyira durcás lesz, hogy már árt a környezetének, már mások életét kezdi tönkretenni – és persze a sajátját is. De a gyerek nem gondol erre, nem gondol arra, hogy valamiféle kapcsolatba kéne kerülnie a többiekkel. Egyszer majd rájövünk, hogy a sértettség ellenünk dolgozik, és saját magunknak ártunk vele. De egyelőre túl sokan akarnak közülünk sértettségben élni.
ML: Kire sértődött meg Putyin és az orosz társadalom? Az egész világra? A Nyugatra? Az Egyesült Államokra?
GJ: A világ berendezkedésére, amelyet igazságtalannak lát, és ebből adódóan arra a „főnökre”, aki magára vállalja a világrendért a felelősséget: az Egyesült Államokra. De a szemrehányás az egész világnak szól, az egész emberi lét rosszul van berendezve.
Minduntalan eszembe jut Putyin egy 2021 közepén tett kijelentése. Akkor váratlanul kibukott belőle, hogy az életben egyáltalán nincs boldogság. Erős kijelentés ez egy politikai vezetőtől, akinek elvben az lenne a feladata, hogy jobbá tegye az emberek életét, hogy valamiféle ideálokat és támpontokat adjon. És akkor ez az ember ezzel áll elő: „Nincs boldogság az életben. A világ rossz, igazságtalan, kemény hely, ahol a létezés egyetlen módja az állandó harc, küzdelem, és végső soron a gyilkolás.”
Ez a sértettség a külvilággal szemben mélyen gyökerezik Oroszországban, és arra vetül ki, aki felelősnek tűnik ezért a világért, az Egyesült Államokra. Az Egyesült Államok egy ponton valóban magára vállalta a világért való felelősséget – és ezt nem egészen sikeresen tette. És azt látjuk, hogy ez a ressentiment nem csak Oroszországban van jelen, ahol természetesen katasztrofális, borzalmas formákban létezik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
