A katolikus egyházban tömegesen előforduló (és rejtegetett) homoszexualitás a szexuális visszaélések rendszerszintű eltussolásához is hozzájárul - írja A Vatikán kínos titkai című könyvében Frédéric Martel francia szociológus, újságíró. A szerzővel a Magyar Narancs e heti nyomtatott számában hosszabb interjút olvashatnak, ebből közlünk most néhány részletet.
Magyar Narancs: Könyvének legtöbbet idézett állítása szerint a vatikáni papok és egyházi méltóságok 80 százaléka vagy gyakorló homoszexuális, vagy elfojtott homoerotikus vonzalmai vannak. Meglepte ez?
Frédéric Martel: Ez a 80 százalékos adat nem tőlem, hanem Francesco Lepore kiugrott meleg paptól származik, akivel több interjút készítettem az ötéves kutatómunkám alatt. Lepore 2003-tól kezdődően több mint egy évtizeden keresztül élt és dolgozott a Vatikánban latin fordítóként, majd két bíboros és egy érsek személyi asszisztenseként. Ismeri a vatikáni papokat, többekkel le is feküdt, megbízom a becslésében, bár magam nem kvantitatív, inkább kvalitatív kutatást végeztem. A homoszexualitás elterjedtségéről pontos számot lehetetlen mondani, ez nem úgy megy, hogy az ember körbejárja a Vatikánt egy kérdőívvel, rákérdezve kinek-kinek a szexuális irányultságára.
| ||
MN: Könyve mégis azt sugallja, hogy a homoszexualitás a katolikus egyházban inkább a szabály, mintsem kivétel.
FM: Ez annál inkább igaz, minél közelebb vagyunk a Vatikánhoz, a hierarchia csúcsához. A magyarázat egyszerű. A vatikáni papok, bíborosok többsége az 1940-es, 1950-es években fedezte fel a homoszexualitását. Egy akkoriban 20 év körüli fiatalnak, aki nem tudta nyilvánosan vállalni vagy akár csak elfogadni az azonos neműek iránti vonzalmát, magától értetődő választásnak tűnhetett a papi hivatás, hiszen így a cölibátus és a szent szüzesség legitim indokot szolgáltatott a nőkkel szembeni tartózkodására. A katolikus egyház szisztematikusan magához vonzotta, alkalmazta, majd saját hierarchiáján belül felemelte a homoszexuálisokat. (...)
MN: Élő személyeket következetesen nem „outol” a könyvében. Miért?
FM: Nagyon egyszerű okból: semmi bajom nincs azzal, ha egy pap meleg. Az is teljesen rendben van, ha éppenséggel gyakorló heteroszexuális, és barátnője van. Egy barát vagy barátnő még mindig összehasonlíthatatlanul jobb, mintha kisfiúkat fogdosna. A papok homoszexualitása önmagában nem érdekes, és önmagában természetesen nem is ítélem el. Amit elítélek, és amit a könyvben megpróbáltam leleplezni, az a homoszexualitás köré épített képmutató és hazug rendszer, a tagadás és elhallgatás kultúrája. A Vatikán, amely vallási kérdésekben az igazság felkent forrása, valószínűleg a világ összes szervezeténél többet hazudik. És nem csak a szexualitásról; pénzről, hatalomról, politikáról is.
A teljes interjút "Nem az a baj, ha egy pap meleg" címmel a Magyar Narancs november 12-i lapszámában olvashatják. Az újságra itt tudnak előfizetni.
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
