1968 és 1980-81 példája mutatja, hogy a magyar forradalomnál érezhetően gyengébb erejű megmozdulások is megrendíthették a szovjet elnyomást. Mégis, a nemzetközi szovjet rendszer 1986-ban nem ugyanaz, mint 1956-ban volt: gazdasági egysége széthullott. Az ellenőrzés már alig képes hatékonyan kezelni a szerteágazó helyi problémákat, a belső nehézségek egyre súlyosabbak. A régió országainak technikai elmaradottsága kikényszeríti a külső kapcsolatokat. Nukleáris nagyhatalomként a Szovjetunió nem halogathatja helyzetének rendezését az Egyesült Államokkal. Az európai "status quo" elismeréséért cserébe a Szovjetunió aláírta a helsinki emberi jogi nyilatkozatot. Ez - bár konkrét eredményekkel nem járt - nem maradt teljesen következmények nélkül. (...) Ebben a helyzetben nem teljesen reménytelen az 56-os elképzelésekhez közeledő utakat keresni.
"Remember 56"
A mai kormány által irányított nép nem azonos a néhány évvel ezelőttivel, és ha csak a megszokott módszerekkel lehet figyelmeztetni, hogy egyre kevésbé nyújtja azt, amit a nép elvár, könnyen olyan helyzetbe kerülhet, mint néhány szomszédos ország kormánya: erőszakhoz kell folyamodnia. Egyelőre semmi jele, hogy a kormány felismerné a változtatás szükségességét. A legelemibb emberi gesztusokat is visszautasítja, amikor 1956-ról van szó. Nem járult hozzá, hogy az 1956 és ´61 között kivégzetteket családjuk eltemethesse. Nem függesztette fel a korszak politikai elítéltjeit sújtó összes diszkriminációt. A 30. évfordulóra a legfelháborítóbb propagandaanyagokat adta ki. Megszüntetett egy irodalmi lapot, mert az leközölt egy verset, amit ´56-ra is lehetett értelmezni. Egy írót, aki az Egyesült Államokban tartott előadásaiban "forradalomnak" nevezte ´56-ot, hallgatásra ítélt. Egy fiatal művészt megfenyegetett, hogy kiutasítja Budapestről, mert lakásában 1956 emlékét őrző műveket állított ki.
És mégis, néhány napja a főváros aluljáróiban festékpisztollyal fújt piros feliratokat látni: "I love 56", "Remember 56". Ezt az üzenetet nem a forradalom veteránjai küldik, hanem a fiatalok, akik ma még húszévesek sincsenek.1986. október 22.
Kis János
(fordította: Grits Barbara)
1989. február 13., Budapest, különleges tudósítónktól (...) 30 évnyi csend után megtört a Nagy Imre-tabu; az árulásért és összeesküvésért felakasztott miniszterelnök lánya február 13-án, hétfőn készül az igazságügyi miniszterhelyetteshez, hogy az exhumálás részleteiről tárgyaljanak.
(...) Az 56-os események megítélésének kérdése körül forrongó vitákat elsősorban Pozsgay Imre, a Központi Bizottság legreformerebb tagja szítja. A téma ugyanakkor még olyan kényes, hogy a KB nem juthat egy nap alatt a végére. "Múltunk értékelésének kérdései kerültek napirendre, elsősorban azok, melyek az elmúlt időkben politikai konfliktusokhoz vezettek" - írja a pénteken kiadott hivatalos jelentés. Horn Gyula külügyminiszter-helyettes, a KB történelmi igazságtételi bizottságának tagja a televízióban elmondta, hogy a vitákból az derült ki: az 56-os események népfelkelésnek indultak, de ellenforradalomba torkolltak.
(...) Az események megítélése körül folyó vita nemcsak a párt legitimitásának kérdését érinti, hanem a magyar társadalom olyan aktuális problémáit, mint a többpártrendszer. (...) Nagy Imre esetleges rehabilitációja egyelőre nem kerül szóba. (...)
Sylvie Kauffmann
(fordította: Grits Barbara)
