"Nem az a kérdés, hogy Görögország csődöt jelent-e, a bizonytalan az, hogy mi történik majd utána" - állítja az amerikai JPMorgan Chase bank egyik stratégája. A legtöbb piaci szereplő immár nem azt találgatja, hogy vissza tudja-e fizetni Görögország a hiteleit, hanem hogy mikor és hogyan következik be a csődesemény.
Görögország 2010-ben lényegében fizetésképtelen lett. (Az előzményekről lásd cikkünket: Védett bacilus, Magyar Narancs, 2010. május 6.) Nem átmeneti pénzügyi válság érte utol, mint 2009-ben Magyarországot, hanem a mély szerkezeti válság lett nyilvánvaló. Ezért a megoldás sem lehet valamiféle átmeneti támogatás: olyan csomagra van szükség, amely hosszú távon rendezi a görög bajokat, és közben nem feszíti szét az európai intézményeket. A 2008-as pénzügyi összeomlás megmutatta, hogy az eddigi életmód számos országban nem tartható fent, hitelekből nem lehet örökké jólétet biztosítani. Görögország sem alkalmazkodott a berlini fal leomlása utáni, globalizálódott világhoz, a turizmuson kívül csak az európai támogatások lehívásában bizonyult versenyképesnek. A görög polgárok viszont nem értik, miért kellene megváltozniuk - hiszen dolgoznak, mint a többi európai polgár, és az adókat befizetni szerintük lehetetlenség. A politikai elit csak kis részben képes megújulni - 1974 óta a III. köztársaságban a Karamanlisz és a Papandreu család két-két miniszterelnököt adott, és 11-11 évig volt hatalmon. Most, a válság kellős közepén a két nagy párt, a jobboldali Új Demokrácia és a baloldali PASZOK azon szeret vitatkozni, hogy a demokrácia vajon 1974-ben kezdődött-e, amikor a katonai junta megbukott, vagy 1981-ben, amikor megalakult az első baloldali kabinet.
Az unió vezetői a status quo fenntartását próbálják elérni, és azzal áltatják magukat, hogy a csőd még évekig elkerülhető - addig talán az európai bankok meg a déli országok is magukhoz térnek kissé. A bankok és befektetési alapok pedig nem tágítanak attól, hogy az államoknak kell megmenteni őket, egyébként eljön a pénzügyi világvége. A 2010-es, 110 milliárd eurós mentőcsomag óta az ország ugyan javított pénzügyein, de a 2011-es költségvetés is magas hiánnyal számol, és a gazdaság zsugorodik. Az államadósság most a GDP 150 százalékára rúg, 2013-ban várhatóan 170 százalékon tetőzik. A privatizáció se nagyon haladt előre, a nagyvonalú állami juttatások sem igen szűntek meg. Az adórendszer alig változott - az adóköteles jövedelem alsó határa a legvadabb csomag után is 800 euró fölött maradt. Az európai magánszektor nem bízik a javulásban. A piacok szerint két éven belül 50, öt éven belül 90 százalékos a csőd bejelentésének valószínűsége. Az első európai segélycsomag idején ezt öt éven belül csak 30-40 százalékra saccolták, és a kamatszint is a mai felénél járt.
A készülő második, összesen újabb 110 milliárdos mentőcsomag 2014-ig biztosítaná a görög adósság finanszírozását. A következő két évben ugyanis 95, 2014-ben további 58 milliárd euró adósság jár le, és ennek a piaci megújítására nem sok az esély. A csomag felét az EU állja, a másik felét a (2015-ig 50 milliárd euróval számoló) privatizációs bevételek és a magánbefektetők adnák. Ez a csomag immár nem számol azzal, hogy az ország a nyílt piacról tud forrást bevonni - ebben az első, 2010-es terv még erősen hitt.
Krízis
Az európai támogatás feltétele a súlyos megszorítás és a privatizáció: a június végén elfogadott intézkedések - az áfaemelés, a bércsökkentés, a közszféra leépítése - 28 milliárd euró megtakarítást irányoznak elő. Ám mindezt 3-4 éve kellett volna meglépni. Ráadásul míg Kelet-Európában komolyabb társadalmi ellenállás nélkül lehetett 20 százalékkal csökkenteni a nominálbért (Észtországban, Lettországban), eltörölni a 13. havi nyugdíjat és 4 százalékos különadót kivetni (Magyarországon), addig a görögök látványosan tiltakoznak már a döntések előtt, és siratják a tovatűnő jólétet. Az athéni törvényhozás reformjainak sikerében sokan épp azért nem bíznak, mert a társadalom nem nézett szembe a múlttal, nem hajlandó elfogadni, hogy a mostani gazdasági szerkezettel és intézményekkel, pusztán az európai hitelekből és az uniós támogatásokból nincs magas életszínvonal. Márpedig ha a társadalom azt gondolja, hogy mindenről a németek meg az EU tehet, úgy nehéz változtatni. Sztrájkok, tüntetések közepette csak komoly politikai tőkével lehet országot átalakítani, és a görög vaslady még nem bukkant fel.
Pedig a szerkezeti változtatás elkerülhetetlen, hiszen a mai görög gazdaság inkább emlékeztet egy dél-amerikai fejlődő országéra, mint fejlett európaiéra. A görög GDP két és félszerese a magyarnak, ám az export mindössze negyede a magyarénak. A fő bevételt a turizmus jelenti, ám itt a növekedés lehetőségei korlátozottak, és az olyan versenytársak, mint Horvátország, alacsonyabb árakkal vonzzák a nyaralókat.
Késleltetés
Az elmúlt hetekben két lehetőség is nyílt a megoldásra. Először június elején Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter javasolt kompromisszumot. A "Bécs Plusz"-nak elkeresztelt javaslat szerint az unió újabb forrásokat biztosítana, de cserébe az európai pénzügyi szervezetek önkéntesen megújítják lejáró kötvényeiket. A modell a 2009-es bécsi megállapodásról kapta a nevét, ekkor a Kelet-Európában érdekelt - főként német, osztrák, svéd és olasz - bankok megegyeztek, hogy nem csökkentik kitettségüket a térségben. Ám a "Bécs Plusz" hamvába holt, miután a hitelminősítők kijelentették, nem hiszik el az önkéntes részvételt, és csődként kezelik ezt a megoldást.
A második ötlet június végén Párizsból érkezetett. Az európai bankok összesen 100 milliárd euró görög adósságot tartanak könyveikben (ez nagyjából az éves magyar GDP). A görög államadósságnak legjobban kitett francia nagybankok és a francia pénzügyminisztérium javaslata a 80-as évek végén Dél-Amerikában alkalmazott Brady-kötvények sikerére épít, s most néhány német nagybank is felsorakozott mögé. E modellben a német és francia bankok vezetésével átalakítanák a magánhiteleket, a következő módon. Az EU és/vagy az euróövezet tagállamai készpénzben kifizetnek 30 százalékot, és további 20-ra garanciát adnak. A kötvények megmaradt felét a bankok új, 30 éves kötvényekre váltják át, amelynek kamatozása alacsonyabb a jelenlegi piaci kamatoknál (de jóval magasabb, mint a német kötvények kamata). Nem véletlen, hogy ezt a modellt a bankok támogatják, hiszen a befektetésük fele biztosan megtérül, a maradék pedig még a legrosszabb esetben is - például ha Athén 2015-ben jelenti be a fizetésképtelenséget - fial valamennyit. Sőt, ha a bankoknak szerencséjük van, az európai államok 2014-ig átveszik a görög hitelezés vagy háromnegyedét, és a csőd 3-5 év múlva már nem is rázza meg a piacokat annyira. A Narancs keddi lapzártájakor épp itt tartunk.
A görög dráma utolsó felvonása rendszerint a katasztrófa, avagy az a fejlemény, amikor a konfliktus eldől - a rossz irányba. Félő, hogy épp valami ilyesmi vár ránk. A legrosszabb eset pedig így festene.
A betétesek egyszer csak megrohanják a görög bankokat: kiveszik a pénzüket, és Párizsban nyitnak számlát, vagy épp aranyat vásárolnak. Soha ilyen egyszerű még nem volt a betéteket felszámolni - az elmúlt két hónapban a görög családok és vállalatok 10 milliárd eurót utaltak ciprusi számlákra. Az arany immár nem csak a milliomosok számára elérhető befektetés: a pénzügyi válság során mindenki vehetett például dél-afrikai Krugerrand-tallérokat, ezek unciás darabja 1170 euróért kapható. A turisztikai bevétel pedig gyakran eleve készpénzben realizálódik.
Az elmúlt évben a görög banki betétek 10 százalékát vonták ki, egyre gyorsuló ütemben. Ha ez eléri a 30-35-öt, a bankok nem tudnak fizetni, és ekkor már az is megrohanja a bankokat, aki eddig bízott bennük - emlékezzünk a Postabank-pánikra a 90-es években. Márpedig ha egy bankroham elindul, nincs visszaút, az államnak muszáj államosítani és fizetni - különben azonnal leáll a gazdaság. Mivel a görög állam erre képtelen, az uniónak és az Európai Központi Banknak (ECB) azonnal lépnie kell, újabb hitelt és további garanciát kell adnia. Mivel jelenleg erre nincs fedezet (az új válságkezelő alap csak 2013-ban áll fel), ez többhetes pénzügyi káoszt okozna - beláthatatlan következményekkel. A görög bankrendszer összeomlása azonnal a szabad tőkemozgás korlátozását hozná el az euróövezetben, ami könnyen annak pénzügyi infarktusát okozhatja. Épp ez, vagyis a kikényszerített adósságátrendezés a válság legrosszabb kimenetele, ahol a bankok és az államok közötti kooperáció alacsony és a társadalmi költség magas.
Brüsszel lapzártánkkor érvényes, fent ismertetett terve azzal a feltételezéssel él, hogy az EU politikailag képes marad a közösségi finanszírozás fenntartására, és rá tudja beszélni a magánhitelezőket, hogy hosszabbítsák meg hiteleiket. Ennek az lenne az előnye, hogy a francia és német bankok helyzete is stabilabb marad. Jobban járhatnak a déli államok is, mert a csődveszély csillapodásával a portugál vagy ír államkötvények felára is csökkenhet. Ám ez a megoldás tovább növelné az európai adófizetők terheit, és nem változtatna a hosszú távú adósságdinamikán. Ráadásul a csődesemény akkor sem elkerülhető, ha az európai kormányok nyomást gyakorolnak a befektetőkre.
Ennek lehet alternatívája az a megoldás - amivel hallgatólagosan minden szereplő számol is -, ha a görög államadósságot mihamarabb átstrukturálnák. Azaz: Görögország bejelenti, hogy minden kötvény immár csak a névérték felét éri, és így az államadósság a felére csökken. Való igaz, ennek a - nevezzük így - B tervnek számos negatív hatása lenne. A görög bankok elvesztenék tőkéjüket, az európai intézményeknek és bankoknak pedig át kellene venniük és újratőkésíteni őket. A görög bankrendszerben így meghatározóvá válna a külföldi tulajdon. Számos nyugati bank is kisebb tőkeemelésre szorulna, sőt sokak szerint ez egyenesen a Lehman Brothers bukásához hasonlatos válságot eredményezne.
Csakhogy a bankok 2010 eleje óta készülnek egy esetleges görög adósságátrendezésre - a hatás talán nem lenne drámai. Persze a bankok a kötvényeik névértékének csak a felét kaphatnák meg, így nem is csoda, hogy ők inkább az unió hivatalos tervét támogatják (ahol a kötvények értékének felét biztosan megkapják, és még efölött is várható bevétel). Viszont e B tervvel a görög állam a "régi" kötvények helyett az EU segítségével újakat bocsáthatna ki. Az adósság a GDP szintje alá esne, így a reformok és a privatizáció véghezvitele esetén finanszírozhatóvá válna - Görögország, hasonlóan a 2001-es argentin átalakításhoz, hamar vissza tudna térni a pénzpiacokra.
A B terv másik nagy veszélye az ír, portugál, sőt a spanyol és olasz kötvények hozamainak a megugrása lehet. A görög csőd bemondása után ugyan mi állítaná meg az íreket és a portugálokat, sőt a spanyolokat vagy akár az olaszokat abban, hogy csődöt jelentsenek? Márpedig a spanyol vagy az olasz csőd - már csak méretéből fakadóan is - az euró végét jelentené. Csakhogy mind Írország, mind Portugália már most is az unió támogatásával működik: visszatérésük a pénzpiacokra aligha várható. A görög csőd ezen nem változtatna - míg a legrosszabb forgatókönyv, a spontán, rendezetlen görög bankroham ezekben az országokban is hasonló pánikhoz vezetne.
*
Attól félek, az "A terv", az tehát, amelynek megvalósításán épp dolgoznak a bankok és az európai vezetők, nem jelent majd kiutat, csak késlelteti a legrosszabb végkifejletet. Pedig a kérdés immár az, hogy az adósság átrendezése jól menedzselten, rendezetten, vagy egy bankroham után, sokkal magasabb társadalmi és politikai költséggel valósul-e meg. A szabályozott keretek között, az európai intézmények erős vezetésével lezajló adósságátrendezés csökkentheti az operáció pénzügyi és társadalmi költségeit; hosszú távú előnyei pedig - az euróövezet fennmaradása, sőt megerősödése - kárpótolnának a mai veszteségekért. A "B terv" kimosná a rossz hiteleket a rendszerből, és lehetőséget adna a görög megújulásra. Talán elhozná a katarzist - amely szó a görögben tisztítót is jelent.
