"Belgium meg fog szűnni. Lehet, hogy nem most, de csak idő kérdése" - tér a lényegre Jo‘l Kotek, a Brüsszeli Szabad Egyetem politológusprofesszora. Õ Flandriában született, de nem vallja magát se flamandnak, se vallonnak. Ha nagyon muszáj, frankofón belgaként definiálja magát. A két párhuzamos (holland és francia nyelvű) pártrendszerrel rendelkező Belgiumban a brüsszeli francia ajkú lakosságnak ugyanazok a pártjai, mint a vallonoknak, de nem tartják magukat egyazon csoporthoz tartozónak: csak a nyelv köti őket össze, illetve az elhatározás, hogy többé nem hajlanak meg a flamandok követelései előtt.
Hogy mik ezek a követelések, azt Paul De Riddertől, az N-VA, a hatmilliós flamand népesség legerősebb pártja parlamenti képviselőjétől kérdezzük. Talán a legjobbtól, hiszen a nemzetközi média jórészt a parlamenti többséget bíró N-VA szecesszionista elképzeléseinek tudja be a kormányalakítási kísérletek sorozatos, immár lassan 400 napja tartó kudarcát. (A 2010. júniusi választáson a 150 fős alsóház relatív többségét - 27 hellyel - az N-VA szerezte meg, másodiknak a frankofón Szocialista Párt futott be, 26 hellyel.)
A mintegy 4,5 milliós francia ajkú lakosság többsége szerint az N-VA valódi célja Belgium felszámolása - De Ridder szerint ez rágalom, hisz ők nem eleve ellenzik Belgium létét. Szerintük az ország fennmaradhat, mint a "Flandria, Vallónia és Brüsszel felett magasodó könynyű felépítmény" - ameddig e struktúra nem bántja a régiók érdekeit. Azért dolgoznak, hogy a régiók (főként a flamand) maguk dönthessenek a pénzükről és adójukról - De Ridder szerint ez az alapkövetelménye a demokráciának. A legfontosabb kompetenciák kerüljenek a régiók kezébe, és csak azt bízzák a szövetségi szintre, amiben mindketten megegyeznek.
Philip Claeys, a Vlaams Belang (Flamand Érdek) parlamenti képviselője nem látja ilyen egyszerűnek a dolgokat. (A Belang 12 képviselőt küldött a parlamentbe egy éve.) "15 éve még utópia volt, de ma azt mondják az emberek, hogy igen, meg fog alakulni a flamand állam, a kérdés csak az, hogy mikor." Ezzel a flamandok megszabadulnának a vallonoknak folyósított évi ötmillió euró terheitől. Claeys hangsúlyozza: ügyelnének rá, hogy ez ne fájjon a vallonoknak. "Új lehetőségeket adhat nekik, hogy versenyképesebbek legyenek, és nyitottabbá váljanak a szabadpiacra. Ne az államtól várjanak mindent. Új gondolkodásra van szükségük, mint a keleti blokkban, miután lehullott a vasfüggöny."
A pénzek megvonása hosszú távon De Riddernek sem lenne ellenére: "Tíz év múlva a saját lábukra kell állniuk. Miért ne mehetne nekik? Nyugat-Európában ez mindenkinek sikerült." Szerinte a francia ajkúak nem fogadják el, hogy csak azt a pénzt szabad elkölteni, amit magad kerestél. "Abban a pillanatban, amint megáll a pénzfolyam, véget ér Belgium."
Ebben Kotek is egyetért, s úgy véli, a francia ajkúak türelme sem véges. "Semmi értelme sincs egy országban élni, ha az egyik országrész nem hajlandó segíteni a másikon, amikor szükség van rá" - mondja. Szerinte az 1960-as évekig a vallonok tartották el a flamandokat. A helyzet akkor fordult meg, amikor hanyatlásnak indult a Vallóniában honos fém- és acélipar.
600 méter
II. Albert király a tavasszal ismét Elio Di Rupót, a frankofón szocialisták vezetőjét bízta meg a kormányalakítással. Ez volt a nyolcadik próbálkozás: a múlt csütörtökön Bart de Wever, az N-VA első embere azzal meszelte el ezt a kezdeményezést is, hogy az államreform nem kellő mértékben növelte a régiók hatalmát a szövetségi központ rovására.
1970 óta ez lenne a hatodik államreform; közülük a legfontosabb 1993-ban régiókból és közösségekből álló föderális államnak nyilvánította Belgiumot. Azóta három közösségre (frankofón, flamand és német) és három régióra (vallon, flamand és Brüsszel) oszlik az ország; mindnek saját kormánya van, s mindbe külön választanak képviselőket az adott közösséghez tartozók. A közösségek döntenek a kultúra, oktatás, média és turizmus kérdéseiben, a régiók hatáskörébe tartozik a környezetvédelem, a külkereskedelem, a regionális tervezés és a közmunka. A frankofónok minden mást meghagynának a szövetségi kormánynak, de a flamandok - főleg a nacionalisták - lassan minden kompetenciát átadnának a régióknak és a közösségeknek. (A "közösség" intézményei a flamandok esetében nagyrészt egybeesnek a "régió" intézményeivel, a francia anyanyelvűeknél nem. De ne csodálkozzon senki, ha egy idő után elveszti a fonalat - Belgium ma a világ talán legbonyolultabban kormányzott országa.)
Kotek szerint akkor juthatnak valamire, ha mindkét fél hajlandó engedni. Valamivel kevesebb pénzt a vallonoknak, de cserébe nagyobb Brüsszelt a frakofónoknak. Valamennyi "flamand" pénzt mindenképpen kell a vallonoknak juttatni, hiszen ha megállna a pénzfolyam az ország északi részéből, Vallónia elesne a GDP-je 15 százalékától, ami katasztrófa lenne. A belga parlamenti pártok nemrég alá is írtak egy egyezményt, ami kimondja, hogy a leendő államreform után egyik országrész sem kaphat kevesebb pénzt, mint ma. Danny Pieters N-VA párti képviselő szerint a vallonok mellett a szövetségi kormánynak is szüksége lesz pénzre, és az államadósságot is törleszteni kell, ezért valamit könyörtelenül fel kell áldozni.
Ki merre?
A főváros lakosainak többsége annak örülne, ha a flamandok két négyzetkilométert hozzácsapnának Brüsszelhez, s így a főváros és Vallónia közt megteremtődne a fizikai kapcsolat. (Jelenleg hatszáz méter választja el egymástól Vallóniát és Brüsszelt.) Ha az új kormány megteszi ezt, a frankofónok megnyugszanak, hogy Brüsszelt nem fogják erőszakkal Flandriához csatolni. Bármennyire apróságnak tűnik is, ezt nem lesz könnyű elérni. Hiszen a flamandok hosszú ideje rettegnek a Brüsszel körüli területek "settenkedő elfranciásodásától". Ezt tükrözi a Brüsszel-Halle-Vilvoorde (B-H-V) választókörzet problémája is, amire évek óta képtelenek megoldást találni. A flamand országrész egy választókerületét felosztották: keleten Leuven külön körzet lett, míg a nyugati felét hozzácsapták Brüsszelhez, ebből jött létre a B-H-V. A frankofón képviselők a választókörzet 35 flamand többségű közösségében is jelöltethetik magukat (a flamandoknak nincs erre lehetőségük Vallóniában). Mindebben a térség elfranciásításának veszélyét látják a flamandok, és ragaszkodnak hozzá, hogy a területet válasszák le Brüsszelről, és Leuvennel összekötve tisztán flamand választási körzetté tegyék.
Hogy az ország még nem szakadt ketté, annak leginkább a főváros az oka. Brüsszel nem tipikus belga város. 1,1 millióan, az agglomerációval együtt kétmillióan lakják, a lakosok egyharmada nem belga állampolgár, több mint fele bevándorló. Lakóinak túlnyomó többsége francia anyanyelvű - illetve, teszik hozzá a flamandok, a XIX. századtól az lett az erőteljes franciásítás hatására. "Ez egy nemzetközi város, ami relatíve kicsi, de egy világváros minden tulajdonságával rendelkezik, az Európai Unió intézményei 40 ezer embert foglalkoztatnak Brüsszelben, és további 70 ezer dolgozik más, unióhoz köthető állásokban. Európa második leggazdagabb régiója, az egyik legjobban képzett munkaerőpiaccal. Brüsszel sorsa, hogy tovább globalizálódjon, egy multikulturális Európa valódi fővárosává, egyfajta európai Manhattanné" - véli Eric Corijn filozófus.
Claeys másképp látja: "Brüsszel történetileg és földrajzilag is flamand. S az, hogy épp nem tudjuk, mi lesz a sorsa, nem lehet érv a szétválás ellen. Egyre több ember gondolkodik úgy az országban, hogy ha Brüsszel nem akar jönni, akkor szabaduljunk meg tőle" - mondja. Majd hozzáteszi: "A Vlaams Belang azt szeretné, hogyha Brüsszel lenne a flamand állam fővárosa. És szerintem a brüsszeliek is megértik majd, hogy ez az ő érdekük is." Claeys szerint a város továbbra is kétnyelvű lenne, de hamarosan így is mentalitásváltás következne be, és "az emberek elkezdenének hollandul tanulni, mert rájönnének, hogy az a nyelv értékesebb". De Ridder akár angol nyelvű városként is el tudná képzelni Brüsszelt, míg Kotek szerint egyfajta "európai körzet" lehetne belőle, Washington DC európai megfelelője.
Belgium többi részének felosztása sem kevésbé problémás. Nincs minden országrésznek egyformán elfogadható megoldás. Pár éve közvélemény-kutatók arra jutottak, hogy a hollandok nagy része szívesen látná Flandriát országuk részeként, még a jobboldali populista Geert Wilders is támogatta az ötletet. De míg a hollandok szívesen látogatnak Antwerpenbe vagy Gentbe, addig a flamandok északi szomszédaikat arrogánsnak tartják, és a hideg rázza őket az akcentusuktól.
"Egyedül a flamand területek lennének képesek arra, hogy az unión belül önálló régióként lépjenek fel. Vallónia gazdaságilag annyira rossz helyzetben van, hogy egy önálló állam létrejötte elképzelhetetlen, és sokáig így is fog maradni. Az is érthető, hogy se Franciaországnak, se a Vallóniánál hétszer kevesebb lakosú Luxemburgnak nem áll érdekében országába felvenni ezt az erősen eladósodott területet" - vélekedik Johannes Koll osztrák Belgium-kutató.
A rekord
A mai helyzetben, amikor az N-VA és a Belang szívósan szabotálja a kormányalakítást, kézenfekvőnek tűnne a flamand nacionalistákat kihagyni a kormányalakításból és az államreformból - ám ez sem oly egyszerű. "A kérdés, hogy a többi párt mer-e kormányt alakítani a legnagyobb párt részvétele nélkül, annak tudatában, hogy 2012-ben helyhatósági választások lesznek" - mutat rá az egyik nehézségre Corijn. A többi flamand párt azt találgatja, vajon sikerül-e olyan kompromisszumra jutniuk a frankofón pártokkal, amit áttörésként tudnak eladni a választóiknak. Vajon a flamand közvélemény megelégszik-e egy ilyen megoldással?
S miért ne tarthatna a jelenlegi állapot a következő, 2014-es választásig? Hiszen Belgium még az EU-elnökséget is sikeresen letudta kormány nélkül. Pieters szerint ez annak köszönhető, hogy nincs erős EU-szkeptikus párt Belgiumban. Ráadásul az országnak mint az EU-alapítók egyikének hatalmas rutinja is van uniós kérdések kezelésében. Csakhogy ez távolról sem jelenti azt, hogy az ország ügyeit is ennyire biztos kézzel tudnák irányítani kormány nélkül. Pieters nagyon rossznak találná, ha a flamand kereszténydemokrata Yves Leterme átmeneti kormánya négy évig hivatalban maradna, hiszen az emberek azt várják, hogy változzon valami, és a tétlenség a radikális megoldásokat kínálóknak kedvez. Mind többen tartanak attól, hogy egy új választás a nacionalisták megerősödését vonná maga után. Nem elhagyható a több mint 300 milliárd euróra rúgó belga államadósság kérdése sem: az új államok aligha tudnának megegyezni, hogyan osszák fel. Arról már nem is beszélve, hogy az Európai Uniónak is lenne egy-két szava a kérdésben, hiszen Belgium szétszakadása precedensértékű lenne a skótok, a baszkok vagy a katalánok számára is.
"Ha mindezt számba vesszük, kicsit túlozva azt mondhatjuk: ami Belgiumot összetartja, az az alternatívák hiánya" - mondja Koll. Majd hozzáteszi, hogy vannak biztató jelek is. Néha még mindig fellángol az elveszettnek hitt belga öntudat: az ország együtt gyászolta Baldvin király 1993-as halálát, és 1996-ban, az úgynevezett fehér menet idején a flamandok és vallonok együtt fejezték ki nemtetszésüket, hogy a rendőrség nem volt képes időben felderíteni Marc Dutroux pedofil gyilkos ügyét. Idén februárban szintén együtt vonultak utcára flamandok és vallonok. Pezsgővel ünnepelték az új világrekordot: Belgium ugyanis, Irakot lehagyva, hivatalosan is a világ leghosszabb kormányválságával büszkélkedhet.
És a németek...
Németország 1919-ben Eupen, Malmedy és St. Vith városokat jóvátételként adta Belgiumnak. Bár a régió területe csupán 854 négyzetméter, 73 ezren lakják, s a terület olyan mértékű autonómiával rendelkezik, ami ritka Európában. Saját parlamentje van 25 képviselővel, és kormánya négy miniszterrel. A belga alkotmány azt is kimondja, hogy tárgyalás útján további kompetenciákat adhat át a vallon régió a német közösségnek. Ez eddig háromszor történt meg, így mára saját hatáskörükbe került a műemlékvédelem, a foglalkoztatáspolitika és a német nyelvű közösségek finanszírozása. Épp ezért nem túl valószínű, hogy a lakosság el akarná hagyni Belgiumot, hiszen jelenleg Németországtól, Belgiumtól és az uniótól is kapnak támogatásokat. Nehezen tudnák eldönteni, hogy kihez csatlakozzanak, hisz az eupeniek a németországi Aachen felé orientálódnak, St. Vith pedig Luxemburggal tartana.
