A szombati balesetért a lengyel kormánygép, egy majd' 20 éves TU-154-es műszaki állapota biztosan nem okolható: és nemcsak azért nem, mert a gép pár hónapja alapos szervizen és nagyjavításon esett át, hanem mert a katasztrófát mai tudásunk szerint egyértelműen emberi hiba okozta. Az orosz repülésirányítók szerint ők világosan azt tanácsolták a gép parancsnokának, hogy ne kísérelje meg a landolást a leszállás tervezett időpontja előtt mind sűrűbbé váló ködben; Arkadiusz Protasiuk azonban úgy döntött, hogy mégis megteszi. A döntést a szolgálati szabályok szerint neki kellett meghoznia - az irányítás ilyenkor az övé, hiába volt a fedélzeten feljebbvalója, a lengyel légierő parancsnoka is. Az alternatíva, amit az oroszok felkínáltak, Minszk vagy Moszkva reptere lett volna, s ez bizonyosan a délelőttre tervezett megemlékezés elhalasztásával járt volna. Arra vonatkozóan, hogy Protasiukra gyakorolt-e bárki az utazóközönségből nyomást a leszállás megkísérlése érdekében, nincs tudomásunk.
A TU-154-es három kört tett a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér fölött. A negyedik során a meg nem erősített beszámolók szerint túl alacsonyan közelítette meg a kifutót, és az egyik szárnya a pálya előtt úgy 1000 méterrel egy rádióadó oszlopának ütközött. A gép megbillent, a pilóta valószínűleg már nem tudott újrastartolni (a TU-154-es ehhez túlságosan nehéz és lomha volt - ha Protasiuk egyáltalán megpróbálta), letarolta a kifutó előtti erdősáv fáit, és a földhöz csapódott. Ám - hangsúlyozzuk még egyszer - a baleset pontos körülményeinek és okainak vizsgálata több hónapig fog tartani, s addig jobbára találgatásokra leszünk kénytelenek hagyatkozni. S mert e találgatások akár mérgezők is lehetnek, a balesetről remélhetőleg átfogó, nyilvános jelentés készül majd, amely a lengyel és az orosz kormány együttműködésén alapul (a vizsgálatban lengyel szakértők is részt vesznek).
Emlékezés és politika
Szinte felfoghatatlan, tragikus abszurd az államfő és kísérete szombati oroszországi útjának története. Lech Kaczynski nem kívánt részt venni azon a múlt szerdai megemlékezésen, amelyen Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel miniszterelnök együtt fejezték ki tiszteletüket a 70 évvel ezelőtti katyni vérengzés lengyel áldozatai előtt. (A körülbelül 22 ezer meggyilkolt lengyel hadifogoly közül 4400 nyugszik a Katyni Emlékhelyen.) Ha a tragédia nem történik meg, ma minden bizonnyal arról írtunk volna mi is cikket, hogy az orosz és a lengyel diplomácia - a két kormány, a két elnök, a két miniszterelnök, netán a két nemzet - milyen bonyolult, de biztató koreográfia szerint közeledik egymás felé az elmúlt 15 év fagyos viszonya után, s hogy ebben milyen szerepet játszik Katyn emlékezete. Bár Jelcin egyszer már bocsánatot kért a Sztálin által elrendelt és Berija által végrehajtatott tömeggyilkosságért, Putyin elnöki ciklusai alatt az orosz ügyészség nemcsak a vizsgálatot zárta le, de az orosz hatóságok többé-kevésbé lehetetlenné tették a történeti kutatásokat is, s kitapintható volt egyfajta megkérdőjelezése az egyszer már kimondott igazságnak. Most, a múlt szerdán azonban - több hónapos diplomáciai előkészületek után - az orosz miniszterelnök térdet hajtott az áldozatok emléke előtt, és elítélte a sztálini represszív politikát. Ha nem is pont úgy, ahogy azt lengyel vendégei a lelkük mélyén talán szerették volna; ha olyan értelmezését is adva a katyni vérengzésnek, amely a lengyel közfelfogás szerint talán túl egyszerűen tesz egyenlőségjelet áldozat és áldozat közé. "Ebben a földben szovjet polgárok nyugszanak, akik a 30-as évek sztálini represszióiban égtek el, lengyel tisztek, akiket titkos parancsra lőttek agyon, a Vörös Hadsereg katonái, akiket a nagy honvédő háborúban a nácik lőttek agyon. Katyn örökre egymáshoz kötötte a sorsukat." (A Katyni Emlékhely két részből, az orosz és a lengyel temetőből áll.)
Az oroszokkal (és a németekkel) szemben az intranzigenciáig kőkemény Lech Kaczynski számára ez a gesztus és ez a megközelítés azonban nyilvánvalóan kevés lett volna; a különgép utasai saját megemlékezést szerettek volna tartani, melyen az orosz államot csak az orosz elnök küldötte képviseli. Ezt a kívánságukat az orosz állam természetesen tiszteletben is tartotta: egyes lengyel sajtóforrások szerint abban a reményben, hogy a lengyel államfő részt vesz majd az idei május 9-i győzelem napi ünnepségeken Moszkvában.
A tragédia paradox módon közelebb hozta egymáshoz a két népet - már ha az ilyes általánosításoknak egyáltalán lehet értelme. Az orosz polgárok és a hatóságok egymással versengve fejezték ki részvétüket és segíteni akarásukat; Putyin miniszterelnök őszinte megrendülését, s a gesztust, amellyel a tragédia helyszínén átölelte Tusk miniszterelnököt, még az Oroszországra legtöbb gyanakvással tekintő sajtótermékek sem mulasztották el nyugtázni. Lengyelországban pedig a gyász és a bánat elmosta, vagy legalábbis egy időre láthatatlanná tette mindazon különbségeket, amelyek a két és fél nagy politikai tábort, a liberális és a radikális jobboldalt, a kormányzó Polgári Platformot (PO) és az ellenzéki Jog és Igazságosságot (PiS) oly élesen elválasztják egymástól. (A feledik tábor természetesen a 2005 óta gyengélkedő baloldal.)
Választás kampány nélkül
E súlyos ellentétek és küzdelmek egyik központi figurája épp az államelnök volt. Hisz Lech Kaczynski és ikertestvére, Jaroslaw hozták létre azt a politikai pártot, amely 2005-ben kormányra kerülve a rendszerváltáskor kialakult berendezkedés újraírását, az új, morális alapokon nyugvó IV. köztársaság eljövetelét ígérte, mely a "posztkommunista pókháló" eltakarításán munkálkodott, s amely ebbéli igyekezetében nemegyszer vészesen közel került nem csak a politikai illem, de a jogállami normák szabta határokhoz is. A Kaczynski testvérek politikai pályafutása a Szolidaritásból ered; a két súlyos, kompromisszumot nem ismerő személyiség a múlt évtized elején Lech Walesa közvetlen környezetéhez tartozott, s az akkori elnökkel épp azért szakítottak, mert túlságosan puhának és engedékenynek tartották az ukladdal, a lengyel társadalmat átszövő állítólagos láthatatlan, a volt pártállami és titkosszolgálati elitből meg liberális szövetségeseikből verbuválódott hálózattal szemben. Antiliberalizmusuk, hagyományos klerikalizmusuk, makacsságuk az unióval szemben, konfrontatív politikai stílusuk főként a vidéki, idősebb, iskolázatlanabb népesség körében volt töretlenül népszerű, a PiS a legutóbbi, 2007. őszi - vesztes - választásokon több szavazatot kapott, mint 2005-ben (amikor nyertek). Ugyanakkor tény az is, hogy a két fivér közül Lechet - az igazságügyi minisztert, majd varsói polgármestert - tartották a joviálisabbnak; hitelességéről, kedvességéről, őszinte patriotizmusáról még azok a nekrológok is megemlékeznek, amelyek szerzői a PiS politikáját a legkevésbé sem helyeselték. Az államfő 2007 ősze, azaz a PO kormányzásának kezdete óta jobbára csak a lengyel külpolitikára igyekezett befolyást gyakorolni: emlékezetes ellenállását a lisszaboni szerződés ratifikálásával szemben csak 2009 tavaszán, az ír népszavazás után, az utolsó pillanatban adta fel.
A repülőgépen az elnök hitvesén, Marián, közvetlen munkatársain és politikai szövetségesein kívül több miniszterhelyettes, illetve PO-, PiS- és baloldali képviselő is halálát lelte. Hogy a kegyelmi állapot meddig tart ki, s hogy a tragédia átrendezi-e, s ha igen, mi módon a lengyel belpolitikát - netán a katarzis, a közös gyász meg is változtatja, s kevésbé konfrontatívvá teszi, ma még nehéz előre látni. Annyi biztos, hogy a lengyel állam működése és stabilitása nem ingott meg: az elhunyt elnök helyét az alkotmány szerint a szejm elnöke, a kormányzó PO politikusa, Bronislaw Komorowski vette át, a Nemzeti Bank elnökének feladatát az első alelnök látja el; s elindult az elhunyt tábornokok utódainak a keresése is. (Ha a végrehajtó hatalmat nem is, a lengyel hadsereget valósággal lefejezte a szerencsétlenség.) Idén októberben elnökválasztást tartottak volna Lengyelországban: Lech Kaczynski a hírek szerint májusban jelentette volna be, hogy a PiS képviseletében ő indul újra a posztért. Az egyik ellenfele épp mostani utódja, Komorowski házelnök lett volna, a másik pedig a baloldali házelnökhelyettes - az a Jerzy Szmajdzinski, aki vele együtt zuhant le a szmolenszki reptér előtt. A múlt szombat reggelig Komorowski tűnt az esélyesnek; a gyász elmúltával a PO legfőbb politikai gondja az lehet, hogy elkerülje a látszatot, miszerint politikai hasznot húz a katasztrófából. Most, miután két riválisa több vezető személyiségét veszítette el, felajánlotta, hogy a PiS jelölje ki a választás időpontját; de szóba került a kampány nélküli választás gondolata is. A PiS kézenfekvő jelöltje Jaroslaw Kaczynski lehet.
