A pápa Berlinben: "Fáj neki"

  • Sausic Berlin
  • 1996. június 27.

Külpol

- így látta a berlini kardinális egy vatikáni ebéden a pápát, miután a szentatya meghallotta, mi várja Berlinben.

Ha Georg Sterzinsky mindent elmesélt, a katolikus egyházfő megtudhatta, hogy meghívták egy melegek és leszbikusok rendezte ünnepségre, amelyen lehetőség nyílna ötszáz azonos nemű pár összeesketésére, hogy két női "ellenpápa" is fenyeget, az egyik az ismert volt prostituált, Domenica Niehoff, aki "I. Domenica" néven az egyik leghíresebb német transzvesztitát, Charlotte von Mahlsdorfot akarja "szentté avatni", és az azonos neműek közötti szexualitást a terhesség elkerülésének "egyházilag jóváhagyott módszereként" dicsérni, a másik egy leszbikus fekete amerikai, akit "II. Joy Anna"-ként választanak ellenpápává, s hogy ateisták, humanisták, feministák, homoszexuálisok és zöldek egyébként is minden alkalmat kihasználnak a katolikus egyház lejáratására.

A berlini kardinálist "a francia forradalom legrosszabb időszakára és az orosz kommunista forradalom legsötétebb napjaira" emlékeztették az ellenrendezvények.

"Jézus más volt"

- írta viszont a pápalátogatás kapcsán az egyházkritikus teológus, Eugen Drewermann a Der Spiegelben. "Ha egy asztalhoz ült bűnösökkel, koldusokkal és szajhákkal, az a kitaszítottaknak szólt." Miért nem ment el az észak-rajna-vesztfáliai Paderbornban miséző János Pál, kérdez tovább Drewermann, legalább a közelben fekvő egykori koncentrációs táborba, ahol orosz hadifoglyok tízezrei pusztultak el, vagy az ugyancsak közeli toloncbörtönbe, ahol kiutasított politikai menedékkérőket őriznek emberhez méltatlan körülmények között? "Lehetetlen, hogy Jeruzsálembe érkezésekor Jézus elsőként Kajafással és Pilátussal találkozott volna" - jegyzi meg a teológus a pápa programjára utalva.

Kézenfekvő, hogy egy felekezetileg erősen megosztott és súlyos politikai múlttal rendelkező országban a katolikus egyház vezetője mindenekelőtt két kérdés előtt áll: hogyan viszonyul az ökuméniához és a diktatúra idején tanúsított egyházi magatartáshoz. II. János Pál nem híve a radikális lépéseknek - ennyit tudni lehetett róla. S ezért volt valószínűtlen, hogy - az evangélikus vezetőkkel folytatott megbeszéléseken, az ökumenikus istentiszteleten és szép szavakon túl - elszánja magát a gesztusra, amin egy hivatalos felekezetközi bizottság már évek óta tököl, s amit mind protestánsok, mind katolikusok követelnek: halálának 450. évfordulóján oldaná fel végre

szerencsétlen Luther Mártont

az egyházi átok alól.

A kommunizmus elleni harcban nincs mit a lengyel pápa szemére vetni - joggal haladt át a Brandenburgi Kapu alatt. S bizonyosan jelentett valamit a nemzetiszocializmus idején a rasszizmus ellen szót emelő, mártírhalált szenvedett katolikus lelkészek, Bernhard Lichtenberg és Karl Leisner boldoggá avatása is a berlini Olimpiai Stadionban. De miért húzódik ugyanez 1956 óta a münsteri kardinális, Clemens August von Galennel esetében? Talán csak nem azért, mert e két lelkész reprezentálja a Harmadik Birodalomban lelkiismeretére hallgató s ezért üldözött alsópapság nagyobbik részét, de a kardinális példája annál fájóbban mutatja a püspöki kar egészének 1943-ig tartó szégyenletes hallgatását? És nemcsak a zsidókról, mert - mondhatnánk, ha nagyon akarnánk - más felekezethez tartozókról, hanem éppúgy katolikusokról: a cigányokról, a testi és szellemi fogyatékosokról.

De nem is az, hogy

kéjesen csámcsogni

az apostoli nuncius Hitlert üdvözlő szavain 1933 októberében Münchenben ("Sokáig nem értettem Önt, de sokat fáradoztam ennek érdekében, és ma már értem."), hanem, hogy szembenézni a múlttal - ezt követelik sokan az egyházon kívül és belül. Például bocsánatot kérni az üldözöttektől. Például tisztázni, hogy is volt azzal a sok háborús bűnössel, akit egyházi közreműködés segített Dél-Amerikába? Például csinálni valamit az 1933-as konkordátummal állam és egyház között: a katolikus egyháznak egy nácikkal kötött egyezmény biztosított kiváltságokat Németországban. No hát ebből se lett semmi Berlinben.

A többi kifogás a pápával és egyházával szemben kevésbé tartozik csak Németországra; annyiban azonban igen, hogy ott eléggé élesen képviselik azokat: az elmúlt évtized a Vatikánnal szembeni elégedetlenség növekedésének jegyében telt. Tavaly ősszel másfél millió német katolikus csatlakozott egy alulról szervezett egyházi "népszavazáshoz", amely a papok házasodási tilalmának feloldását és nők pappá szentelését, általában pedig az egyház demokratizálódását követelte. S aztán ott van még a katolicizmus nemi nyomorának további pontja,

dugás és szülés

szigorú összekapcsolása: az összefüggés felismerésének primitív törzsek joggal örülhettek, de idővel elhalványul minden felfedezés izgalma. Még az igazán nem élvetegségéről ismert Kohl kancellár is odanyilatkozott, hogy a Vatikán átgondolhatná a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontját.

A kritika ereje és súlya egészében véve bátor vállalkozássá avatta II. János Pál németországi látogatását. Mert itt nem megtiszteltetéstől félájult analfabéta tömegek, hanem többé-kevésbé felvilágosult, a korral racionálisan és felelősséggel szembenézni igyekvő emberek fogadták. Olyan beállítottság tehát, amelyre a katolikus egyház és feje, túlnépesedés ide, AIDS oda, nem mindig hajlandó. Jobban meggondolva, a pápa csodára volt képes Németországban: még mindig százezrek gyűltek össze meghallgatni valakit, aki megtiltotta nekik, hogy jó legyen az ágyban, vagy ahol épp´ adja magát, csak úgy, önmagáért.

Sausic Berlin

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.