Interjú

„Aláásni a demokráciába vetett bizalmat”

Jessikka Aro, a finn közszolgálati média oknyomozó újságírója

Külpol

Az álhírekről és trollhordákról szóló cikkei megjelenésének másnapján a finn újságíró ellen nemcsak durva lejárató kampány és fenyegetéssorozat indult, de az orosz titkos­szolgálat is rászállt, még hazáját is kénytelen volt elhagyni egy időre. Aro felvette a kesztyűt: alapos könyvet írt az orosz információs hadviselésről Putyin trolljai címmel.

Magyar Narancs: Miért kezdett el az orosz dezinformációs műveletek után nyomozni?

Jessikka Aro: 2014-ben az ukrajnai orosz agresszióval kapcsolatban rengeteg álhír és összeesküvés-elmélet keringett a finn médiában, ezért úgy döntöttem, felderítem a forrásukat és leírom a terjedés útvonalát. Egyrészt folytatni szerettem volna a bátor orosz újságíró, Ljudmila Szavcsuk munkáját, aki már 2013-ban sikeresen beépült a szentpétervári trollgyárként elhíresült intézménybe, és leleplezte a nemzetközi közvélemény előtt a fizetett orosz trollokat. Én is felkerestem a Szavuskina utca 55. alatt lévő „Internetkutató Központot” (Internet Research Agency), ahol orosz politikai és üzleti érdekek szerint 0–24-ben hajtják végre az online dezinformációs műveleteket oroszul és angolul. Kollégáimmal telefonon érdeklődtünk a közösségimédia-operátori és szövegírói állásaikról. Megerősítették, hogy politikai természetű szövegekről lenne szó, több infót személyesen ígértek. Egyetlen érkező vagy távozó dolgozó sem nyilatkozott nekünk, de a biztonsági őr elszólta magát: amiatt tiltotta meg az épület fotózását, mert az „ki­emelten védett állami objektum”. Másrészt fel akartam mérni, mennyire hisznek az átlagosan tájékozott finnek a közvéleményt befolyásoló trolloknak, az orosz eredetű álhírek és konspirációk terjesztőinek; ehhez egy kisebb felmérést szerveztem. Úgy láttam, hogy az álhíreket elolvasó finnek nagy részének fogalma sincs arról, hogy léteznek fizetett állami propagandisták, és a közösségi fórumokat, vitákat álprofilokkal hivatásosan eltérítő trollok. Ha ez igaz, az szerintem nemcsak szabályozási, de nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet. Társadalmi vitát akartam indítani a jelenségről, ugyanis ha nem kezdünk el beszélni a gondosan megtervezett és a pszichológiai hadviselés eszközeit bevető orosz dezinformációs műveletekről és az ahhoz kapcsolódó online trolltevékenységről, még kiszolgáltatottabbá válunk. Azokban az években kezdett el szembesülni a világ az országok belügyeibe beavatkozó, politikusokat, diplomatákat, újságírókat célkeresztbe állító orosz közösségimédia-alapú információs háború merőben új jelenségével. Az ukrajnai háborús konfliktus és az Ukrajna fölött lelőtt utasszállító körüli orosz dezinformációs tevékenység, illetve a valódi információk után kutató újságírók ellen indított rágalomhadjáratok láttán a nyugati közvélemény nem nézhetett már félre.

MN: Finnországban az orosz dezinformáció belpolitikai kérdéseket is érintett?

JA: Ahogy felfejtettem a dezinformáció terjesztésének fonalait Finnországban, kiterjedt és összetett, orosz, finn és angol nyelvű hálózatra bukkantam. Rengeteg finn állampolgárhoz eljuthattak a téves infók. Többféle álhírt közöltek olyan oldalakon, amelyek a main­stream médiából elhallgatott híreket ígértek, ezeket aztán facebookos és twitteres álprofilok százai idézték. Azt az összeesküvés-elméletet terjesztették, hogy az Európai Unió és a NATO robbantotta ki az ukrán fegyveres konfliktust, és valójában nincsenek orosz katonák a területen. De számos történelemhamisító állítást is kolportáltak a finn–orosz kapcsolatokról is, és előszeretettel promotáltak kevéssé ismert szélsőjobboldali, politikailag besorolhatatlan, félőrült vagy komolyan vehetetlen politikai szereplőket. Közben mindent támadtak, ami demokratának vagy liberálisnak tűnt számukra. Az oroszok által terjesztett álhírek egy része nemzetközi közönséget céloz és külpolitikai konfliktusokról szól, egy másik részük specifikus, az adott ország viszonyaihoz passzol, de ez utóbbiak is ugyanazokra a panelekre épülnek. Tulajdonképpen minden demokratikus országban felfedezik az amerikai titkosszolgálatok által generált ruszofóbiát – az orosz dezinformációs kampányoknak nem az ötletesség és a változatosság a fő ismérvük. Vannak olyan valódi trollok is, akik arccal és névvel vállalják ugyanezeket a hazugságokat, ők orosz állami propagandisták, akikről ezt más nem tudja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.