Hiába végzett az élen az áprilisi első választási fordulóban Carlos Menem, már akkor kétséges volt, hogy vannak-e még népszerűségi tartalékai a győzelemhez. Ahogy közeledik a vasárnapi második forduló, a közvélemény-kutatások egyre határozottabban sejtetik, hogy Argentína következő, május 25-én már hivatalba is lépő elnöke Nestor Kirchner lesz.Pedig az ország vezető asztrológusai egyhangúlag Menemre tettek, ő maga pedig nem győzte hangoztatni kampánya során, hogy még sohasem veszített választáson. Csak hát a két egymást követő elnöki ciklusa enyhén szólva felemás emlékeket hagyott maga után. A másodikra eleve csak az alkotmány többé-kevésbé kierőszakolt módosításával nyílt lehetősége, és amikor 1999-ben meg kellett válnia tisztségétől, hamarosan vád alá helyezték bizonyos törvényellenes fegyverszállítások miatt, de gyanúba keveredett pénzmosási ügyletekkel kapcsolatban is. Másrészt pedig tíz elnöki éve alatt végül is ő hozta össze - igaz, a Nemzetközi Valutaalap asszisztenciája mellett - azt a gazdasági örökséget, amely az ország összeomlásához vezetett 2001-2002 fordulóján. Amikor hivatalba lépett, radikális gazdasági fordulatot vezényelt le, bőszen privatizált - amivel még ki is mozdította az országot a hatalmas állami szektor által alátámasztott mesterséges, torzult viszonyok közül, ahol a pénzmozgások a politikai érdekek és klientúraviszonyok mentén alakultak. A nemzeti valuta árfolyamát - egy az egyhez arányban - a dollárhoz kapcsolta a nevezetes valutatábla (currency board) segítségével, amely kizárta a bankjegynyomtatással történő pénzteremtést. Csakhogy a gazdaság reálfolyamatai is átalakultak, fokozódott a behozatal, a hazai termelés egyre csökkent, a lakosság megtakarításai külföldre áramoltak, belföldre viszont a dollárhitelek. Eközben nem lett fegyelmezettebb a központi költségvetés, és a bérek növekedése sem állt meg.
Rövidre fogva: 2001 vége felé bekövetkezett az összeomlás, a lakossági bankszámlák befagyasztása, véres tüntetések, fosztogatások, mígnem a hivatalban lévő elnök, Fernando de la Rúa bedobta a törülközőt. Kinevezett utóda, Adolfo Rodríguez Saá csak pár napig tartott ki hivatalában, aztán a mostani államfő, Eduardo Duhalde kapott megbízatást a törvényhozástól. Aztán Roberto Lavagna gazdasági miniszter közreműködésével sikerült megállítani a pénzromlást - a pezó árfolyamát természetesen már előtte leválasztották a dollárról -, és sikerült kikönyörögni a valutaalaptól is bizonyos engedményeket.
De a lakosságot mindez kevéssé érdekli. Annál inkább az a váratlan és elképesztő mértékű életszínvonal-romlás, amelyet pár rövid hónap alatt kellett átélnie Argentína szélesre duzzadt, tisztes jómódban élő középosztályának. Milliók szegényedtek el, jelenleg az argentinok több mint fele a létminimum határán és az alatt él, húsz százalék fölött van a munkanélküliség. Mindez totális politikai kiábránduláshoz vezetett. "Que se vayan todos!",
"Húzzanak el mindahányan!"
- ez volt a jelszó hónapokon át a politikai osztály egésze elleni tüntetéseken.
De nem húztak el. De la Rúa pártja, a perónista jobboldallal szemben álló radikálisok felmorzsolódtak ugyan a válságban, viszont a néhai populista vezér, Juan Perón Igazságosság Pártja tartja a frontot. Igaz ugyan, hogy a mostani elnökválasztás volt az első alkalom, amikor a juszticialisták nem tudtak megegyezni a jelöltjük személyét illetően. Így aztán mindjárt hárman indultak: Menem, Kirchner és Saá. Rajtuk kívül pedig tizenhat további jelölt volt az első fordulóban, akik közül a balról érkezett liberális Ricardo López Murphy iránt volt a legerősebb a nemzetközi bizalom. Nem szállt el a kampányában, mint például Saá (végül 5. helyezett), aki grandiózus közmunkákat, út- és csatornaépítéseket, a munkanélküliség teljes felszámolását, továbbá fűt és fát ígért - elegánsan megkerülve a százhúszmilliárd dolláros államadósság problémáját. Ott is volt a hármas befutóban, 16 százalékkal. ´t az Európában megszokott keresztényszocialistáknál keresztényként fundamentalistább, szocialistaként balosabb Elisa Carrió követte, aki a korrupció tematikáját helyezte kampánya középpontjába. (Mindketten a széthullott radikális táborból jöttek.)
A 72 éves Menem, aki korábbi népszerűségére, karizmája maradékaira és fiatal, chilei szépségkirálynőből lett feleségére épített, a régi időkre viszonylag reflektálatlanul emlékező legszegényebb rétegek, valamint a jómódúak körében népszerű. A csalódott, elkeseredett középosztály körében viszont
viszolygás és utálat
övezi. Kirchnernek az a legfőbb aduja, hogy az argentinok többsége hallani sem akar többé a volt államfőről. Az első fordulót követő napokban ráadásul sikerült elérnie, hogy fogadja a brazil és a chilei (mérsékelten baloldali) elnök is, amivel utólag alátámaszthatta kampányának azt az ígéretét, hogy a Menem-féle feltétlen Washington-hűséggel szemben inkább a regionális együttműködést erősítené. Emellett bizonyos perónista gyökerekre is utalt, amikor a társadalmi igazságosság fontosságát és a gazdaság állami felügyeletének erősítését emlegette - kérdés, hogy a háttérben figyelő IMF vezetőiben milyen benyomást keltve ezzel.
Miközben a bírálói azt emlegetik föl, hogy tartományi kormányzóként ugyanolyan erőszakosan építi és tartja fenn hatalmát, mint annak idején Menem országos szinten, megválasztása esetén sokkal nagyobb jelentősége lesz annak a ténynek, hogy a jelenlegi, kétségtelen sikereket felmutató kormányzat támogatását élvezi. A válság valamelyes rést nyitott a kilábalás felé: a pezó értékvesztése növelte a keresletet a hazai termékek iránt. Akik eddig külföldön nyaraltak, idén nyáron - tehát az elmúlt hónapokban - a hazai idegenforgalmi bevételeket növelték, és kiemelkedően jók voltak a mezőgazdasági terméseredmények is. Ráadásul fokozatosan feloldják a banki korlátozásokat, a középosztály újra hozzáférhet a megtakarításaihoz, és a gazdasági várakozások óvatos bizakodása önmagában is lendítőerő lehet. Talán Argentína következő elnökének csillaga felfelé fog ívelni.
- kovácsy -
