Az emberi jogoknak is vannak hibái – Samuel Moyn a Narancsnak

A Yale professzorával a populistákról és a kapitalizmusról is beszélgettünk.

A Yale Egyetem történelem és jogi tanszékeinek professzora legutóbbi könyvében az emberi jogi gondolkodás hiányosságairól írt. A csütörtökön megjelenő, friss Narancsban a pozitív és negatív jogok problémáiról, populistákról és a kapitalizmusról beszélgetünk vele. Ízelítő:

Magyar Narancs: Az emberi jogok tiszteletben tartása ellenére is nőnek az egyenlőtlenségek. Miért nem voltak komolyabb próbálkozások a probléma kezelésére?

Samuel Moyn: Az 1970-es években az emberi jogok főképp azokban a körökben váltak híressé, ahol úgy érezték, nincsen más lehetőség egy igazságosabb világ kiharcolására – ilyenek voltak például a kelet-európai disszidensek (akik között akkoriban még sok volt a marxista) vagy a latin-amerikai forradalmárok, akiknek hasonló elképzeléseik voltak az egyenlőségről. Ugyanakkor mindkét csoport olyan elnyomó államokkal nézett szembe, amelyek miatt érdemesnek tartották feladni a disztributív igazságosság gondolatát, és kizárólag az alapvető polgári szabadságokra koncentrálni. A kelet-európai másként gondolkodók a 70-es, 80-as években az írásaikban szinte mind úgy érvelnek, hogy a Szovjetunió vagy annak szövetségesei elleni sikeres fellépés feltétele az, hogy nem ígérnek teljes társadalmi igazságosságot, hanem csak kiállnak néhány alapvető erkölcsi értékért. Később, a kommunizmus összeomlását követő éveket a zűrzavar jellemezte – voltak olyanok, akik úgy vélték, hogy az adott korszak „washingtoni konszenzusával” (az elnevezés a nemzetközi intézmények azon reformjavaslatait takarja, amelyekkel az 1989 után demokratizálódó országokban meg kívántak ágyazni a szabad piacnak – a szerk.) minden a legjobb irányba megy. Mások úgy gondolták, hogy nincs alternatívája ennek a programnak, és emiatt egyre kevésbé koncentráltak az elosztási igazságtalanságra. A 2008-as pénzügyi válság utáni időszakban azonban egyre több fiatal már nem emberi jogokat követelt, hanem az úgynevezett egy százalék aránytalan privilégiumai ellen emelte fel a hangját.

MN: Az olyan emberi jogi szervezetek, mint például a Human Rights Watch vagy a Társaság a Szabadságjogokért, elsősorban a negatív jogok védelmére koncentrálnak. Fel tudnának ezek vállalni további jogokat, vagy új szervezeteket kellene létrehozni?

SM: Régóta kritizálják – valamelyest jogosan – az emberi jogi szervezeteket amiatt, hogy figyelmen kívül hagyják a pozitív jogokat. Bár egyes fejlődő országokban a jogvédő szervezetekben megjelennek a gazdasági és szociális jogok is, a fejlett országok szervezetei ettől ódzkodnak. Ezt meg is indokolták: azt mondják, egy civil szervezet nem tudja előírni a kormányoknak, hogy mit csináljon – ezzel szemben a negatív jogok, mint például a szólásszabadság védelme vagy a kínzás tilalma esetén az államot csak arra szólítják fel, hogy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől, azaz ne korlátozza az állampolgárokat. Úgy gondolom, hogy ez az érvelés már cáfolatot nyert: meghaladtuk a negatív és a szociális jogok közötti különbségtételt, ha tudomásul vesszük, hogy még a szólásszabadság joga is megköveteli az államtól annak biztosítását, hogy saját emberei vagy mások ne zavarják a szabad beszédet. (…)

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.