Az okostelefonok és a számítógépek mentesülnek Trump vámjai alól

  • narancs.hu
  • 2025. április 12.

Külpol

Az elektronikai eszközök esetében a kínai importra kivetett 125 százalékos vámot is feloldották.

Donald Trump amerikai elnök kormánya mentesítette az okostelefonokat és számítógépeket a vámok alól, amivel az eszközök esetében a kínai importra kivetett 125 százalékos vámot is feloldották – írja a BBC.

Az amerikai vám- és határőrség péntek esti közleménye szerint az árukat kivonják a Trump által a legtöbb országra kivetett 10 százalékos globális vám és a jóval nagyobb kínai teher alól is. A döntés azután született, hogy az amerikai techcégek aggodalmukat fejezték ki, mert az eszközök jelentős része Kínában készül, így az áruk a vámok miatt az egekbe szökött volna.

A Telex összefoglalója szerint a mostani mentesség kiterjed más elektronikus eszközökre is, így az alkatrészekre és például a napelemekre, memóriakártyákra is. Egyes becslések szerint az iPhone és más elektronikai termékek ára az Egyesült Államokban háromszorosára emelkedett volna, ha a vámok költségeit a fogyasztókra hárítják.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Donlad Turmp április 2-án jelentette be a világ minden országára kiterjedő vámokat. Néhány napja aztán az elnök közölte, hogy 90 napra felfüggeszti az Egyesült Államok által kivetett vámokat azon országok esetében, amelyek nem vezettek be ellenvámokat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.