A Bush-kormányzattal hírbe hozott Enron Corporation csődjéről kelet-európai embernek nem is juthat más az eszébe, mint lábon megvett minisztériumi hivatalnokok, dagadó pártkasszák, monopóliumbarát szabályozók, korrupt pénzügyi hatóságok és politikai megrendelésre dolgozó ügyészségek. De a látszat most is megtévesztő: hisz az Enront nem "konszolidálta" senki, megmentése nem emésztett fel ennyi meg annyi adódollárt, és vezetői nem fogják megúszni a felelősségre vonást. A kapitalizmus működik.Az Enron a multinacionális nagyvállalatok új generációjának zászlóshajója volt. Az 1986-ban a Houston Natural Gas és az InterNorth összeolvadásával létrejött megacég gázvezeték-üzemeltető társaságként kezdte. Egy évtized alatt a világ legnagyobb energiakereskedőjévé nőtte ki magát, az Egyesült Államokban és Európában egyaránt 25-25 százalék körüli piaci részesedést tudhatott a magáénak. Az évezred végére az Egyesült Államok 7. legnagyobb vállalata lett: 2000-ben már 100 milliárd dollár forgalmat bonyolított le. Eredeti tevékenységén, a csővezetékes gázszállításon és az energia-kiskereskedelmen kívül érdekeltségei vannak az energiatermelésben és az energia-nagykereskedelemben is. De az Enron tartja fenn a világ legnagyobb forgalmú elektronikus kereskedelmi portálját, és kiterjedt széles sávú távközlési hálózatot is üzemeltet. És ha a "régi" és az "új" gazdaság precízen kimért kevercse önmagában kevés lett volna a sikerhez, az Enron az online energiakereskedelem kiépítésén túl élen járt abban is, hogyan tegye piacképes áruvá azt, ami mindeddig nem számított annak. Így válhattak például kereskedés tárgyává az Enron munkálkodása nyomán a légszennyezési kvóták. Az Enron-imázs szerves része lett a határtalan innováció; a vállalat külföldi beruházásai körül azonban már egy ideje ellentmondásos kép alakult ki. Az Amnesty International és más emberi jogi szervezetek amiatt bírálták, mert az indiai Dabhol erőmű építésekor - ennek az Enron kezdetben 80 százalékos részvényese volt - a tiltakozások elfojtásában a rendőrséggel játszott össze. Bolíviában egy olajvezeték hibája miatti környezetszennyezést varrtak a vállalat nyakába. A Desaguadero folyóba került mintegy 10 000 hordó olaj nyomán a helyi lakosságot sújtó problémákkal kapcsolatban az általuk elvártnál kisebb megértést tanúsított - rótták fel az Enronnak.
A baj azonban nem ebből az irányból érkezett.
Új seprő
Hogy egészen pontosan honnan, azazhogy az Enron hogyan halmozott fel milliárd dolláros nagyságrendű veszteséget az elmúlt öt évben, és hogy ez esetleg a dotkom-biznisz összeomlásával állna-e öszszefüggésben, ma még nem tudjuk. De az Enron 1 dollár névértékű részvényeivel - amikhez az alapítókon kívül persze bajosan juthatott volna hozzá ennyiért bárki - még 2000 augusztusában is 90 dollár feletti árfolyamon kereskedtek a New York-i tőzsdén. A cég szárnyalt - vagy legalábbis úgy tűnt.
Egy nyilvánosan működő társaság esetében a befektetőknek korlátozottak az eszközeik, hogy betekintsenek a társaság ügyeibe, kénytelenek a társaság által közzétett pénzügyi beszámolókra és jelentésekre hagyatkozni. Az Enron Corporation egyik alelnöke tavaly augusztusban látta elérkezettnek az időt arra, hogy felhívja a vezérigazgatói tisztségbe egy nappal korábban kinevezett Kenneth Lay figyelmét a társaságnál folyó könyvelési szabálytalanságokra. Lay ezt a tisztséget a pénzügyi zseniként számon tartott Jeffrey Skillingtől vette át; Skilling a lemondását nyilvánosan azzal indokolta, hogy több időt szeretne családjával tölteni. Watkins alelnök asszony viszont aligha mondott újat újdonsült főnökének, hiszen Lay a kezdetektől vegyes vezetői posztokat töltött be az Enronnál. Az Enron az általánosan elfogadott könyvelési alapelvekkel össze nem egyeztethető gyakorlatot folytatott: a menedzsment a vállalatcsoporton belüli veszteségeket olyan, névleg független leánycégek hálózatában rejtette el, amelyekben az Enron-vezetők maguk is tulajdonosok voltak. A független leánycégek veszteségei nyereségként jelentek meg az anyavállalatnál, az utóbbi pénzügyi mutatói így vonzóak maradtak a befektetők és a hitelezők számára. Watkins azt is javasolta, hogy az Enronnál alkalmazott könyvelési gyakorlatot külső szakértő vizsgálja meg.
Lay talán azt gondolhatta, hogy az ügyet sikerülhet házon belül tartani. A vizsgálattal a cég saját ügyvédi irodáját, a Wilson & Elkinst bízta meg. Az ügyvédek nem is okoztak csalódást a megbízójuknak, a vizsgálat mindent rendben talált. Az alelnök asszony viszont maradéktalanul meg akart felelni a c. y. a. (cover your ass, a. m. "védd a segged") alapelvének, hiszen néhány nappal később az Enron könyvvizsgálatát végző Arthur Andersen egyik partnerének figyelmét is felhívta a vakmerő könyvelési praktikákra (az Arthur Andersen szerepéről lásd keretes cikkünket).
A fordulópont október 16-án következett. Az Enron ekkor 618 millió dolláros harmadik negyedévi veszteségről számolt be a nyilvánosság előtt. A hír nemcsak a befektetőket dúlta fel, de a korábban teljesen gyanútlan Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) figyelmét is felkeltette, amely egy héttel később vizsgálatot kezdett a cégnél. November 8-án következett a második csapás: egy újabb jelentés szerint az előző öt évben 586 millió dollárral kevesebb veszteséget vallott be a társaság. E tény napvilágra kerülése előtt Lay vezérigazgató O´Neil pénzügyminiszterrel és Greenspan-nel, a jegybankelnökkel is megosztotta aggodalmát cége jövőjét illetően, a kereskedelmi tárcát vezető Donald Evanstől pedig azt kérte: járjon közben, hogy az adósságminősítő Moody´s Investors Service ne sorolja alacsonyabb osztályba az Enront. És hogy az Enron vezetése már egy válságforgatókönyv részeként tartotta-e fiókjában a szintén houstoni Dynegy energiavállalattal történő egyesülés terveit, egyelőre nem tudjuk. Tény azonban, hogy a novemberre tervezett egyesülés nem járt sikerrel, az Enronnál jóval kisebb konkurens visszalépett. Erre a hírre az Enron részvényeinek árfolyama 1 dollár alá esett. A csődöt - a gazdaságtörténet eddigi legnagyobb eszközértékű vállalati csődjét -végül december 2-án, vasárnap jelentették be.
Padló
A SEC-vizsgálat ellenére az Enron talán még ott folytathatta volna, ahol tavaly nyáron abbahagyta. De a pénzügyi beszámolók könyvvizsgálói segítséggel végrehajtott kozmetikázásának és valós pénzügyi helyzetének nyilvánosságra kerülése padlóra küldte a vállalatot. Elapadtak a működéshez életfontosságú hitelek, január közepén pedig megkezdődött az Enron-részvények kivezetése a New York-i tőzsdéről. A legfontosabb Enron-hitelezők árfolyama viszont nem csökkent számottevően, és ez megnyugtatta azokat, akik továbbgyűrűző csődhullámtól tartottak. A növekedés közeli eljövetelében reménykedő amerikai gazdaság fellélegezhetett.
Sőt. Még csak az sem szükségszerű, hogy a csődeljárás a társaság felszámolásával végződjék: a lehetőség adott, hogy az Enron - működését áramvonalasítva - folytassa korábbi tevékenységének egy részét. Megmaradt vagyontömege így is óriási. Január 14-én a UBS Warburg már ki is ragadott egy nagyobb darabot magának: megvásárolta az Enron energiakereskedelmi üzletágát. A szerencsés vevőnek fizetnie sem kell, és egyetlen cent adósságot sem vállalt át az eladótól: ellentételezésül a majdani nyereség egyharmadát kell átengednie az Enronnak és hitelezőinek.
A csődeljárás arra is lehetőséget biztosítana, hogy a korábbi menedzsment irányítsa tovább az Enront. A krach bejelentésekor hivatalban lévő vállalatvezetés azonban nem rendelkezik a társaság megújításához szükséges erkölcsi tőkével. Lay lemondott, most - átmenetileg - Stephen Cooper csődspecialista irányítja a céget. Az Enron igazgatóságának egykori alelnöke öngyilkosságot követett el. Pedig a nagy lenyúlások és stiklik - legalábbis azok, amikre eddig fény derült - a menedzsment háza táján történtek. A menedzsment ugyanis busás haszonnal értékesítette az egykor névértéken, opcióval szerzett Enron-részvényeket: csak Lay 205 millió dollárt kaszált evvel. Mindeközben még tavaly ősszel is azzal biztatták a dolgozókat, hogy az opciók alapján megszerzett vállalati részesedéseik hosszú távon is biztos befektetést jelentenek. ´k pedig minden befektetői óvatosságot nélkülözve helyeztek el nyugdíj-előtakarékossági számláikon Enron-részvényeket, amelyek egyik pillanatról a másikra értéktelenné váltak. Szép számmal vannak olyanok is, akik nemcsak biztosnak tűnő jövőjüket, de a megélhetésüket is elvesztették. A csődbejelentés napján 4000 alkalmazottjától vált meg a több mint 21 000 főt foglalkoztató vállalatcsoport, míg a csődbejelentést közvetlenül megelőző időszakban 500 alkalmazottját összesen 55 millió dollárnyi bónusszal jutalmazta, amiből tizenegy fő ötszázezer és ötmillió dollár közötti összeghez jutott.
Régi szemét
Az Enron az általános vélekedés szerint sok mindent bevetett annak érdekében, hogy a szabályozási környezet összhangba kerüljön üzleti elképzeléseivel. A Texas állambeli Houstonban székelő vállalatóriás vezetőit köztudottan bensőséges szálak fűzték a republikánus párthoz. Lay éveken át Texas állam energiabizottságának volt a tagja, épp akkor, amikor W. Bush az állam kormányzójaként szolgált, és személyesen is támogatta az elnök beiktatási ceremóniáját.
Arról viszont, hogy e szívességeket mivel tételezte volna ellen az elnök és/vagy környezete, nem sokat tudni. A Bush-féle új energiapolitika kedvezni látszik az Enronnak, amennyiben a hagyományos energiahordozókra épít: ennél sokkal konkrétabbat még senkinek nem sikerült megállapítania. Avval, hogy környezetvédelmi kérdésekben az elvárhatónál engedékenyebb lett volna a társasággal a Bush-adminisztráció, csak a kormányzat és az Enron vitatkozik. Egyelőre azt sem tudja senki, hogy az Enron mennyit keresett a kaliforniai energiakrízis után nekilendült energiaárakon, és hogy ez több-e annál, mint amit a Bush-kormányzattal kialakított bennfentes kapcsolata nélkül keresni tudott volna. Mindeközben az Enron számos szövetségi és tagállami szintű szabályozási kérdésben a dereguláció varázsszavával kápráztatta el a kormányzatot.
A vita minderről immár nem- csak közgazdasági, de közjogi érvek mentén zajlik. Mekkora autonómiát élvez az elnök és a központi kormányzat? A Fehér Ház úgy véli, nem tartozik a nyilvánosságra, kikre miért és miben hallgatott az elnök, kiket hova kinek az ajánlására nevezett ki energiapolitikája megvalósításakor. De Dick Cheney alelnök már magyarázkodni kényszerült arról, hogy kivel és hányszor találkozott az Enron vezetői közül, és Bush elnök csak azért nem tette ezt meg, mert kitart amellett, hogy ő egyáltalán nem tartozik beszámolni senkinek.
Az Enron és a kormányzat összefonódását eddig a számvevőszéki funkciót betöltő Általános Számviteli Hivatal vizsgálta. Február 1-jétől azonban az Enron-ügy legszélesebb összefüggéseit vizsgáló büntetőeljárás kiterjed a Fehér Házra is; az ügyészség 1999-től az Enronra vonatkozó összes iratot bekérte. Mostantól a legfelsőbb politikai elit sem térhet ki a kérdések elől. De a politika és az Enron összefonódásánál is nyugtalanítóbb jelenségre hívta fel a figyelmet az SEC egykori vezetője, Arthur Levitt egy szenátusi meghallgatás során, amikor arra utalt, hogy az a pénzügyi alkímia, amely az Enront a Wall Street kedvencének helyzetéből a katasztrófába sodorta, számos egyéb társaságban jelen van.
Mester Ákos
(A szerző a Squire Sander and Dempsey jogásza San Franciscóban)
Auditórium
Az Arthur Andersennél nyilván kivételként értékelték az Enront azon könyvvizsgálói és ügyvédi aranyszabály alól, miszerint az ügyfél érdekében megteendő "minden" nem sodorhatja bajba magát a szolgáltatást nyújtó céget. A csődbejelentés után a könyvvizsgáló első embere az időközben létrehozott kongresszusi vizsgálóbizottságok egyike előtt elismerte, hogy az Enron értékpapírjogi előírásokat sértett meg. Arra azonban, hogy az Arthur Andersennél szeptembertől lázas iratmegsemmisítés folyt, csak aztán derült fény, hogy január 9-én nyomozás indult az Enronnál. A dokumentumok eltüntetésének tavaly november 9-én szakadt vége, amikor az Enron könyvvizsgálatáért felelős partner, David Duncan asszisztense e-mailen, körlevélben kérte meg erre munkatársait. Az Enron bukásának történetében már másodszor fordult elő, hogy egy második vonalban tevékenykedő alkalmazott emel szót bizonyos visszásságok miatt. Duncant elbocsátották, és több más alkalmazott ellen is fegyelmi eljárás indult: ám ez kevésnek tűnik az Enron-hitelezők haragjának lecsillapítására. Az Arthur Andersen partnereinek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy az őket fenyegető per kivédésére vonzó egyezségi ajánlattal tudjanak előállni. Még az is előfordulhat, hogy az Arthur Andersen pénzforrásai kevésnek bizonyulnak, és a nemzetközi könyvvizsgálói piac tovább szűkül. Azt is csak találgatni lehet, hogy az Arthur Andersent mi vitte kísértésbe. Az Enronnak csak 2000-ben kiszámlázott 52 millió dollár kétségkívül erős ajzószer; és a tanácsadói üzletben is érdekelt Arthur Andersen stratégiai szövetségest is láthatott a tanácsadói üzletbe való bekapcsolódást ambicionáló Enronban. Az Enron január 17-én azonban bejelentette, hogy az Arthur Andersen immár nem az Enron könyvvizsgálója.
