Két hónappal az ETA két halálos áldozatot követelő merénylete után tapintható a politikai feszültség Spanyolországban. Február elején közel 200 000 felvonuló tiltakozott Madrid utcáin a terroristákkal folytatott tárgyalások ellen. Közülük sokan lemondásra buzdították és a legváltozatosabb szitkokkal illették a szocialista kormányfőt, José Rodriguez Zapaterót. Pedig a programot szervező, a terrorizmus áldozatait tömörítő egyes szervezetek felhívásaiban óva intettek a sértegetéstől, illetve a "fasiszta és totalitárius" jelszavaktól. Ám a 25 ezer nemzeti színű lufi felengedésével induló és a spanyol himnusszal záruló tüntetés legfőbb céltáblája a transzparensek tanúsága szerint nem csupán a baszk szeparatista szervezet volt.
A megmozduláson részt vett a legnagyobb ellenzéki párt, a Partido Popular (PP) teljes vezérkara, köztük José María Aznar, az 1998-tól két cikluson át kormányzó exminiszterelnök - maga is egy merénylet szerencsés túlélője. Aznar a 2004-es választások előtt önként vonult vissza a párt éléről, feltehetően a nemzetközi karrier reményében. Öt évvel azelőtt, 1999-ben még maga is hajlandó volt szóba állni azokkal, akiket akkortájt nem terrorista bandának, hanem Baszk Nemzeti Felszabadító Mozgalomnak nevezett. Ám a 14 hónapos fegyverszünet után, 2000 januárjában az ETA visszatért a gyilkos merényletekhez - márciusban pedig Aznar abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon. Miután sikeres jobboldali gyűjtőpárttá kovácsolta és először vitte győzelemre az egykor Franco miniszterei által alapított formáció utódját, második mandátuma vezérfonalául a kisebbségi nacionalizmusok elleni ádáz harcot választotta. A részben a spanyol szocialista párt (PSOE) támogatásával folytatott politika leglátványosabb eredménye az ETA politikai szárnyának tartott Batasuna, a fegyverszünet idején a második legerősebb baszk politikai párt betiltása lett. A demokratikus játékszabályokat tiszteletben tartó, de az önrendelkezés joga mellett kiálló erők, így a jobboldali baszk Partido Nacional Vasco (PNV) vagy a baloldali katalán Esquerra Republicana (ER) vezetőinek diabolizálása szinte hidegháborús helyzetet teremtett. A terrorizmussal összemosott nacionalizmus elleni hadjárat azonban a fenti pártok kiemelkedő sikeréhez vezetett a helyközi és tartományi választásokon. És olykor már bajosan uralható lincshangulathoz.
Külön
2004. március 13-án, két nappal a madridi metrómerényletek után a baszk tartományokkal szomszédos, mellesleg a nacionalista mitológia szerint a baszk nép bölcsőjének tartott Navarra tartomány fővárosában, Pamplonában egy nő "NO ETA" feliratokat ragasztgat az utcán. Szomszédja, a földszinti vegyesbolt tulajdonosa nem hajlandó kirakni vitrinjébe a papírt. Szó szót követ, a nő elrohan, majd néhány percen belül megjelenik férje és fia. Az előbbi rendőrségi szolgálati fegyverével agyonlövi a boltost, az utóbbi néhány késszúrással segédkezik. A tragédia feltehetően nem független a politikai közhangulattól.
A másnap meglepetésszerű vereséget szenvedő Partido Popular azóta is változatlan stratégiát követ: nulla önkritika mellett totális ellenállás a kormány legtöbb javaslatával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy a másik oldalról sem könnyítik meg a dolgát. Zapatero ugyanis csapást váltott, és nemcsak egyenrangú, tárgyalóképes félnek tekinti az összes parlamenti pártot, de a legális baszk és katalán nacionalista erőket is fontos, olykor nélkülözhetetlen szövetségeseivé lépteti elő. Miközben a PP jelenlegi vezetője, az Aznar által választott utód, Mariano Rajoy szerint minden alapvető politikának, így a terrorizmus elleninek is a "két legnagyobb párt paktumára kell épülnie, ugyanis az általuk felvállalható minimum Spanyolország alapja. Így van ez az átalakulás óta, és így is kell maradnia."
Terroristákkal pedig nem tárgyalunk. A nemes célkitűzés csak akkor válik problematikussá, ha arról kell dönteni, kit is tekintünk terroristának. Nem mindegy például, hogy azokat a tizenéveseket, akik az ún. kale boroka, az "utcai harcok" résztvevőiként kerülnek a bíróságok elé, vandalizmusért vagy terrorista mozgalomban való részvételért ítélik el. Nem mindegy, hogy a lehendakari, a baszk önkormányzat elnöke, Juan José Ibarretxe börtönbe kerül-e amiatt, hogy a fegyverszünet ideje alatt nyilvánosan találkozott a Batasuna vezetőivel. Legalábbis így gondolta az a több ezer felvonuló, aki pár héttel ezelőtt Bilbaóban a bírói idézés ellen tüntetett. Nem mindegy, milyen elvek szerint értelmezik a törvényeket a bírói hatalmi ág képviselői, s milyen társadalmi érdekeket védelmeznek az ítélethozatalkor.
Ma Spanyolországban egyre több közszereplő meri nyilvánosan hangoztatni a fegyveres konfliktusokban közvetítők régóta hangoztatott tapasztalatát: azt tudniillik, hogy az erőszak felszámolása lehetetlen a politikai problémák orvoslása nélkül. És csak a minden szereplő bevonásával létrejött párbeszéd mutathat kiutat, ha a fegyveres csoport társadalmi támogatottsága meghaladja az ötszázalékos küszöböt.
Együtt
A Batasuna és a politikai-szociális aurájaként működő hálózat, az ún. patrióta (abertxale) baloldal nyolc éve, az akkori fegyverszünet idején rendezett helyközi választásokon a választók majd húsz százalékát mozgósította, egyes településeken abszolút többséget szerzett. 2002-es betiltása után a párt vezetőit ma nem sok választja el a börtöntől, de ez nem akadályozta meg egy utódpárt felállítását, amely a legutóbbi tartományi megmérettetésen tizenkét százalék körül teljesített. Az utóbbi másfél évben, mióta rég nem látott optimizmus tapasztalható Baszkföldön, a mozgalom egykor megcsömörlött vezetői és aktivistái is visszatértek, hogy az ETA tavaly tavasszal bejelentett "permanens tűzszünete" által is megerősítve segédkezzenek a békefolyamatban.
Akárcsak a két korábbi kísérlet során, amikor 1989-ben a szocialista Felipe González, majd tíz évvel később Aznar kormánya veselkedett neki a probléma megoldásának, a dialógus két fő tengelye változatlan. Az ETA-val folytatott tárgyalások célja a bebörtönzött és illegalitásban élő aktivisták helyzetének normalizálása és a fegyveres erőszak teljes és végleges felszámolása. A probléma politikai hátterének rendezése pedig egy minden fél, tehát a Batasuna bevonásával is létrejövő, többpárti kerekasztal hosszabb távú feladata lenne.
Zapatero tavaly júniusban hivatalos bejelentést tett arról, hogy kész a tárgyalások megkezdésére; a folyamat végállomásaként a baszk polgárok által szabadon és demokratikus keretek között hozott döntésekre utalt. Ez végső soron egybecseng a baszk nacionalista erők legfőbb történelmi követelésével, az önrendelkezés elvével. Az ETA a fegyverszünetet megelőző kapcsolatfelvétel során elfogadta a munkamegosztást, s a Batasuna késznek látszott a visszatérésre a legális keretek közé. Ám tavaly júliusban, úgy tűnik, fordult a kocka. Az ETA nevében fellépők sürgetni kezdték a kerekasztal felállítását, majd nyilatkozatot tettek közzé a "folyamat" veszélyeztetettségéről. Ennek nyomán újra nekilendült a kale boroka, a többnyire fiatalok által űzött kisebb utcai atrocitások gyakorlata. Kisvártatva nyilvánvalóvá vált, hogy az ETA nemcsak nem hajlandó átruházni a politikai képviselet szerepét, de az esetleges merényleteket is érvként használná az egyeztetés folyamán. (Akárcsak a gyakran mintának tekintett IRA, amely 1996 februárjában, tizenhét hónapos fegyvernyugvás után két halálos áldozatot okozó londoni merénylettel jelezte, hogy vannak érvei a béketárgyalások csöndes befagyasztása ellen.) Erre utal az is, hogy az ETA szokásával ellentétben nem jelentette be a tűzszünet felfüggesztését a decemberi merénylet előtt, sőt utóbb éppenséggel azt jelezte, hogy a fegyvernyugvás továbbra is "érvényben van". Megmozdult a politikai szárny helyett ismét az ETA bábjának látszó Batasuna is. Miután az erőszakot egyre nagyobb mértékben elutasító társadalmi bázisát újabb csapás érte, a szóvivő Arnaldo Otegi két hete újabb javaslattal állt elő. Ebben az ideális cél az összes baszk terület összevonása, tehát a ma három adminisztratív egységből álló autonómia egyesítése a szomszédos Navarrával és a három franciaországi tartománynyal árnyalatnyival közelebb került egy lehetséges politikai forgatókönyvhöz. A kormány részéről elismerik a fejlődést, de újfent felhívják a figyelmet arra, hogy a Batasuna nem lehet tárgyalási partner, ha nem határolódik el az erőszaktól.
Különben
Aligha vitatható, hogy a parlament felhatalmazásával bíró Zapatero több hibát is elkövetett a békefolyamat során. De nehezen védhető a PP pozíciója is. Bár elutasítja, hogy a békének úgymond politikai ára legyen, nyíltan és fű alatt is a kormány ellen mozgósít, a legkevésbé szalonképes ötletektől és a társadalom megosztásától sem riadva vissza. Miközben a korábbi tárgyalási kísérletek alkalmával a mindenkori ellenzék feltétel nélkül támogatta az aktuális kormányt, Rajoy ultimátumokat ajánl. Január közepén tartott parlamenti kirohanása, az alig leplezett "na, ugye megmondtam?" lendületével már-már Zapatero személyes felelősségét vitatta a decemberi merényletben.
Ma még nem tudható, hogy a madridi repülőtér 4-es termináljának decemberi felrobbantása és a két ecuadori fiatalember halála a 2006-ban kezdődött tárgyalások végét jelenti-e, vagy pusztán a továbbgördülő, sőt visszafordíthatatlan békefolyamat fájdalmas epizódjaként emlékezünk-e majd rá. A majd két évtizedig tartó írországi békefolyamat ritmusa türelemre int, de a reménynek is esélyt ad. Az 1959. július 31-én alakult Euskadi Ta Askatasuna talán mégsem éri meg az ötvenedik születésnapját.
