Partvissal és lapáttal lép be a kommandós a horgosi könyvtár olvasótermébe. Kitakarította a szobájukat, hozza vissza a szerszámokat a könyvtárosnőnek, köszöni szépen. Hetvenen vannak elszállásolva a művelődési ház emeletén. Ez a zsandarmerija egysége. A szerb szót a horgosiak csendőrségnek fordítják magyarra, de a felszerelés alapján ez inkább készenléti rendőrség. A parkolóban a terepjáróik mellett páncélozott harcjármű áll – húsz méterre az emlékműtől, amelynek felirata az ’56-os magyar forradalomra, a leverés után idemenekült emberekre, az őket fogadó horgosi polgárokra emlékezik.
Az ötezer lakosú szerbiai, észak-bácskai település 18 kilométerre található Szegedtől, a trianoni határhúzás előtt sok szállal kötődött hozzá. Amikor édesanyja Szegeden tanított, Bartók Béla egy barátjával Horgoson járt, és ott készített először hangfelvételt énekelt népdalokról, 1906-ban. A híres szegedi Kárász utcát a horgosi Kárász família ottani házáról nevezték el. A szegedi városkép fontos szecessziós épületét, a Reök-palotát építtető Reök Iván ugyancsak horgosi birtokos volt. A most Magyarországhoz tartozó Öttömös lakóit az első világháború végéig a horgosi jegyző anyakönyvezte. A hatvanas–hetvenes években a szegediek Horgosra vagy Szabadkára jártak át farmert, rizses csokit és Cezar meg Napoleon konyakot venni. Hétvégén a magyar oldalon is szokás volt hallgatni a vajdasági rádió magyar nyelvű kívánságműsorát. Amikor kitört a jugoszláviai polgárháború, a behívó elől sok fiatal férfi csak Szegedig menekült, hogy mihelyst alkalom adódik, haza tudjon látogatni. Horgosról manapság naponta járnak át iskolába, dolgozni Szegedre. Horgos és Röszke között egy közúti és egy autópálya-határátkelőhely is működik, évente egymillió ember halad itt át legálisan.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
