Bemenni, de hová? - Kormányalakítási lehetőségek Szlovákiában

  • B. Füleki Franciska
  • 2006. június 29.

Külpol

Másfél hete lezajlottak Szlovákiában a választások. Előzetes várakozásainkhoz képest (Három kakas egy szemétdombon, Magyar Narancs, 2006. június 15.) csak az alacsony részvételi arány és Dzurinda pártjának a vártnál jobb eredménye okozott meglepetést.

Másfél hete lezajlottak Szlovákiában a választások. Előzetes várakozásainkhoz képest (Három kakas egy szemétdombon, Magyar Narancs, 2006. június 15.) csak az alacsony részvételi arány és Dzurinda pártjának a vártnál jobb eredménye okozott meglepetést.

*

Amit Szigeti László hasábjainkon jövendölt, a múlt hétfőn be is következett: az államelnök a legjobban szereplő, 50 mandátumot szerző párt (Smer) vezetőjének, Robert Ficónak adott kormányalakítási megbízást, aki serényen hozzá is látott a koalíciós tárgyalásokhoz. Egy hét alatt túljutottunk az első fordulón, de biztosan még csak annyit tudunk, hogy nincs könnyű helyzetben Szlovákia legnépszerűbb politikusa - emiatt persze fájjon az ő feje. Innen nézve kétségkívül az számít a legfontosabbnak, milyen lehetőségei nyílnak a története legjobb eredményét elérő magyar pártnak, az MKP-nek, illetve folytatódhatnak-e az országban eddig tapasztalható reformfolyamatok.

A választási számadatok tükrében az utóbbi kérdésre könnyebb a válasz. Szlovákia a reformok lassítására, felülvizsgálatára szavazott, de semmiképpen sem a leállításukra. Hogy mindez a pillanatnyi győztes Robert Fico vagy az eddig kormányzó Mikulás Dzurinda vezetésével fog végbemenni, az az eredmények hallatán még lehetett kérdéses - s az utóbbi lehetőséget teljesen elvetni most is felelőtlenség lenne -, de Fico elszántságából arra lehet következtetni, hogy nem fogja kiengedni a kezéből a megszerzett lehetőséget. Kormányozni akar - s voltaképpen másodlagos is neki, hogy kivel. Nyilvánvaló, hogy a magyarok 20 megszerzett képviselői helyükkel stabilan koalícióképes erőnek mondhatják magukat. És ki tagadná, hogy dolgukat legeredményesebben a kormányban végezhetik, lévén az MKP mégiscsak egy etnikai párt, küldetését éppoly eredményesen teljesítheti be egy esetleges baloldali formációban, mint az eddigi jobboldaliban (maradéktalanul persze ott sem tudta, s eztán sem várható, de az eszközei itt is, ott is ugyanazok).

Robert Fico tárgyalásainak első sorozatát az ugyancsak 20 helyet szerző, szélsőségesen nacionalista (ne szórakozzunk már: náci) SNS vezetőjével, Jan Slotával és a ti-zenöt széket besöprő Meciarral (HZDS) kezdte. De mit mondhatott nekik? Vélelmeink szerint csak és csakis azt, hogy "szorács, kamerádok, szép álom volt, de szó sem lehet róla". Ehhez elég lehetett meghallani Európa hangját, nem is csupán a sajtóból, hisz az Európai Szociáldemokrata Párt (amelynek a Smer is tagja) sem tétovázott közölni preferenciáit. Jelesül, hogy "csak semmi Slota", Vlado meg már amúgy is vagy tíz éve embargós. Mindazonáltal Fico azt állítja, hogy a külföldi vélemények számítanak legutolsósorban, hisz szeme előtt a választói akarat és programjának megvalósíthatósága lebeg, és különben sem szóltak még neki a külföldiek egy szót sem (cöcö). Ezzel együtt, ha tényleg olyan nagyon akar kormányozni, aligha marad más lehetősége, mint a volt kormánykoalíció pártjaival folytatni a tárgyalásait.

Már ha azok komolyabban is szóba állnak vele, végtére hárman 65 mandátumot szereztek, ami a kormányzáshoz ugyan karcsú, ám mégis jóval több, mint amit a Smer szerzett - miért ne tárgyalhatnának ők Meciarral? De miről?

Noha Vlado

az utóbbi időben tett néhány megengedő nyilatkozatot a kormányprogrammal kapcsolatban, mégis inkább csak egyvalamiről lehet szó köztük: Vladimír Meciar viszszavonulásáról. Vele kormányozni ugyanis az elmúlt nyolc év szimbolikus szembeköpése lenne (politikailag aligha engedhetik meg ezt maguknak). Viszont Meciar egyrészt személyében sem kimondottan az a visszavonulós fajta, másrészt retirálása nem csupán a karrierje, de pártja végét is jelentené, hisz szavazói a koalíció ellenében voksoltak rá.

Mit tehetnek akkor szegény magyarok? Tárgyalniuk kell, nota bene: Ficóval, adott esetben még egyszer és még egyszer. Ez annál is egyszerűbb, mert megkerülhetetlen. A győztest kell megpróbálni előszőr épeszű kompromisszumra bírni (nyilván a korábbi koalíciós partnerek egyikével, ami - ugyancsak vélhetően - a kisebbik kereszténydemokrata formáció, a KDH lenne). Végtére a reformok szociáldemokrata kiigazítása akár még jól is elsülhet. A választás óta eltelt másfél hétben a magyar párt kétségkívül ki is fejezte ez irányú nyitottságát.

A szigorúan vett koalíciós tárgyalások mellett persze az ilyenkor szokásos egyéb frontokon is nagy erőkkel folynak a helyezkedési harcok, legfőként a sajtóban. S ha Fico utóbbi napokban tett megszólalásait vesszük figyelembe, miszerint neki ugyan egymindegy az SNS vagy az MKP, hát sok okunk nincsen a lelkesedésre. Ugyanakkor - miután türelmesen kivárta a lap-zártánkat - kedden valószínűleg az MKP-vel és a KDH-val folytatja koalíciós beszélgetéseit. Szlovákiai elemzők és bizonyos érintett politikusok szerint efféle koalícióra a magyarokban nagyobb a késztetés, mint a kereszténydemokratákban, akik közül sokan választanák inkább a biztonságos ellenzéki pozíciót, mint a jóval bizonytalanabb kormányzatit, mondván, egy ilyen, egy nagy-két kicsi kombinációban a kicsiknek csak a bűnbak szerepe juthat, rajtuk vernék el a port azért, ami nem jönne össze a Smer szocdem programjából és az együttkormányzás során óhatatlanul feladandó eddigi reformokért is (az MKP-t aligha nyomaszthatják efféle gondok). Ezzel együtt lenne egy fogadásunk Szlovákia új kormányára.

Bár sokat emlegetik mostanság az ún. nagykoalíciót (miszerint Fico Dzurindával borulna kettesben össze), de ez mérsékelten tűnik valószerűnek, hisz ez a szövetség egyfelől a kormányzati impotencia biztos garanciájának ígérkezik, másfelől csekély választói támo-gatásra számíthat. Így nem látszik jobb program a magyarok számára, mint elmenni a koalícós tárgyalásokon addig, ameddig lehet, aztán kormányozni tovább - az eddig kormányon töltött nyolc évhez képest jócskán megváltozott körülmények között.

Figyelmébe ajánljuk

Önarckép feketével

  • - turcsányi -

Ha van igazság a földön, Bert Schneiderből hétcsillagos hollywoodi aranyifjú válik. Egy léha, semmirekellő alak a sztárjelöltek örökké vidám, szőke és bikinis karéjában, a nyitott tetejű sport Mercije oldalának támaszkodva, golfhoz öltözve néz el a távolba, s számolja Los Angeles mindig felhőtlen egén az angyalokat.

Kiszámolós

Ha Ed Sheerannek van harminc kamionja, hat pengető alakú óriáskivetítője, öt saját fejlesztésű looper pedálja a forgószínpad öt különböző pontján, és 135 percet játszik – saját állítása szerint – nagyjából 70 ezer embernek, akkor hány keringős lüktetésű balladát játszhat el?

Az egyedüli boldogság

  • Balogh Magdolna

A dán írónő (1917–1976) bő öt évtizeddel ezelőtt befejezett, 1967 és 1971 között írt ön­életrajzi trilógiája azt az utat mutatja meg, ahogyan egy szegény sorsú, munkáskörnyezetben felnőtt lányból ismert és népszerű, számos díjjal kitüntetett szerző válik.

Térerő

A modern nagyváros az ipari forradalom következménye; a korábbiaktól gyökeresen eltérő termelési struktúra nyomán alakult ki az a térszövet, amelyben az európai civilizáció máig élni, bár lassan inkább csak túlélni próbál.

A vasutasok kérték

Talán Stephenson óta nem fordult elő, hogy egy működő vasúttársaság arra biztatta volna utasait, hogy ne vegyék igénybe a szolgáltatásait.

Magyar western fűnyíróval

Ha azt mondom, vásári bábjáték, azt mondod, Vitéz László. És persze Kemény Henrik. A műfaj magyarországi történetének meghatározó alakjai máig ott állnak minden, e hagyományt követő előadás mögött.

Veszélyes álmok

  • Eörsi Mátyás

Mire gondol az olvasó, ha azt hallja: „Zöld, biztonságos, versenyképes”? Vagy ezt: „Helyreállítás, erő és a hovatartozás érzése”? Esetleg ezt: „Együtt. Ellen­álló. Európa.”?