A Frontex, az unió külső határait ellenőrző ügynökség felügyeletével és az EU kilenc országának közreműködésével rövidesen légi és vízi erősítés érkezik a Kanári-szigetek térségébe, hogy segítse az Afrika nyugati partvidékéről eredő bevándorlóhullám visszaszorítását. Az év eleje óta több mint nyolcezer, főként szenegáli fiatal férfi jutott el a Marokkó és Nyugat-Szahara előtt található spanyol Kanári-szigetekig, és május végén Madrid az unióhoz fordult erősítésért. Részben nyitott kapukat döngetett. A Földközi-tenger Máltán és Szicíliában is gyakran vet partra nem kívánt látogatóktól zsúfolt bárkákat, s az illegális bevándorlás problémája elvileg prioritás Brüsszelben, ahogy több európai államban is.
Bunkerek Spanyolországban
A helyi spanyol szervek szerint humanitárius válság fenyeget. Az eltűnt hajókról nincs hivatalos adat, de az afrikai partoknál vagy a Gibraltári-szorosban - ahol évek óta hasonló, bár ma már kisebb intenzitású illegális átmenő forgalom zajlik - gyakran bukkan holttestekre is a parti őrség. Itt, Ceuta és Melilla, a két marokkói spanyol enkláve határán robbant tavaly az afrikai migrációs bomba. Szeptember végén a térségbe gyűlt, de a partvonal megerősített ellenőrzése miatt tengerre szállni képtelen szubszaharaiak és észak-afrikaiak ezrei megrohamozták a városok határán emelt dupla kerítést. A drótrendszer átmászásakor és a spanyol, illetve marokkói határőrök elhárító akcióinak eredményeként legalább tizennégyen meghaltak, és több százan megsebesültek. És míg a marokkóiak a potenciális bevándorlókat letartóztatták, kitoloncolták vagy csak egyszerűen magukra hagyták a sivatagban, az algériai határ közelében a spanyolok sem vesztegették az idejüket. A sáncokat hatméteresre emelték, és a túloldalon ásott árkokat háromdimenziós kötéllabirintussal egészítették ki. Az Amnesty International októberi jelentése szerint a rendfenntartókat nemcsak az alkalmazott erőszak miatt érheti kritika, de a spanyol területre érőket jobbára teljesen törvénytelenül penderítették viszsza, és a szomszédban sem ügyeltek nagyon a migránsok alapvető jogaira. A fenti leleményes megoldásokkal tökéletesített határfelügyeletnek és a marokkói kormánynyal nyélbe ütött megegyezésnek hála a gibraltári forgalom hónapokon át csökkent.
De ahogy korábban a tengeri kijárat részleges bedugulása közrejátszhatott Ceuta és Melilla tragédiájában, a rendészeti stratégia sikere okozhatta Szicília, Lampedusa vagy Málta illegális forgalmának év végi megduplázódását is, majd a Kanári-szigetek idei dömpingjét. A Marokkóban ragadtak a kétségbeesett kitörési kísérletek után új útvonalakat kerestek. Így jött szóba kelet felé Algérián keresztül Líbia és Tunézia - s onnan Olaszország; déli irányba pedig Mauritánia. Ott állítólag kétszázan a tengerbe fulladtak, mire beindult a helyi ellenőrzés, s ekkor következett Szenegál, ahol olcsóbban biztonságosabb és nagyobb járművekre lehetett szert tenni. És amíg a helyi hatóságok szemet hunytak, bőven akadt vállalkozó az eredetinél hatszor-nyolcszor hosszabb, 800-1000 kilométeres utazásra. A Zöldfoki-szigetekig nyugalmasabb a tenger - és errefelé a lakosság több mint fele 18 éven aluli, és legalább negyedük napi egy dollárnál kevesebből tengődik. Amíg a nélkülözésekben szívóssá edződött fiatalok millióinak jövője kilátástalan, valószínűleg bőven lesznek olyanok, akik a biztos nyomor helyett inkább az ismeretlent választják. Az utóbbi hónapokban érkezettek közül azonosított vagy 800 szenegáli visszatoloncolásáért "cserébe" Abdoulaye Wade, az ország köztársasági elnöke anyagi támogatást igényelt különféle beruházásokra, például víztározók építésére. Majd az első szállítmányt követő ribillió - utcai harcok és felzúdult közvélemény - nyomán a kormány visszakozott. Nem haragszanak Madridra, de inkább nem kérnek több fuvart.
Vajon az egyik helyi képviselő által javasolt "bebunkerezett, lepecsételt, páncélozott Kanári-szigetek" kivédheti-e az afrikai katasztrófa kellemetlen mellékhatásait? Az ide látogató európai parlamenti delegáció vezetője szerint az EU 80 ezerre taksálja a nyugat-afrikai partoknál behajózásra várakozók számát. És az utóbbi napokban már ázsiaiakkal zsúfolt hajók is feltűntek az andalúziai kikötőkben. Dél-Spanyolországba 2003-ig a hivatalos adatok szerint évente mintegy húszezer regisztrált külföldi érkezett különféle lélekvesztőkön. Ez a szám a következő években apránként majdnem felére csökkent, január óta pedig (arányosan) ötszörösére emelkedett. Egészen a közelmúltig az azonosíthatatlan országokból érkezőket "szabadon engedték" a félszigeten, és ők a - becslések szerint a spanyol nemzeti termék negyedét kitevő - feketegazdaság szolgálatába léptek, vagy továbbálltak. A 2004-ben hatalomra került szocialista pártra kb. egymillió illegális külföldit hagyott az Aznar-kormány. 'k elsősorban a némileg maffiajellegű spanyol építőiparban, a mezőgazdaságban - így Európa veteményesében, az andalúziai melegházakban, olykor félrabszolgasorsban - meg a szolgáltatóiparban, vendéglátásban, háztartásokban dolgoznak. Munkakörülményeik sokszorosan alulmúlhatják bejelentett társaikét. A jelenlegi emberáradat mégis készületlenül találta az ország vezetését - s végső soron az uniót is. A fekete kontinensnek szánt Marshall-terv-variánsok látványos beharangozása ellenére konkrét stratégiáról csak a rendészet területén beszélhetünk. Miközben az európai politikusok egy része továbbra is briliáns ötletnek tartja, hogy virtuális sorompó létesüljön a Földközi-tenger közepén, úgy tűnik, a Pireneusoktól északra végre valaki tettekre váltja az ígéreteket.
Rossz közérzet Franciaországban
Amíg a spanyol külügy a renitens nyugat-afrikai országokat járta végig, a francia belügyminisztert, Nicolas Sarkozyt enyhén szólva hűvösen fogadták Malin és Beninben, ahová a nemzetgyűlésben frissen megszavazott bevándorlási törvényét ment megmagyarázni. A gyorsított eljárással és enyhe kozmetikázás után a szenátusban is jóváhagyott törvényjavaslat nem csak a határokon túl népszerűtlen. A szóhasználatát alkalmanként szívesen radikalizáló Sarkozy né-hány hete nemcsak a helyi xenofób pártok jelmondatát, a "Francia-országot szeresd, vagy hagyd ott!" felszólítást vette kölcsön, de személyesen is kifejtette, mennyire fontos az eltévedt republikánusok visszahódítása a szélsőségektől. Valóban, a rossz emlékű 2002-es választásokon második helyen befutó Le Pennek, a xenofób és ultranacionalista Nemzeti Front veteránjának 17 százaléka méltán sokkolta a gall "demokratákat". A baleset akár jövőre is megismétlődhet, hiszen a francia politika krémje azóta sem foglalkozott a malőr mélyebb okaival, ahogy a szélsőségeket tápláló problémá-kat sem tudta orvosolni. Legalábbis ekképp értelmezhető a ciklust végigkísérő kudarcszéria: az uniós alkotmánytervezetet elutasító népszavazás tavaly áprilisban, az őszi külvárosi zavargások és az ezekre válaszul hozott reform meg az első munkaszerződés (CPE) elleni, milliókat megmozgató tiltakozássorozat és Chirac köztársasági elnök, illetve Villepin miniszterelnök népszerűségének lassú, de biztos apadása minden idők szinte legalacsonyabb tetszési indexéig.
Tavaly szeptember és a CPE-konfliktus szárba szökkenése között a francia politikai szereplőknek több történelmi tárgyú dilemmája támadt: tényleg jó ötlet volt-e törvénybe foglalni a gyarmatosítás pozitív szerepének kötelező iskolai oktatását, és meg kell-e ünnepelni az austerlitzi csata évfordulóját a Francia Antillákon is, annak ellenére, hogy Napóleon átmenetileg visszaállította a rabszolgatartást? Horribile dictu: lehet-e jó hazafiként kritikus képünk Napóleonról? Az első látásra viccesnek tűnő, de identitáskeresésként vagy önlegitimációs kísérletként is értelmezhető vitákban Sarkozy minden lehetőséget megragadott a szereplésre, és a "szakítás", a gyökeres változásokat ígérő friss szellemiség vezéreként mutatkozott. Ugyanezzel a lendülettel biztatott a büszke nemzeti öntudat vállalására, amellyel radikális megoldásokat ígért "Franciaország rossz közérzetének" felszámolására. A kór gyógyítása érdekében többször is beharangozott bevándorlási törvénye tipikus Sarkozy-termék. Egyrészt két pillére az államilag garantált restrikció és a pozitív megkülönböztetés. Másrészt úgy kínál látványos álmegoldást egy rendkívül bonyolult problémára, hogy miközben saját ázsiója nő, a fedő alá tuszkolt gondok hosszú távon ellenőrizhetetlenül erjednek tovább. Ez derül ki a téma egyik legfontosabb francia szakértője és a miniszter vitájából, amelynek első része nyilvános levélváltás formájában jelent meg a Le Monde napilapban. A kutatásvezető Patrick Weil - akinek véleményében a humanista alapvetés jó adag pragmatizmussal párosul - attól tart, a "választott bevándorlás" hirdetője valójában a társadalmi feszültségek gerjesztését választja.
E megközelítés ellentmond több nemzetközi és uniós alapokmánynak, alkotmányossága is kérdéses, és figyelmen kívül hagyja a franciák többségének azt az igényét, hogy országuk segítse a nemzetközi menekülteket. Kontraproduktív, mert a feltételek szigorításával jelentősen megnöveli majd az illegalitásba kényszerített, de már ki nem toloncolható személyek számát. Megnehezíti a vegyes házasságban élők és a külföldi családtagok integrációját, és rangsort állít fel a polgárok között, miközben növeli az adminisztráció terheit. Weil úgy véli, a megszorítások eredménye az lesz, hogy néhány éven belül Franciaország is a tavalyi spanyol vagy a Romano Prodi által már beharangozott, Olaszországban várható tömeges legalizációra kényszerül. Az érem másik oldala, az értékes munkaerő csábítására hivatott "szakképzettség és tehetség" vízum pedig azért problematikus, mert úgy szívhatja el az afrikai országok szellemi elitjét, hogy a taníttatás költségét is rájuk hárítja.
Míg Párizsból olykor úgy tűnhet, hogy a barbár bevándorlók serege főleg kolonc egy civilizált állam nyakán, a mintegy 120 dél-európai nagyvállalatot tömörítő Gazdasági Együttműködés Tanácsa a brüsz-szeli EU-csúcsra beterjesztett dokumentumában más perspektívát vázol. 'k a vendégmunkaerő azonnali bővítését sürgetik, az uniós - elsősorban mezőgazdasági - piacok megnyitását és a fejlődő országoknak juttatott segély emelését, különös tekintettel Észak-Afrikára. Közben a szaporodó diplomáciai kezdeményezések - július 10-én afroeurópai konferencia Rabatban, jövőre afroeurópai csúcs Lisszabonban - sejthetően főleg a rendészeti célokra koncentrálnak majd, a megelőzés pedig háttérbe szorul.
*
Mialatt a kontinensünkön élő régi és új migránsok létfontosságú szerepéről egyre kevesebb szó esik, a bevándorlás és a külföldiek integrációjának összetett kérdéseire szinte maguktól adódnak a leegyszerűsítő és rövidlátó válaszok. Az ad hoc megoldások és a bel-politikai játszmákban jól kamatoz-tatható populista érvelés azonban gyakran figyelmen kívül hagyja a társadalom valódi érdekeit, és az idegenek alapvető jogaival egyetemben saját polgárainak békés együttélését is kockára teszi. Május 14-én Antwerpenben, a belga szélsőjobb fellegvárában egy 18 éves fiú rálőtt három "külföldinek látszó" járókelőre. Közülük ketten, egy fiatal fekete nő és egy kislány, meghaltak. A random gyilkosságok elkövetőjének nagynénje képviselő a neofasiszta Vlaams Belang pártban, amely nagy esélyekkel indul az őszi önkormányzati választásokon. A bevándorlókat általános bűnbakká előléptető, kétértelmű vagy nyíltan rasszista szólamok folyamatos térnyerése közepette a flamandokkal együtt talán másoknak is érdemes feltenniük a kérdést: valóban ezt a rendet szeretnénk?
(Párizs)
