Boris Johnson szerint elkerülhető az ország újbóli teljes lezárása

  • narancs.hu
  • 2020. július 19.

Külpol

Mert már sokkal többet tudnak a vírusról, mint korábban.

Gyakorlatilag kizárta az országos kiterjedésű zárlat újbóli elrendelésének lehetőségét vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit miniszterelnök. Boris Johnson kijelentette: ma már van annyi tudásanyag az új típusú koronavírusról, hogy az ország teljes lezárása elkerülhető legyen.

Johnson a The Sunday Telegraph című vasárnapi konzervatív brit lapnak adott interjúban igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ő is az újabb országos zárlatot kizáró francia álláspontot vallja-e. A miniszterelnök a Downing Streeten tartott pénteki sajtótájékoztatóján pedig kijelentette: őszintén reméli, hogy lehetséges lesz a még érvényben lévő korlátozások felülvizsgálata, és legkorábban novembertől, de lehetőség szerint karácsonyig lehetővé válik az élet jelentősebb mértékű normalizálódása az országban.

Noha Johnson szerint korábban megfelelő lépés volt teljes országos lezárást elrendelni,  a legutóbbi adatok már jelzik, hogy a karantén – amelyet a brit kormány azóta jelentősen enyhített – példátlan gazdasági visszaesést okozott.

A brit statisztikai hivatal (ONS) minap ismertetett legfrissebb becslése szerint soha nem mért ütemben, 19,1 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) a májussal zárult három hónapban..

Londoni elemzői várakozások szerint a brit gazdaság az idei év egészét súlyos recesszióban tölti.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk