Bugár Béla bukása: Újrakevert magyar kártya

  • Hushegyi Gábor
  • 2007. április 12.

Külpol

Vajon történelmi fordulópont volt-e a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) tisztújító kongresszusa, vagy sem? Mi változik azzal, hogy a pártelnök Bugár Béla március utolsó napján elbukta a választást, s az MKP új elnöke - tizennégy szavazattal - az örök második, Csáky Pál lett? Valóban Duray Miklós áll a trónfosztás mögött? Mi a váltás oka, és mi lesz a következménye?
Vajon történelmi fordulópont volt-e a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) tisztújító kongreszszusa, vagy sem? Mi változik azzal, hogy a pártelnök Bugár Béla március utolsó napján elbukta a választást, s az MKP új elnöke - tizennégy szavazattal - az örök második, Csáky Pál lett? Valóban Duray Miklós áll a trónfosztás mögött? Mi a váltás oka, és mi lesz a következménye?

Az MKP komáromi tisztújító kongresszusán felborult a papírforma. A máskor izgalmak nélküli, a pártelnököt gépiesen megerősítő szavazást most ellenségeskedéstől és sértődöttségtől terhes küzdelem váltotta fel. Pedig minden a legsűrűbb unalom megismétlődését jósolta; a pártelnök Bugár Béla - nem is sejtve, mi várhat rá - hónapokon át maga kívánta, hogy legyen kihívója. Ez az óhaja végül meghallgattatott, alig három héttel a kongresszus előtt, a párt érsekújvári járási konferenciáján Csáky Pál neve is felkerült a táblára.

Bugár, aki nemcsak a párt, hanem az ország egyik legkedveltebb politikusa, toronymagas esélyesként indult. Nyolc évig vezette a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat (MKDM), majd a pártfúziót követően az MKP-t; hét évig a parlament alelnöke, a második Dzurinda-kormány utolsó hónapjaiban megbízott házelnök volt. Csáky politikai karrierje szorosan összefügg Bugáréval. Az MKDM idején kétszer pályázta meg a pártelnöki posztot, mindkétszer alulmaradt. Az MKDM-ben és az MKP-ben nyolc-nyolc évig volt alelnök, ugyanennyi ideig a szlovák kormány első alelnökeként szolgált. Csáky és Bugár politikai vércsoportja azonos, mindketten nemzeti-konzervatív politikusok. Szorosan együttműködtek az elmúlt 18 évben, természetes szövetségesük mindig is Duray Miklós volt. A magyar politikai elit e két markáns személyiségét mérsékelt politikai magatartásuk miatt a szlovák közeg is elfogadta.

A sajtó most minimum korszakváltást sugall a szlovák-magyar viszonyban. Vitathatatlan, hogy az MKP leköszönő elnöke személyes képességei, remek kommunikációja révén hihetetlenül pozitív folyamatot generált országszerte. A magyarokat az ő fellépésének köszönhetően is elfogadták és tisztelték. Az MKP két cikluson át volt a Dzurinda-kormány tagja, s bebizonyította, hogy a szlovákiai magyarok is képesek felelős kormányzati tényezőként fellépni; vannak minisztériumokat irányítani képes szakembereik, s az ország jövője érdekében egy radikális, cseppet sem népszerű neoliberális gazdasági reformot is támogatnak. Kiálltak Szlovákia NATO- és EU-csatlakozása mellett, nem egy kormányválság idején a stabilizáló szerepet töltötték be. Az elnöknek meghatározó érdeme volt ebben.

Médiabéla

Bugár hosszú utat tett meg idáig. A 90-es évek elején a MKDM elnökeként és a Duray Miklós vezette Együttélés Politikai Mozgalom legszorosabb szövetségeseként ő is sérelmi és szimbolikus politizálást folytatott - szemben a szlovák-magyar együttműködést hirdető Magyar Polgári Párttal. Az 1998-as pártegyesítés és kormányzati szerepvállalás azonban új pályára helyezte őt. Megtanulta, hogyan tegye félre - legalább a felszínen - a kényes és megosztó témákat. Az 1995-98 közötti Meciar-éra utolsó két évében korábban nem tapasztalt, széles együttműködés jött létre a demokratikus szlovák és szlovákiai magyar politikusok között. Ez a kooperáció komoly médiatámogatást élvezett, s ekkor teremtődött meg - a Markíza kereskedelmi tévének, a liberális SME napilapnak és a Domino Fórum hetilapnak köszönhetően - Bugár Béla mítosza. A szlovákok körében a csallóközi politikus a rossz Duray ellenében a jó magyar köntösében jelent meg.

Bugár kiváló médiaterméknek bizonyult. Sokat dolgozott a megjelenésén, hihetetlen készsége volt a frappáns válaszokra, s ezt lazasággal, humorral, infantilis beszólásokkal és gesztusokkal tarkította. Magyar akcentusa, magyaros mondatszerkesztése népszerű kabarék és egy tévésorozat meghatározó kellékévé vált. A Bugár-jelenséget az országos szlovák sajtó "teremtette meg": az MKP elnöke a szlovákok népi politikusa lett. Ebből fakadt növekvő népszerűsége a magyar választók körében is, ami fokozatosan felülmúlta a magyar közegben erős Duray-mítoszt és Csáky kedveltségét is. Ez hosszú időre megingathatatlanná tette pártelnöki pozícióját - már csak azért is, mert az ő személye révén volt az MKP kívánt és elfogadott koalíciós partner. Ez a rendkívülinek nevezhető nyolc év azonban rámutatott a médiatermék gyenge oldalaira és ideiglenességére is. Bugár ugyanis megelégedett a médiasztársággal. Mindent el tudott adni, amit akart - a szlovák újságírók nem láttak be a magyar párt hátsó udvarába, vakon megbíztak az ő Bélájukban. Hisz mégiscsak az ő termékük volt. De semmi garancia nem volt arra, hogy a szlovákok pozitívan elfogult MKP- és Bugár-képe egyszer csak nem fordul-e majd el 180 fokkal, s nem csap-e át magyarfóbiába.

Mítoszmiklós

Az MKP mítosza mindazonáltal már a második Dzurinda-kormány idején kopni kezdett. Kiderült, hogy ez a párt sem mentes a korrupciós ügyektől, és komoly gazdasági érdekek kötik a kormányzáshoz. Ekkoriban bukott meg az az öngyilkos stratégia is, amit kettős, sőt hármas kommunikációnak nevezhetünk: Bugár és az MKP mást üzent ugyanarról a dologról a szlovák többség, a szlovákiai magyar kisebbség és esetenként Magyarország felé. Ez több szlovák szerkesztőségnek is feltűnt, s ezek aztán a szlovák pártoknak kijáró kritikai megközelítést érvényesítették az MKP-vel szemben is. (Ezt a túlfélen kitűnően lehetett magyarellenességnek beállítani.)

A fakuló MKP-képet Duray Miklós öntörvényű politikai szereplése tovább rontotta. Ám ehhez Bugár asszisztenciájára is szükség volt. A szlovák közvélemény előtt kibékíthetetlen ellenpólusok a valóságban együttműködésre voltak utalva. Az MKP ugyanis a Duray-szavazók (és a Bugárra bemozduló szlovák szavazatok) nélkül aligha szerezte volna meg azt a több mint 300 ezer voksot, ami kétszer is kormányzati pozícióba segítette a pártot. Erre a pragmatikus kalkulációra vezethető vissza a Bugár-Duray viszony. A pártelnök jó darabig mesterien titkolta ezt a tényt a szlovák közvélemény előtt, ám Duray emlékezetes, 2002-es Kossuth téri szónoklata nyilvánvalóvá tette, hogy létezik az érdekszövetség. Bugár ekkor annak ellenére nem cselekedett, hogy 90 szlovákiai magyar értelmiségi megteremtette azt a külső nyomást, ami Duray politikai eltávolítását eredményezhette volna. A pártelnök gyávának bizonyult, sőt egyre autoriterebben viszonyult minden értelmiségi, liberális bírálathoz. Véget ért a kritikai értelmiség és az MKP párbeszéde, s Bugár válasza mindössze e réteg lejáratása volt; közvetlen környezete egyeseket nemkívánatosnak és nemzetárulónak nevezett. Eközben Duray mesterien szervezte ki alóla a pártot, a fiatalítást az egyértelműen Fidesz-orientált Magyar Ifjúsági Közösséggel hajtotta végre. A sztálinista maradványnak tekinthető kulturális szervezet, a Csemadok is a szélsőjobb kezébe került. Duray politikai befolyását növelte, hogy kezdeményezője volt a kedvezménytörvénynek, s a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor is összmagyar kontextusban jelenítette meg magát. Ezzel Duray mítosza új fényt kapott. Ám nemcsak ez nem zavarta Bugárt, de Duray azon megnyilvánulásai sem, amelyek a másság iránti türelmetlenségről tettek tanúságot. Megkockáztatható a feltevés: az 1998 óta elnöklő Bugár pragmatikus paktumot kötött Duray Miklóssal, akinek innen származott ügyvezetői alelnöki tisztsége.

Olajoszkár

Mindez addig volt működőképes, amíg Bugár nem akarta felrúgni e megállapodást. Ez idén márciusban következett be - csakhogy Bugár ezzel legalább négy-öt évet késett. Időközben ugyanis minden megváltozott. A párt ellenzékbe került, több százan elvesztették munkahelyüket az államigazgatásban, és a nyolcéves kormányzás sem hozott kézzelfogható változást a közép- és kelet-szlovákiai magyarok életminőségében. Ilyen körülmények között az elszánás kimenetele borítékolható volt. Az MKP-ben ugyanis sem Bugár, sem más nem lehet pártelnök a Duray-holdudvar szavazatai nélkül. Ezt egyértelműen bizonyította a tisztújító közgyűlés, ahol Duray elnökségi tagságára a 324 küldöttből 211-en szavaztak.

Bugár a SME-nek adott interjúban Duray Miklós személyén keresztül támadta meg kihívóját, és a szlovák közönséget megpróbálta meggyőzni a veszélyről, amit Csáky és Duray együttműködése jelent. Furcsamód egy magyar politikus húzta elő a Szlovákiában gyakran használatos magyar- illetve Duray-kártyát. Ez nemcsak farizeusság volt, de fatális tévedésnek is bizonyult: Bugár magánproblémájával a szlovák közeget traktálta, miközben az elnök személyéről a pártkongresszus magyar küldöttei döntöttek. Csáky válaszképpen Bugár és a szlovákiai magyar oligarchák közötti, a párt életére és ügyeire is kiható kapcsolatot rántotta elő. Ez már hosszú évek óta a párt legkényesebb belső kérdése. Bugár - újabb hiba - sárdobálással és hazugsággal vádolta Csákyt, ahelyett, hogy felvállalta volna korábbi kapcsolatát a legsikeresebb, a magyar kultúrát is támogató szlovákiai magyar vállalkozóval, Világi Oszkárral. Tagadásával ismét csak kifelé kommunikált; s ezek után Világi neve a "magánvállalkozó gazember" szinonimájává vált a szlovákiai magyarok körében, miközben egy jól körülhatárolható oligarchacsoport (Pozsony, Dunaszerdahely, Komárom) várja, hogy az elnökváltás helyzetbe hozza. Ez is bizonyítja, hogy az MKP nem pusztán a nemzeti kisebbség, hanem - főképpen - a gazdasági csoportok érdekeinek megjelenítője; az ideológia csupán máz, mézesmadzag, ugyanúgy, mint más pártok esetében.

Pálfordulás

S vajon mi változhat az MKP-ban Csáky Pál elnökségével?

A párt most elveszíti legnépszerűbb politikusát, ami hívei számának csökkenéséhez vezethet. Bizonyosan megváltozik viszont a párt országos elfogadottsága. Összeomlik az MKP idealizált képe - végre összhangba kerülhet a nemzeti-konzervatív valósággal. A korábbi koalíciós partnerek - a mai ellenzék - tartózkodók az új pártvezetéssel szemben, sőt, a stratégiai partnernek tekintett szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) leendő elnöke karanténba zárná az MKP-t, annak szlovákellenes megnyilatkozásai és kommunista múltja miatt. Az MKP koalíciós potenciálja most a minimumra csökkent, s ez akár két-három választási ciklusra is így maradhat. Ám hangsúlyeltolódásokat is várhatunk a programban. A szociális kérdések felértékelődhetnek - igaz, ellenzéki pozícióból csakis a kormánypártokkal együttműködve érhető el bármi ezen a téren. Minden fogadkozás ellenére napirendre kerül (s ez Bugár elnöksége alatt is így lett volna) a területi autonómia, a kollektív jogok és a Benes-dekrétumok kérdése; feltételezhetően ismét a sehová sem vezető sérelmi politizálás jegyében, amit a szlovák közeg egyértelműen visszautasít majd.

E negatív folyamat ellenére cezúraként is értékelhető az új elnök személye és a párt új belső konstellációja. Bugár bukásának oka az általa épített és formált szlovákiai magyar egypártrendszer kizárólagossága volt; a valós társadalmi-szociális viszonyok (a kelet- és közép-szlovákiai gazdasági leszakadás) ignorálása, a párton belüli arrogancia, a kritikai és szakértelmiség véleményének marginalizálása, valamint Duray Miklós politikai befolyásának lebecsülése. Most, ha a sajtó és az eddig diszkréten hallgató politológusok veszik a fáradságot és betöltik szerepüket, újjáéledhet a több mint másfél évtizede kiiktatott közéleti kontroll, a pártprogram eddig hiányzó bírálata. A szlovákiai magyar civil társadalom ezzel esélyt kaphat, hogy leszakadjon a pártról, a párt pedig arra, hogy felhagyjon a szlovákiai magyar társadalom kisajátításával.

A szlovák értelmiség, a kommentátorok és a politológusok érzékelik a magyar közösségben tapasztalható döbbenetet és tanácstalanságot. Õk éppenséggel arra biztatják a szlovák politikusokat, ne csapják be az ajtót az új MKP-vezetés előtt, mert végre transzparensebbé válhat a párt. Elvégre Csáky Pált reálpolitikusként ismerték meg az elmúlt több mint másfél évtizedben. Duray semlegesítésének zálogát épp az együttműködésben látják. Bugárnak nem volt bátorsága megoldani a párt Duray-kérdését, s ez okozta bukását. Márpedig ez lehet Csáky sorsa is.

Neked ajánljuk